Vendégünk Krusovszky Dénes

2021. október 4. hétfő 17.00

Csorba Győző Könyvtár (Tudásközpont) Konferenciaterem

Krusovszky Dénes költő, író, műfordító, kritikus, korábban még nem volt a Csorba Győző Könyvtár vendége. A szerző több verseskötete után, a 2018-ban megjelent Akik már nem leszünk sosem című első regényével Libri közönségdíjat kapott. A népszerű kötet korokon, generációkon és országhatárokon átívelő történet. A regény nemcsak a személyes és a társadalmi emlékezetről, de a továbbélésről is szól. Arról, hogyan határozzák meg jelenünket a talán nem is ismert múltbeli történetek, és hogyan tudunk velük együtt felelős, szabad felnőtteké válni. Első regényéről és a 2020-ban megjelent Áttetsző viszonyok című verseskötetéről szól majd az este, továbbá azt is megkérdezzük tőle, mi az, amin épp dolgozik. A szerzővel Mohácsi Balázs, a Jelenkor folyóirat szerkesztője beszélget majd.

 A program ingyenes, regisztráció nem szükséges.
A rendezvény az Országos Könyvtári Napok programsorozat keretében valósul meg.