106 éve született és 10 éve hunyt el Faludy György

Budapest, 1910. szeptember 22. – Budapest, 2016. szeptember 1.

„A XX századi magyar költészet Odysseusa”
(Pomogáts Béla)

Faludy György kilencvenhat éve rendkívül izgalmas, kalandos, tartalmas életet ölel fel. A költő 1910. szeptember 22-én született Budapesten, nagypolgári, zsidó értelmiségi családban.

A költő szülei 1909-ben

Édesapja vegyész, a felsőfokú ipari iskola tanára volt. Egyetlen húga orvosnak tanult, aki 1944-ben a nyilasok áldozata lett. Családjához tartozott a világhírű fizikus, Szilárd Leó is.

A költő gyermek- és ifjúkora viszonylagos jólétben telt, sokat olvasott, idegen nyelveket tanult, ismerte az európai kultúra korabeli áramlatait és megfordult ennek a kultúrának központjaiban. 1928-ban a budapesti Evangélikus Főgimnáziumban érettségizett, majd egy hónapot Firenzében töltött. 1928–1930-ban a bécsi, 1930–1931-ben a berlini, 1931–1932-ben a párizsi, majd a 1933–1934-ben a grazi egyetemen tanult, irodalomtörténeti, művelődéstörténeti és filozófiai előadásokat hallgatott, de minden érdekelte.

A huszonegy éves Faludy György

Első versei a harmincas évek elején jelentek meg. A fiatal Faludy György országos költői sikerét az 1937-ben kiadott Franciois Villon balladái című kötet hozta meg. A Villon „átköltések” zajos vitát kavartak. 1938 júniusában jelent meg első saját verseskötete, A pompeji strázsán.

1938 decemberében a politikai légkör és kalandvágya hatására Párizsba emigrált. Itt Párizsban, a száműzetés mostoha körülményei között született meg az Óda a magyar nyelvhez című verse, mely vers, költészetének is az egyik csúcsa. (A vers a cikk végén olvasható.)

1940 júniusában, mikor a németek bevonultak Párizsba, Marokkóba menekült. Ekkorra tehető az arab kultúrával való megismerkedése.

1941-ben az Egyesült Államokba költözött, ahol három évet szolgált az amerikai hadseregben.

1946-ban hazatért Magyarországra, a párthoz köthető irodalmi lapokban publikált, a Népszava kulturális rovatának meghatározó alakja volt. 1950 nyarán mégis letartóztatta az ÁVH. Az Államvédelmi Hatóság Andrássy út 60.-ban lévő pincebörtönéből előbb a kistarcsai internálótáborba, majd a recski kényszermunkatáborba szállították. Azt, hogy a recski tábor megpróbáltatásait, az embertelen kőtörő munkát, a táborban dühöngő terrort túl tudják élni, a foglyok „szabadegyetemet” tartottak fenn, melynek Faludy György volt a szellemi központja. A költő emlékirataiban megírja, hogy a kényszermunkatáborban kialakított szellemi foglalkozások milyen hatékonyan járultak hozzá a rabok lelki (és ezáltal testi) ellenálló képességének erősítéséhez. „Keats verseinek szavalása immunizál a tífuszbaktériumok ellen.” (Pokolbéli víg napjaim) A költő az elviselhetetlenül kegyetlen körülmények közepette is fejben komponálta a verseit, memorizálta már elkészült műveit, majd betanultatta azokat fogolytársaival, hogy minél több költeménye élje túl a „magyar Gulág” poklát.

1953-ban a Nagy Imre-kormány által meghirdetett amnesztia következtében kiszabadult. Ekkor vette feleségül Szegő Zsuzsanna újságírót, akit már letartóztatása előtt ismert. 1956-os forradalom idején vidéken tartózkodott, a harcokban nem vett részt, ennek ellenére a forradalom leverése után a házaspárnak menekülni kellett.

Második, hosszúra nyúlt emigrációja kezdetén Bécsből egy latin-amerikai előadókörútra küldték, míg neje azon munkálkodott, hogy fiuk, András, utánuk mehessen.

Londonban telepedtek le, ahol Faludy egy ideig az emigráció irodalmi életének egyik központi alakjává vált: 1957 és 1962 között az emigráns Irodalmi Újság szerkesztője volt. Közben Londonban megjelentette harmadik verseskötetét és híres önéletírását, a Pokolbéli víg napjaimat. (A könyv 1987-ben jelent meg először Magyarországon.) Felesége 1963-ban betegségben elhunyt.

