Philip K. Dick: Vulcanus kalapácsa

Philip K. Dick: Vulcanus kalapácsa

2022.06.13.

Vulcanus kalapácsa. A címből ítélve gondolhatunk történelmi regényre, fantasy-kalandregényre, vagy éppen egy, a római korban játszódó ismeretterjesztő könyvre is. A borító azonban másról árulkodik: ott van ugyan a Vulcanus nevét említve „elvárt” feltartott kalapács, ám a formát elektronikai vezetékek és áramkörök mintázzák, utalva ezzel a történet sci-fi mivoltára. Ezenfelül ott szerepel még öles betűkkel Philip K. Dick neve, ami a műfaj rajongói számára már távolról igazolja ugyanezt.

A történet szerint a világbéke megóvása érdekében minden fontos döntést egy Vulcanus 3 nevű szuperszámítógép hoz meg, amely azonban alkotói ellen fordul, és gyökerestül kívánja megváltoztatni a jelenlegi világot. Philip K. Dick e korai – eredetileg 1960-ben megjelent – munkájában sok máig aktuális témát taglal, köztük a transzhumanizmus és a mesterséges intelligencia etikai aspektusait. A témakör folyamatos változása és vívmányai révén fiatal és idősebb olvasókat egyaránt megszólíthat, lehetőséget adva régi és új gondolatok összevetésére, amelyek mára számos esetben akár merőben új megvilágítást kaphattak. A könyvben leírt világ pedig, noha még napjainkban talán még nem, de az idő előrehaladtával egyre elképzelhetőbb lesz.

A regény felépítésében lényegre törő, és tömör történéseket taglal, mintegy közvetlenül bevonva az olvasót az eseményekbe. Dialógusszerűen felépített elbeszélésmódja magával ragadó. Olvasása során felmerülhet bennünk a kérdés, hogy vajon mi hozzuk-e meg a teljesen önálló és független döntéseinket, vagy sokkal inkább a döntéseink befolyásolnak-e minket. Továbbá, a mesterséges intelligencia miben különbözik az emberitől, és milyen fajta „elképzelései” lehetnek egy szuperszámítógépnek a világ és az élet működéséről.

Izgalmas és fordulatos cselekménye sok olvasó kedvelt művévé avanzsálta, és számos hollywoodi filmet inspirált, többek között a Terminátort, a Mátrixot, és az Űrodüsszeiát is.

Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2022

Összeállította: Arnold Krisztián József

A könyvet megtalálja könyvtárunkban >>>