Az egykori Pécsi Városi Könyvtár Igazgatási Központjának és a Kilenc Király Gyermekkönyvtárának helyén 10 évvel, május 16-án nyitottuk meg fiókkönyvtárunkat a Király utca 9-ben. A város sétálóutcájában található intézményegységünket az elmúlt évtizedben, infrastrukturálisan és szolgáltatásokkal is fejleszteni is tudtuk, legutóbb egy tanulásra, kisebb rendezvények megszervezésére is alkalmas közösségi térrel.
A születésnap alkalmából május 16-án hétfőn kalandjáték és QR-kód játék lesz a Belvárosi Fiókkönyvtár és Ifjúsági TanulóTér nyitvatartási idejében - pécsi 7-8. osztályosok, valamint a középiskolás csapatok számára - Győzd le a kilenc királyt! címmel.
A résztvevők helyismereti térképes kalandjáték keretében ismerkedhetnek meg a Király utca 9-es szám alatt álló épületegyüttes történetével, érdekes egykori és mai lakóival. A játék remek lehetőséget kínál a pécsi diákok számára városuk helytörténetének megismerésére, valamint ismereteik játékos fejlesztésére. A közel 60 perces foglalkozás során a jelentkezők épületbejáráson vehetnek, amely során hallhatnak a Hamerli családról, megismerhetik a Pécsi Városi Könyvtár rövid történetét, megnézhetik a Várkonyi Nándor Emlékszobát, s azt is megtudhatják, hogy ma milyen civil szervezetek működnek a házban.
A játékra május 13-ig lehet jelentkezni: a bitt@csgyk.hu címen, vagy a fiókkönyvtár nyitvatartási idejében.
A május 16-i születésnap során az ifjúsági közösségi térben kiállítás is nyílik, mely képekben mutatjba be a 10 év történetét. A könyvtárosok emellett a 10. születésnap tiszteletére készült könyvjelzővel is kedveskednek a nap során betérő könyvtárlátogatóknak és olvasóknak.
A Belvárosi Fiókkönyvtár és az Ifjúsági TanulóTér elérhetőségei és nyitvatartása ITT és ITT.