Bertók László-emlékfa ültetés

A Csorba Győző Könyvtár 2020. november 23-án szűk körben emlékezett meg Bertók Lászlóra, egykori kollégánkra, városunk díszpolgárára. A Kossuth-díjas költő emlékére a Tudásközpont mellett egy japán cseresznyefát ültettünk. Bertók Lászlóról Miszler Tamás, a Csorba Győző Könyvtár igazgatója és Ágoston Zoltán, a Jelenkor folyóirat főszerkesztője emlékezett meg. A költő verseit Köles Ferenc, a Pécsi Nemzeti Színház színművésze mondta el.

Miszler Tamás beszédében egy történetet is felidézett:
"Bertók László amikor nem igazán találta a helyét a városban és azon gondolkodott, hogy visszamegy Nagyatádra, felkereste Csorba Győzőt, aki azt mondta neki: „ha költő akarsz lenni, akkor itt kell maradnod.” Bertók László itt maradt. Pécsi lett, nagy költő lett, és mindvégig hű maradt a könyvtárossághoz. Emlékét megőrizzük."

Ágoston Zoltán így emlékezett a költőre:
"Bertók Lászlónak a japán háromsoros versformából, a haikuból sajáttá formált, az első és utolsó sort rímeltető “háromkái” egyértelműen mutatják formai inspirációjukat, igaz, verseinek szelleme néhol eltér azokétól, ahogy arról többen írtak is már. Egyes darabjai ahhoz hasonlóan elvont, meditatív, rejtélyes jelentéssel bírnak, míg mások konkrétabb vagy ironikusabb, szarkasztikusabb karakterűek. Úgy tudom, a most ültetendő japáncseresznyének nincs termése, nem hajt hasznot. Ez azonban nem baj, hisz Bertók költészete sem kecsegtet megfogható haszonnal. De gyökérzete a magyar nyelv és költészet legjavából táplálkozik, egyenes a törzse, lombja enyhet is tud nyújtani, s mindig újra és újra virágzik abban, aki olvassa.”
Köles Ferenc Bertók László Platón Benéz az ablakon, Háromkák - Hallgat a bokor, fa; Kazalban a tűt című műveit mondta el.
Bertók Lászó december 6-án lett volna 85 éves. Emlékét megőrizzük! Nyugodjék békében!

Az eseményről készült felvétel ezen a linken megtekinthető.