Tilmann Lahme: A Mannok

Tilmann Lahme: A Mannok

2020.06.08.

A héten egy kivételes családregény keltette fel a figyelmemet. A könyv borítója egy hétköznapi családi összejövetelt idéz, ám a képen a Mann család tagjai foglalnak helyet. A német irodalomtörténész Tilmann Lahme dokumentarista könyve ennek a különleges családnak fordulatos életébe enged bepillantani, a publikált szövegek mellett ismeretlen levelek, naplók és feljegyzések sokaságának felhasználásával. Műve a Nobel-díjas író Thomas Mann családjának élet- és kortörténetét követi nyomon az 1920-as évektől 2002-ig, kronologikus sorrendben.

Ez az izgalmas történet jól példázza, milyen csodás előnyökkel járhat egy híres família tagjának lenni és milyen kínzó, nyomasztó teher egy önző írófejedelem árnyékában élni és alkotni. Szétszóródva a világban, a hat gyermek sorsát meghatározza a világhírű, ám rideg apa szeretete iránti igény, felsőbbrendűségének és távolságtartásának legyőzése. A családi hierarchiában hol mellőzték, hol kedvelték őket, így hiába voltak tehetségesek az íráson kívül egy-egy területen, mégsem tudtak kibújni apjuk árnyéka mögül. Így érthető, hogy többen komoly gyógyszer- illetve drogfüggővé váltak, alkoholproblémákkal küzdöttek és pszichiátriai kezelésekre is szorultak.

Thomas Mann ellentmondásosan viszonyult a sikerhez, azt akarta elhitetni az emberekkel, hogy nem érdekli az elismerés, de titkon őrületesen vágyott rá. Írói munkája során kikövetelte magának a teljes nyugalmat s minden érzelmét, energiáját erre fókuszálta. Gondolatait súlyos titkok és gondok nyomasztották. Családjáról a mindenkire odafigyelő és mindent kézben tartó felesége gondoskodott, kemény kézzel, határozottan. Ő kezelte a család pénzügyeit is, így gyermekei mindig tőle kértek, még felnőttként is csak neki írtak és ő mindig gondoskodott róluk. A pénznek jelentős szerepe volt életükben, természetesnek vették, hogy fényűzően, gondtalanul élhetnek, bármi történik is körülöttük. Szerencséjükre apjuk könyvei jól jövedelmeztek, még növekedett is az ebből fakadó bevétel, amikor megkapta az írói Nobel-díjat.

Hitler hatalomra kerülésekor a család az elsők között távozik az országból. Megismerkednek az emigrációs lét nehézségeivel és küzdelmeivel, s bár Amerikában bőkezű pártfogóra lelnek az irodalomkedvelő Agnes Meyer személyében, de itt is megmutatkozik Thomas Mann ellentmondásossága, hiszen ahelyett, hogy elismerte volna komoly támogatását, inkább folyamatos viták tüzében ellehetetlenítette kapcsolatukat.

Az olvasmányos regény érzékletesen és hitelesen mutatja be a Mann család bonyolult érzelmi-szellemi viszonyait, életük alakulását a háborúban és az emigrációban. A tényekre és a dokumentumokra épített, egészen egyedi családtörténet eloszlatja a családi harmónia ködét: a szerető apa hiányát sosem tudták feldolgozni gyermekei. Veszekednek, kibékülnek, hajmeresztő terveket szőnek, idegesítik és inspirálják egymást, hiszen ők a Mannok.

Kiadó: Európa
Kiadás helye: Budapest 
Kiadás éve: 2019

Összeállította: Dettréné Radnai Judit

A könyvet megtalálja könyvtárunkban >>>