Wagner: Parsifal 1924

Ahogyan a Falstaff az opera csúcsa Verdi művészetében – úgyis mint utolsó alkotása a műfajban, mellyel azt is meg akarta mutatni az olasz mester, hogy ő is tud wagneri módon operát írni –, ugyanúgy Wagner életművében is az utolsó alkotás, az 1882 júniusában Bayreuthban bemutatott Parsifal jelenti a csúcspontot. De nemcsak a zene teszi azzá, ide emeli a mű bonyolult szimbólumrendszere, a cselekmények mögött meghúzódó filozófiai vonulata is. Korunk embere számára kétségtelenül a testiség és a szűzies megtartóztatás, mint az emberi lét két ellentétes pólusa, a bűnre való hajlam és az erényes élet szembenállása áll gondolatisága előterében. A zene Wagner legkiforrottabb alkotása, stílusa összes jellemzőit magán hordozza.

A mű az ősbemutatón nagy tetszést aratott, mivel azonban felmerült, hogy hossza (4 és fél óra) és színpadra állításának igényessége meghaladja az operaelőadások szokásos kereteit, ezért Wagner kikötötte, hogy 30 évig színpadon csak Bayreuthban adható elő. Ennek lejárta után, az első színházi előadást 1914. január 1-jén Barcelonában és Budapesten (Városi Színház) tartották, német nyelven.

A Parsifal első, Lányi Viktor által fordított, magyar nyelvű premierjére – amint az a Tiszay Andor gyűjteményében megőrzött plakáton is látható – 1924. június 1-én került sor a Magyar királyi Operaházban, Márkus László (1881-1948) rendezésében. Parsifal Székelyhidi Ferenc (1885-1954) volt – aki az előző évben Kodály Psalmus Hungaricusának tenorszólóját énekelte az ősbemutatón –de az egyik grál lovagként már ott volt az előadáson a már attól az évtől Parsifal szerepét éneklő másik kiváló Wagner-tenorista, Závodszky Zoltán (1892-1976). Amfortast Szemere Árpád (1878-1933), Gurnemanzot Venczell Béla (1882-1945), Klingsort Szende Ferenc (1887-1955), Titurelt Ney Bernát (1863-1938), Kundryt Haselbeck Olga (1884-1961) énekelte. A karmester pedig a Baranya megyei Máriakéménden született Kerner István (1867-1929) volt, aki többek között Hubay Jenőnél hegedűs tanulmányokat is folytatott, majd az Operaház zenekarának brácsása lett, 1896-tól pedig karmestere, 1920-tól igazgatója, emellett 1903-tól a Budapesti Filharmóniai Társaság elnök-karnagya is, aki az erkeli hagyaték egyik legjelesebb képviselőjeként, kiváló Beethoven, Erkel és Wagner előadóként a legnagyobb magyar karmesterek közé emelkedett.

A Parsifal a második világháborúig folyamatosan jelen volt az Operaház repertoárján, – s olyan kiválóságok énekeltek benne, mint Palló Imre (1891-1978), Maleczky Oszkár (1894-1972), Székely Mihály (1901-1963), vagy a Pécshez több Dr. Nádor Tamás által megörökített fellépéssel is kötődő kiváló basszista, Kóréh Endre (1906-1960) –, ezt követően azonban Wagner halálának centenáriumáig, 1983-ig kellett várni újabb előadására. Ekkor Molnár András/1954-/ énekelte a címszerepet, míg Amfortas a Siklóson született, Bayreutban a legtöbbször fellépő magyar baritonénekes, Sólyom-Nagy Sándor (1941-) volt, a karmester pedig a 30-as évek Wagner-előadásaiban is vezénylő Ferencsik János (1907-1984), akinek ez volt egyik utolsó, lemezen is megörökített produkciója.

 

 

 

 

Kovács Attila


© 2011-2017 Csorba Győző Könyvtár Creative Commons Licenc