tinik

Néha wan rá jó ok, hogy kibújjunk a kis wackunkból II. - Wakond

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt
2019. december 4-én 17 órára a BITT-be (Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár és Ifjúsági TanulóTér, 7621 Pécs, Király u. 9.)
OROSDY Dániel és MERÉNYI Dániel Wakond című, "grafitnovel" műfajú alkotásának bemutatójára.
Az alkotókat Gerner András faggatja.

Wakond egy sajátos, bűnügyi témájú kötet, melynek szövegét (egy ún. noir regényt, avagy "hard-boiled" krimit) a képregények és rajzok elsősorban nem illusztrálják, hanem kiegészítik, a szerzők szándékai szerint tovább mélyítve a jellemábrázolást, az értelmezési lehetőségeket, összességében egyedibbé téve a befogadás élményét.
Az eddigi visszajelzések alapján a "két Dani" próbálkozását siker koronázta, de aki eljön a könyvbemutatóra, személyesen is vallatóra foghatja őket.

Részlet a könyvből:
"Woiczek ismét harapófogóba került. Varanggyal már találkozott egyszer (igaz, futólag), ezért nem kockáztathatta meg, hogy felismeri, viszont a kapun sem ronthatott ki, mert akkor meg a sofőr előtt bukott volna le. Az előtéren végigszaladva eljuthatott volna arra kis közös területre, ahová a lakások ajtaja nézett a gang felől, csakhogy ezzel ismét a lebukást kockáztatta volna, és a hangok alapján az sem volt kizárható, hogy már késő lenne elkezdeni futni. Hirtelen ötlettől vezérelve felnyitotta az egyik kuka tetejét, a pizzás dobozokkal lenyomta a szemetet a tároló aljára, majd ő maga is beugrott a nyíláson. A pokrócot kapkodva elrendezte a testén, hogy a fejét kivéve mindenhol fedje, majd igyekezett olyan helyzetben megmerevedni, amelyből minél jobban kiláthatott a kuka csúsztatható fedele és oldala közötti szűk résen. A szemét zörgése nem volt feltűnő, viszont a hangok nagyon halkan szűrődtek be a tartály fémfalain. Nagyjából fél perc elteltével ketten kerültek a szemetes közvetlen közelébe."

Oldalak

Feliratkozás RSS - tinik csatornájára