Verdi: 1930 Operaház

Az 1930-as operaházi évadról a Tiszay-gyűjteményben fennmaradt itt látható plakát a Magyar Királyi Operaház repertoárjának és előadói színvonalgazdagságának rendkívüliségét mutatja be az április 20-tól 30-ig tartó időszak ma már elképzelhetetlenek tűnő sokszínű kínálatával.

Az április 30-i vasárnapi bérleten kívüli előadás első részében Rimszkij-Korszakov Seherezade című mintegy háromnegyed órányi, 4 tételes szimfonikus szvitjének balettváltozatát láthatta-hallhatta a közönség Rékai András színre alkalmazásában és rendezésében, Kölling Rudolf koreográfiájával, Szalay Karola címszereplésével – a főeunuch Harangozó Gyula volt(!) –  s ami a mai zenebarátnak talán a legtöbbet mond, Ferencsik János vezényletével az operaházi zenekar élén. Ezt követően Puccini csaknem két és fél órás Pillangókisasszony című operája következett, a címszerepet az a Walter Rózsi(1901-1974) énekelte, aki drámai szopránjával Toscaként még a Városi Színházban debütált 1921-ben, majd milánói tanulmányaiból hazatérve 1926-ban Verdi Aidájának címszerepében már az Operaházban, melynek 1942-től örökös tagja lett. Pinkertont pedig az a Rösler Endre(1904-1963) énekelte, aki lírai, spinto tenorjával nemcsak Mozart,Rossini, Beethoven,Csajkovszkij,Muszorgszkij,Puccini és Wagner operáiban,de dal- és oratóriuménekesként is a magyar zene legkiválóbbjai közé tartozott. Utóbbi területen, Kodály Psalmus hungaricusának egyik – Simándy József mellett – legkiválóbb előadója volt, aki a Kodály Zoltánt 70.születésnapja alkalmából köszöntő 1953.január 12-i koncerten a mű pécsi bemutatóján is énekelte a szólót.

Másnap 1930.április 21-én Bizet Carmenjének egyik különleges előadásra került sor. A címszerepet ugyanis az az Anday Piroska(1903-1977) énekelte, aki Hubay Jenő hegedűs és Anthes György énekes növendékeként szülővárosában, Budapesten a Városi Színházban 17(!) évesen debütált, s még ugyanabban az évben az Operaházban is, majd 1921-ben Franz Schalk a Bécsi Staatsoperbe hívta, melynek 1961-ig volt tagja, de a világ legjelentősebb színpadait is meghódította,

mint Gluck, Mozart, Csajkovszkij, Saint-Saëns, Verdi és Wagner alt és mezzoszoprán szerepeinek kiváló megformálója, aki legnagyobb sikereit elsősorban Carmenként aratta. Énekesként is használt Rosette Anday művésznevén egyébként mint hegedűs is adott koncerteket!

Don Josét az a Laurisin Lajos(1897-1977) énekelte, aki 1926-tól 1944-es amerikai emigrációjáig az operaház olasz repertoárjának kiváló hőstenorja volt Canio, Turridu, Kalaf és Rodolphe szerepében.

A torreádor, Escamillo a kiváló hősbariton Szende Ferenc(1887-1955) volt, míg az egyik csempész,

Dancaire a buffó- és hősbariton szerepkörben egyaránt kedvelt Maleczky Oszkár(1894-1972)volt.

Az előadást az a Sergio Failloni(1890-1948) vezényelte, aki két évig Toscanini asszisztense volt, 1928-tól pedig az Operaház örökös tagja és vezető karmestere lett, de Milánó, New York, Chicago operaházaiban is sikerrel vezényelt, s Bartók és Kodály zenéjének lelkes híve és támogatója volt.

(Nem mellesleg Oszter Sándor színész zongoraművész feleségének,Failloni Donatellának édesapja.)

A plakát közepén található rövid ajánlások imponáló listáján elsőként Wagner Siegfriedjét láthatjuk Hubert Leuer(1880-1969) német hőstenor címszereplésével, aki vendégként már 1917-től jelen volt a magyar operaéletben, mint a Bécsi Volksoper és a Staatsoper kiváló művésze. Másnap ismét Anday Piroskát hallhatta az Operaház közönsége Ambroise Thomas(1811-1896) Mignon című operájának címszerepében. Ezt követően ismét két Wagner-opera előadása következett: az Istenek alkonya és a Tannhäuser, előbbiben ismét a magyarosan írt „Leuer Hubert” működött közre. A sort Puccini 1910-ben a New York-i Metropolitanben bemutatott „A nyugat lánya” című operája zárta, melyet nálunk 1912-től játszott az Operaház.

Nem véletlen, hogy a plakát alsó felében kiemelt méretben épp a New York-i Metropolitan kiváló szopránja, Elisabeth Rethberg(1894-1976) két Verdi operában való vendégfellépését hirdeti.

A tanulmányait és énekesi pályáját Drezdában kezdő Rethberg 1922-ben debütált a Metben, ahol 2 évtizeden át olyan világnagyságokkal énekelt együtt, mint Beniamino Gigli, Giacomo Lauri-Volpi.

Rethberg az I. világháborútól az 1940-es évek elejéig tartó pályafutásának idején a Metropolitan legkiválóbb Mozart és Verdi-énekesének számított, aki Wagner lírai szoprán szerepeinek is kiválóan

megfelelő hangi adottságokkal rendelkezett,akivel még a nagyon szigorú Toscanini is elégedett volt.

Hangját lemezfelvételei mellett turnéin is főleg Verdi szerepeiben csodálhatták Európa-szerte, az Aida mellett épp a nálunk is énekelt Trubadúr Leonórájaként is. Az április 25-i Aida-előadást Sergio Falloni vezényelte, míg a 27-i Tubadúrt a Ferencsik Jánost is tanító Fleischer Antal(1891-1945).

 

Kovács Attila

Verdi: 1930 Operaház

– Klikk a nagyobb mérethez! –

Korábbi hírek
Későbbi hírek

© 2011-2017 Csorba Győző Könyvtár Creative Commons Licenc