Betűméret + növelése | – csökkentése

Horváth Gyuláné Agócsy Erika emlékezete

agocsy_laszlo_es_erika

Agócsy László és Agócsy Erika a Pius templomnál, 1989-ben

Zenei csemegék címet viselő rovatunk mellett mostantól egy újat is nyitunk, mely Zenei krónika címen Pécs és Baranya jeles személyiségeiről, évfordulókhoz is köthető aktualitásairól igyekszik a krónika hitelességéhez hasonlóan írott, vagy épp hangzó „képet” adni.

Első alkalommal az idén 84 évesen elhunyt Horváth Gyuláné Agócsy Erika (1934-2018), kiváló pécsi zenepedagógusra emlékezünk, aki a Pécsről világhódító útjára elindult új magyar zenei nevelési koncepció, az úgynevezett Kodály-módszer, nemzetközileg ismert és elismert pécsi alakja, Agócsy László (1906-1993) lányaként került szorosabb kapcsolatba a zenével. Úgyis, mint aki a világhírű magyar zeneszerző előtt lehetett résztvevője édesapja szolfézs csoportjának, mely 1945-ben a nyilvánosság előtt is bemutatta az új szisztémát. Ennek hatására lett maga is szolfézstanár, s a zenének köszönhette élete párját, Horváth Gyula hegedűművész-karmestert, aki a Komlói Zeneiskola igazgatója is volt. Minderről beszélt is 2006-ban a Pécsi Rádióban, amikor édesapja születésének 100. évfordulójára megemlékező összeállítást készítettem. Ennek felvezetéseként kértem fel őt, valamint Ivasivka Mátyást, az egykori Agócsy-tanítványt, és a róla elnevezett zeneiskola első és alapító igazgatóját és utódát, Csátityné Orcsik Juditot egy kis emlékező beszélgetésre. A szerénységéről közismert Erika néni előbb kissé „szabódott”, majd miután elmondtam neki, hogy édesapám is tagja volt az Agócsy László vezette Pécsi Polgári Fiúiskolai Kórusnak, s hogy az édesapjáról szóló összeállításnak milyen fontos, hitelesítő része lehet az ő emlékezése, végül is elvállalta a feladatot.

Horváth Gyuláné Agócsy Erika emlékét mi most a tágabb értelemben vett Agócsy-család életét egy nagyobb tanulmány keretében feldolgozó zenetörténész, Dr. Varga Ildikó 2018. június 14-én elhangzott búcsúbeszédének bemutatásával igyekszünk felidézni Tisztelt Olvasóinknak.

temetes

Dr. Varga Ildikó búcsúztatója itt olvasható: Búcsúztató

Felhívjuk továbbá a figyelmet a Zeneműtárban „És a muzsika, a mi családi szakmánk dísze, becsülete” címmel a tavalyi évben látható kiállítás  2017. január 20-i megnyitójának felvételére,  mely a Csorba Győző Könyvtár Zeneműtárában és Helyismereti Gyűjteményében is megtekinthető.

 

Kovács Attila
Amtmann Prosper- és Bartók Béla Emlék-díjas zenei szerkesztő

 

Horváth Gyuláné Agócsy Erika emlékezete

– Klikk a nagyobb mérethez! –


© 2011-2017 Csorba Győző Könyvtár Creative Commons Licenc