Bár a koronavírus járvány miatt a 91. Ünnepi Könyvhetet elhalasztják, a Csorba Győző Könyvtár rendhagyó módon az elmaradt rendezvény alkalmából szeretné megismertetni olvasóival azokat a pécsi kötődésű írókat, akiknek 2019-ben megjelent vagy a közeljövőben jelenik meg új kötete.
P. Horváth Tamás „a pécsi irodalmi és művészeti szcéna régi szereplője. Dolgozott a Jelenkor folyóiratnál, szerkesztette a Szép Literatúrai Ajándék című kitűnő irodalmi lapot, és a kilencvenes évek második felében a sellyei irodalmi táborok egyik főszervezője volt. Később a Dante Café tulajdonosaként hosszú időn át számos irodalmi és művészeti programot segített tető alá hozni".
Kedvenc könyv/író/zene/műfaj:
Mostanában Arturo Perez-Reverte spanyol szerző könyveit olvastam nagy élvezettel. A kilencedik kapu című regényéből remek film készült Johnny Depp főszereplésével. Mondanom sem kell, hogy a könyv sokkal jobb. A vívómester pedig elsőrangú olvasmány. Krimi, történelem és műveltség egyben, pont ahogy szeretem.
A francia barokk zene minden műfaját szeretem hallgatni, meg természetesen Bachot, a nagy romantikus zongoraversenyek mellett. Ha könnyűzenéről van szó, akkor a hatvanas, hetvenes évek francia és olasz sanzonjait és slágereit töltöm le a gépről.
Idén a járványhelyzet miatt az Ünnepi Könyvhét elmarad. Mit jelent az Ön számára ez a rendezvénysorozat?
Nagyon sajnálom, hogy idén elmarad. Pécsett a kultúra városában sokkal nagyobb könyves ünnepeket illene szervezni, mint az utóbbi időkben… A Gutenberg-galaxis munkásaira ráférne egy hét fókuszált odafigyelés. Szerettem volna találkozni az olvasókkal ebben a formában is.
Hogyan hatott a munkájára a „karantén”?
Rosszul. A karanténnal együtt az összes gyerek itthon maradt. Házitanítóskodás és főzés lett a fő program, plusz még a PAPI programba is besegítettem fuvarosként és bevásárlóként. Ráadásul a számítógépem is feladta, miután megírtam rajta a Zsolnay-trilógiát. Az új könyv munkálataiban már nem akart részt venni…
2019-ben A Zsolnay címmel jelent meg a Zsolnay család történetének harmadik része. Ha jellemeznie kellene három szóval a kötetet, mik lennének azok?
Három szó? Rajta van a borítón: Történelem, Titok, Erotika.
Milyen könyveket olvasott, sorozatokat, filmeket, online programokat követett a „karanténban”?
A karantén alatt Philip Roth Sabbath színháza című fergeteges könyvét olvastam. Nem csalódtam a mesterben a Zukkermann történetek óta, bár én nem szeretnék ilyen könyvet írni, csak olvasni. A Babilon Berlin sorozat második évadát néztem, és néhány rémes és sötét skandináv krimit.
Mi az, amit szívesen megtartana a járványhelyzet elmúltával?
A felesleges utazások és az ostoba áruszállítások elmaradása nagyon tetszik. Valahogy meg kéne őrizni a kitisztult levegőt, és a tisztuló tengereket. Soha nem értettem, minek idehozni argentin csirkét, chilei bort és kínai fokhagymát. Az örökös növekedésben sem hiszek. A karantén alatt fontosabbá váltak a családi kapcsolatok és a barátságok. Ezeket megtarthatnánk.
Lassan a könyvtárak is nyitnak. Mit ajánl az olvasóknak a nyárra?
Nyári olvasmánynak Pintér Tibor új regényét, A harmónia tébolyát és Cserháti Éva A sellő titka című krimijét ajánlom főleg a pécsieknek. Vagy Molnár T. Eszter Szabadesését. Esetleg Bereményi Géza új könyvét. Vagy Bariccót, Szerb Antalt, netán Babitstól A gólyakalifa titokzatos történetét.
P. Horváth Tamás könyveinek elérhetőségéről az online katalógusból tájékozódhat >>>
A sorozatot szerkeszti: Fischer Margit, Pajor Zsófia