Bálint János és az Óbudai Danubia Zenekar a Püspökvári Zenés estékben

2021.07.07. - 00:00 szerda

A Filharmónia Magyarország idén is megrendezi a Püspökvári Zenés Esték koncertsorozatot Pécsett. A Püspöki Palota kertjében többnyire kamarazenei formációk szoktak fellépni, de most szombaton, július 10-én, este 7-kor igazi csemegeként egy Pécsett még nem járt szimfonikus zenekart hallhatunk, az Óbudai Danubia Zenekart. A karmester az együttest 2013 óta művészeti vezetőként irányító, idén 38 esztendős, Liszt-díjas Hámori Máté lesz, akinek édesapja, a Pécsett is tanított Hámori József neurobiológus professzor, aki a zene idegrendszerre gyakorolt pozitív hatásának nemzetközileg is elismert szaktekintélye.

A Sóhajok és bűvölet címet viselő koncert sztárvendége, az idén 60 éves, Liszt-díjas fuvolaművész, Bálint János, aki az 1984-es anconai versenyen elért győzelme után a Rádiózenekar szólófuvolásaként kezdte pályáját, majd a Nemzeti Filharmonikusoknál és külföldön folytatta karrierjét.

Bálint János a koncerten elsőként a fuvolisták egyik nagy kihívását jelentő, Carl Stamitz (1745-1801) cseh származású német zeneszerző G-dúr fuvolaversenyét adja elő, majd a fuvolaiskolájáról ismert francia Gaubert Taffanel Weber Bűvös vadász című operájának témáira írt fantáziáját szólaltatja meg.

A műsorban még két romantikus hegedűverseny-ritkaság is szerepel, Oskar Rieding német zeneszerző h-moll versenyműve és a belga Charles Auguste de Beriot a-moll koncertje, melyeket Lochmann Léna, illetve Markina Poliscsuk Júlia ad majd elő. A koncertet Mozart népszerű Kis éji zenéje zárja.

Fotók: Internet   

Kovács Attila
            Amtmann Prosper és Bartók Béla Emlék-díjas zenei szerkesztő