A dokumentum adatai a könyvtári katalógusban
Annak, hogy idén, a Deep Purple együttes Greatest Hits és a Queen frontemberének, Freddie Mercurynak életéről szóló Bohemian Rhapsody című film, zongora-ének–gitár trióra átírt kottája után immár harmadszor mutatok be egy erre az apparátusra átültetett kotta-anyagot, a könnyűzene értékeit is elismerő, szerető Tisztelt Olvasóinknak, az az oka, hogy a 2002-ben megjelent Ultimate 70s Songs! (A 70-es évek legalapvetőbb dalai) című, 34 dalt tartalmazó kiadvány dalai közül magam is 25-öt tartok kihagyhatatlannak, ebbe a rangos válogatásba való bekerülésre, s ez nem kevés!
Hiszen ezek között olyan világslágerek is vannak, mint a Hollies együttes által 1974-ben sikerre vitt 1972-es Albert Hammond és Mike Hazlewood dal, a kötetet nyitó The Air That I Breathe (A levegő, amit lélegzem), a Rolling Stones 1973-as Angieje, vagy Peter Frampton 1975-ös Baby, I Love Your Way (Szeretem, amilyen vagy) című dala. Megtalálható benne továbbá a country-rock szupercsapat, a Fleetwood Mac 1977-es Don’t Stop (Ne állj meg!) című örökzöldje, mely az Angliában és Amerikában is listavezető, 40 milliós (!), Rumours (Pletykák) című lemezen jelent meg, vagy a blues- és pop-rockos Steve Miller Band Jokere, az akkor Lionel Richie nevével fémjelzett funky együttes, a Commodores szintén 1977-es lírai örökzöldje, az Easy (Könnyű). A kiváló dalszerző-énekes-zongorista, Elton John Goodbye Yellow Brick Road (Viszlát, sárgaköves út!) című 1973-as dala, Bob Dylan Knockin’ On Heaven’s Door (Kopogtatás a Mennyország ajtaján) című, a Guns N’ Roses által is népszerűsített örökzöldje, az ABBA 1975-ös Mamma Miája is része a gyűjteménynek. A Wings együttes Linda és Paul Mc Cartney által írt, és egy 1973-as, nálunk az Angyal sorozatból ismert, Roger Moore-féle, azonos című James Bond-filmhez írt Live and Let Die (Élni és halni hagyni) című kissé merészebb hangvételű dala is helyet kapott a kötetben, s hogy még két korábbi Beatles-tagot se hagyjunk ki, George Harrison My Sweet Lord (Édes Uram!) című, a maga korában plagizálással megvádolt, 1970-es világslágere, s John Lennon minden idők egyik legszebb dalának tartott 1971-es örökzöldje, az Imagine (Képzeld el!), melyet most egy különleges klippel ajánljuk Tisztelt Olvasóink figyelmébe.
Az albumnak óriási értéke, hogy a már eddig is jelzett műfaji sokszínűség hatja át. Az easy listening (könnyen hallgatható) slágerzene (ABBA, Frampton), country-rock, funky, pop, rock, korai „világzene” (George Harrison) mellett a reggae is helyet kapott a Bob Marley és a Wailers által előadott No Woman, No Cry (Ne, asszony, ne sírj!) című, 1974-es örökzöldjével. A soul zene egyik ikonja, Marvin Gaye is szerepel a What’s Going On (Mi történik?) című dalával, az art- és progresszív rockot Steve Harley és a Cockney Rebel képviseli a Make Me Smile (Nevettess meg!) című 1975-ös dallal, de ide sorolható David Bowie is, Life On Mars? (Élet a Marson?) című, 1971-es dalával, vagy a Rock and Roll Hírességek közé bekerült angol post-punk énekes és dalszerző, Elvis Costello 1979-es Oliver’s Army (Oliver hadserege) című dalával.
S akkor még nem szóltunk olyan, csak a legnagyobbakkal összevethető klasszikus csapatokról, mint a Bee Gees, a Queen vagy a Doors, akik a How Deep is Your Love (Milyen mély a szerelmed?), a You’re My Best Friend (Te vagy a legjobb barátom), a Riders on the Storm (Viharlovasok) dalokkal szerepelnek a válogatásban. De a női előadók is fontos helyet foglalnak el a füzetben, így Carole King, Carly Simon, Blondie, vagy az eklektikus stílusú, az „art pop királynőjének” nevezett angol Kate Bush, aki „The man with the child in his eyes” (A gyermeki szemű férfi) dallal szerepel a kottakiadványban.
De nemcsak Bush világa ilyen különleges, hanem mondjuk, az északír Van Morrisoné, akinek 1970-es Moondance című dalában dzsesszes elemek is vannak. Nem véletlen, hogy egy 1998-as koncertjén a dal szaxofonszólóját a holland Candy Dulfer játssza, vagy a nálunk szinte teljesen ismeretlen amerikai zenekar, a Blue Öyster Cult (A Kék Ösztriga Kultusza), amelynek poppal kevert hardrock stílusa a (Don’t Fear) The Reaper (Ne félj az Aratógéptől) című száma is hű tükröt ad. Van egy olyan dal, – Colin Blunstone énekli –, melyet egy nagybőgővel kiegészített klasszikus zenei vonós szextett kísér eredetiben, de Gerry Rafferty Baker Street című dalából is sokan csak a szaxofonszólóra emlékezünk, pedig a gitárkíséret, s az ének is fontos benne. Barry Manilow Could it Be Magic (Lehet ez varázslat?) című, csodálatos szerelmes dalában a mélyen átélt énekes-szerzői énekszólam mellett a szintén patetikus és általa játszott zongoraszólam is jelentős, mely Chopin egyik prelűdjét idézi.
Hogy mi az, ami hiányzik az albumról? Nos, a korai 70-es évekből, mondjuk a Credence Clearwater Revival, a Middle Of the Road, az Archies, majd a Sweet, a Rubettes, az évtized közepétől pedig a diszkó-korszak indulásának szinte teljes egésze, például a Boney M, az Ottawan, a Saragossa, a Gombay Dance Band, bár utóbbi indulása már 1980-ra tehető.
Magam azonban most egy olyan vitathatatlanul hatalmas és világsikerű örökzöld zenei csemegével zárnám ajánlómat, melyet 1971-ben kezdett el írni egyik szerzője, Jackson Browne, a befejezést azonban már egy kolléga, barát, Glenn Frey gitáros–énekes–zeneszerző tette meg. Ő volt az, aki Don Henley dobossal megalapította a country-rock és az úgynevezett „kaliforniai rock” szupercsapatát, az Eaglest, s ennek debütáló, 1972-es, az együttes nevét címül választó albumát is ezzel, a Take it Easy (Vedd könnyedén!) című dallal indította.
Mi most egy olyan különleges felvételt ajánlunk megtekintésre, melyen a Hotel California című dallal együtt, az együttest és a két dal felvételét is a „Rock and Roll Hall of Fame” (A Rock and Roll Hírességek Csarnokába) beválasztó beiktatási ceremónia 1998-as gáláján játszottak el az együttes alapító tagjai, akik közül az itt látható Glenn Frey 2016-ban hunyt el. Most tehát az ő emlékére is szól az Eaglestől a Take it Easy.
Fotó: internet
Kovács Attila
Amtmann Prosper- és Bartók Béla Emlék-díjas zenei szerkesztő