kiállítás

Kép-Zene-Vers * Koncert és kiállítás

A Jelenidő Egyesület 2022/23-as tanévre meghirdetett versműhelyében született alkotásokat mutatja be. A program során többek közt Csanádi Imre, Donászy Magda, Fésűs Éva, Gábor Emese, Gyárfás Endre, Radnai Éva, Tarbay Ede és Tóthárpád Ferenc által írt gyerekversekkel foglalkoztak, ezek ihlették a kiállított képeket és a zenét, melyet a Röppentő Együttes előadásában hallhatunk, kiegészülve a zenei műhelyében résztvevő gyerekekkel, és csatlakoznak a horvátországi Újbezdánból érkező tamburások is. Néhány ifjú tehetség saját versét is megismerhetjük, illetve bemutatkoznak az abaligeti, a pécsi Szent Mór és a Református iskola képzőművész műhelyének diákjai.

A kiállítást megnyitja Radnai Éva, a program koordinátora.
Az alkotások március 14-ig megtekinthetők a Tudásközpont -1-es szintjén.

Oldalak

Feliratkozás RSS - kiállítás csatornájára