Háy János

A Csorba Győző Könyvtár körkérdése karantén idején 1.

A Csorba Győző Könyvtár korábbi vendégeit, partnereit kérdezte meg arról, miként birkóznak meg azzal, hogy jelenleg nem tudnak könyvtárba járni, hogyan dolgoznak otthon, mennyire elég most az íráshoz, munkához, kutatáshoz csupán az online források használata?

A kérdésekre érkezett válaszokat több részletben osztjuk meg olvasóinkkal. Íme az első kör válaszadói: 

Szilágyi Zsófia (irodalomtörténész, tanszékvezető (SZTE), Móricz Zsigmond munkásságának kutatója, aki tavaly év végén vehette át a Szépíró-díjat irodalomkritikai tevékenységéért):

"Nagyon rossz könyvtár nélkül - még akkor is, ha a járvány előtti időszakban sokkal kevesebbet jártam, mint szerettem volna, de mindig ábrándoztam róla, hogy tartok majd hetente egy, könyvtárban ülős, ott írós, kutatós napot. Leginkább a legkedvesebb könyvtáramban tettem volna ezt, az Országos Idegennyelvűben, amelyet én még, egykori orosz szakosként, ma is Gorkijként emlegetek. De attól függetlenül, hogy hiányzik az a nyugalom, amit minden könyvtárba lépve megkapok, a szakirodalomhoz való hozzáférés is erősen korlátozott, és nehezíti az egyetemi, kutatói munkát is. Persze, nagyon jó, hogy használhatjuk a Digitális Irodalmi Akadémiát, meg az Arcanumot, jó kezdeményezés a szaktars.hu - de már elkezdtek pánikba esni a szakdolgozók, mivel lassan lejár az ingyenes próbahónap, és az előfizetésre az egyetemistáknak nem hiszem, hogy lesz pénzük... Abból kutatunk, abból dolgozunk, persze, ami van (mint ahogy abból is főzünk), de már én is csináltam olyat, hogy a saját kapcsolati hálóm működtetésével segítettem egy erdélyi hallgatónak, aki nemrég Szegeden járt Erasmus-szal: magukat a szerkesztőket kerestem meg, hogy egy kötet pdf-jét elkérjem. Ők meg a nyaralójukban vannak karanténban, először reménytelennek tűnt a helyzet, távol az asztali gépüktől, de aztán egy régi, kallódó laptopról előkerült a keresett anyag... Izgalmas kalandok akadnak, de ezeket most már elengedném boldogan, könyvtárakat szeretnék látni! És könyvtárosokat!"

 

Háy János (József Attila-díjas író, költő, aki tavaly járt nálunk, legutóbbi könyvének címe Kik vagytok ti? Kötelező magyar irodalom): 

"Olyan korban szocializálódtam, amikor elengedhetetlen volt egy házi könyvtár összeállítása. Nem lehetett úgy tanárnak, szerkesztőnek, írónak lenni, hogy ne legyenek meg otthon az alapkönyvek, lexikonok, enciklopédiák, kronológiák, a magyar irodalom és történelem, kultúrtörténet és filozófia alapművei. Így aztán a bezártság nem vág falhoz, bár sokszor szembesül az ember azzal, hogy épp, ami kellene, az pont nincs meg, vagy mert nem is volt, vagy mert kölcsön adtam, vagy mert elkeveredett az otthoni könyvtár zűrzavarában. Persze olvasok netről, ez ma már szinte elkerülhetetlen. Régen egy nyaralásra úgy kellett mennem, hogy egy plusz bőrönd volt, amiben azok a könyvek voltak, amikre vélhetően szükség lesz. Ma már csak laptopot viszek, s arra töltöm le vagy online-használom a szükséges szakirodalmat. Hozzá kell tegyem, soha nem fogom megszeretni a digitális könyveket és a képernyőről való olvasást, nekem a könyv mindig is papíralapú lesz, egy tárgy, amiben kedvemre lapozgathatok azzal a megszokott módszerrel, ahogy az ember lapozni szokott."

 

Nagy Ádám (egyetemi docens (KJF), kutatóprofesszor, ifjúságkutató, aki az elmúlt évben az általa szerkesztett Párhuzamos univerzumok című tanulmánykötet kapcsán volt a vendégünk):

"Alapvetően online forrásokra támaszkodom, de mután az év első három hónapjában meglehetősen sok publikációt (illetve bírálatra váró cikket) sikerült befejezni, most nem is baj, ha kutatási szempontból némiképp akkumulatívabb időszak következik. A legtöbb számomra szükséges forrás elérhető, annál is inkább, mert az egyik számomra kedves terep a populáris kultúra, illetve a fantáziavilágok használhatósága a képzésekben, és meglehetősen le voltam maradva ezekkel. Magyarán sok sorozatot kell most néznem. A mostani korlátozott hozzáférés és a csöndesebb, kevéssé pörgő időszak egyenlege számomra inkább pozitív. Bizonyos forrásokhoz azonban így is szükségem lenne a könyvtári jelenlétre, de ez most sajnos nem megy, így a kutatások ezen részét majd akkor folytatom, ha újból nyitnak az intézmények. Az igazi nehézség inkább az oktatásban jelentkezik, számomra meglehetősen magányos dolog visszajelzés, verbális és nonverbális interakció nélkül órát tartani, főleg társadalomtudományi területen."