Mostani ajánlónkban a tucatnyinál is többször a „Világ legjobb gitárosának” választott és Pécsett többször is járt, amerikai gitárfenomén, az 1954 július 22-én New Jerseyben született Al Di Meola 2004 május 17-én, a németországi Ludwigsburgban adott koncertjén rögzített, és még abban az évben kiadott One of These Nights (Ezen éjszakák egyike) című DVD-lemezét ajánljuk minden Tisztelt Olvasónk és Zenebarát figyelmébe.
Előtte azonban következzen egy kis zenei életrajzi felvezető, valamint pár szó a gitáros pécsi kapcsolatairól. Al Di Meola, – amint azt Pécsett is már többször elmondta –, a Beatles hatására választotta a muzsikus pályát. 20 éves korától figyelt fel rá a világ, mint a Chick Corea billentyűs, Stanley Clarke basszusgitáros-bőgős, Lenny White dobos és általa alkotott Return To Forever (Visszatérés az Örökkévalósághoz) nevű korszakos jelentőségű fúziós jazz, jazz-rock formáció fergetegesen virtuóz gitárjátékosára, aki az 1970-es évek közepétől elkezdett pályája során mintegy félszáz stúdió és koncertlemezt, DVD-t adott ki. Közülük az egyik leghíresebb a két világhírű gitáros kollégájával, az angol John Mc Laughlinnal és a spanyol Paco de Luciával az 1980-as „Friday Night in San Francisco” (Péntek éjjel San Franciscóban) című koncertlemez. Hasonlóan nagy ismertségnek örvend az amerikai Stanley Clarke bőgős-basszusgitárossal és a francia hegedűssel, Jean-Luc Pontyval 1995-ben megjelentetett Rite of Strings (Húrok rítusa) című 1995-ös lemez, melyet még abban az évben Pécsett is bemutattak, a POTE Aulában, melyről a Pécs TV is készített egy rövid beszámolót.
Al Di Meola magyar muzsikusokkal való kapcsolattartása kapcsán némi büszkeséggel említhetjük, hogy 1985-ös budapesti Kis Stadionbeli fellépése alkalmával meghallgatta Kócziány Tibor pécsi gitárost is, akiről azt mondta muzsikustársainak, „Figyeljetek, ez a srác gyorsabban játszik nálam is”. 2007-ben és 2008-ban pedig lemezt készített a kiváló magyar fuvolaművésznővel, Horgas Eszterrel, Mária (Égi szerelem), illetve Ő és Carmen címmel.
Al Di Meola egyébként még több alkalommal is (hatszor) fellépett Pécsett, a Kodály Központban is, így nem csoda, hogy többek között a Pécs, a kultúra városa promotálásának elismeréseként, 2019-ben Pécs város Kulturális Nagydíját is átvehette.
A mostani ajánlónkban szereplő lemezen pedig – ahogy maga Meola fogalmazott – egy régi vágya teljesült, amikor saját együttese mellé egy vonósnégyes is csatlakozhatott, a Sturcz András csellista vezette Sturcz Quartet jóvoltából, melynek tagjai mellette Csonka Gábor, Uhzik Victor – hegedű és Benke Gyula – brácsa. Al Di Meola együttesében pedig a világhírű gitáros mellett Mario Parmisano játszik zongorán és szintetizátoron, Ernie Adams dobol, Gumbi Ortiz pedig ütőhangszereken játszik.
https://www.youtube.com/watch?v=C1XyeX99mRk
Fotó: Internet
Kovács Attila
Amtmann Prosper és Bartók Béla Emlék-díjas zenei szerkesztő