Szegő Zsuzsannna, a fiatalon elhunyt feleség

A megrendült költő utazgatásokkal és kalandokkal próbált vigasztalódni. Firenze majd Málta után Torontóban telepedett le. Több amerikai és kanadai egyetemen tartott előadást, majd a torontói egyetemen közép-európai irodalmat tanított. 1972-ben az egyetem díszdoktorává avatták.

1980-ban Püski Sándor, New Yorkban megjelentette összegyűjtött verseit. A nyugaton töltött több mint három évtized során egymást követték könyvei magyarul, angolul és más nyugati nyelveken. Magyarországon betiltott költő volt. A nyolcvanas évektől a hazai enyhülés következtében több irodalmi lap lehozhatta műveit.

1988-ban hazalátogatott Magyarországra. Böszörményi Géza és Gyarmathy Lívia életrajzi filmet készített vele; Faludy György, költő címmel.

Faludy György, költő című film bemutatóján 1988-ban. Ugyanott Böszörményi Gézával

1989-ben hazatelepült. Még ebben az évben a Magyar Köztársaság Zászlórendjével tüntették ki. A hazatérés igazi örömökkel ajándékozta meg, könyvei (versei, naplói, műfordításai, regényei, publicisztikái) egymás után kerültek az olvasók elé. A júniusi Ünnepi Könyvhéten mindig hosszú sorok vártak rá, hogy dedikáltassák köteteit. De a hazatérés öröme mellett a rendszerváltozás után kialakuló magyar társadalom belső gondjai őt is megérintették. Verseiben aggodalommal beszél a politikai csatározásokról, keserűen szól az új keletű jelenségekről: a szellemi értékek iránt tapasztalt közönyről, a pénzhajszáról, a kultúra értékvesztéséről.

a színházak halódnak, az irodalom csendes,
 a TV, mint odaát, római cirkuszt rendez,
 kivált, mikor szabad lesz. Rendben vagyunk,
bár későn:
 a keleti helyére nyugati hülyülés jön.”

                                                       (Változás)

1994-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.

Továbbra is kedvvel tett utazásokat Európában, sőt más földrészeken is. A verseinek ihlető élményforrásai maradtak a külföldi utazások. Műveiben megrendülten hívja fel a figyelmet a természetet és a kultúrát veszélyeztető civilizációs ártalmakra.

A hányatott életű költő élete végső révbe ért, mikor 2002-ben házasságot kötött a nála hatvanöt évvel fiatalabb Kovács Fannyval. Az életmű összegzéseként számos korábban megjelent művét kiadták, az addig csak angolul hozzáférhető munkák is megjelentek.

Az idős költő egyre inkább a fiatal feleség ápolására szorult. 2006. szeptember 1-jén, kilencvenhat esztendősen érte a halál.

A Faludy Györgyről szóló kiállítás megtekinthető 2016. szeptember 28-ig a Tudásközpontban, az első emeleti irodalmi sarokban.

Óda a magyar nyelvhez

Most, hogy szobámban ér az est setétje,
te jutsz eszembe, Szent Gellért cselédje,
s ajkad, melyről az esti fák alól
először szólt az ének magyarul.
Arcod tatár emléke már ködös,
de titkunk itt e földön még közös
s a te dalod zsong minden idegemben
itt, idegenben.

Magyar nyelv! Vándorutakon kísérőm,
sértett gőgömben értőm és kísértőm,
kínok közt, gondjaimtól részegen,
örökzöld földem és egész egem,
bőröm, bérem, bírám, borom, míg bírom
és soraimmal sorsom túl a síron,
kurjongó kedv, komisz közöny, konok gyász:
mennyei poggyász.

Magyar szó! Ajkamon s gégém lazán
vont hangszerén lázam, házam, hazám,
almom-álmom, lovacskám, csengős szánom,
és dal a számon, mit kérnek majd számon: –
nincs vasvértem, páncélom, mellvasom,
de Berzsenyivel zeng a mellkasom
s nem győz le ellenség, rangomra törvén,
sem haditörvény.

Jöhetsz reám méreggel, tőrrel, ékkel,
de én itt állok az ikes igékkel.
Árkon-bokron kergethetsz hét világnak:
a hangutánzó szók utánam szállnak,
mint sustorgó füzesbe font utak
fölött alkonykor krúgató ludak,
s minden szavamban százszor látom orcád,
bús Magyarország.

Kihalt gyökök: tőzeggel súlyos rétek,
ahol a fák, mint holt igék, kiégtek.
Ős szók: a szemhatárról századok
ködéből még derengő nádasok,
gyepüs vápákon elhullt katonák,
s ti bíbicek, bölények, battonyák,
miket vadásztak vén csillyehajókról
lápos aszókon.

Magas hangok: szöcskék és tücskök rétje,
mély hangok: alkony violasötétje,
káromlások veszejtő vadona,
mondatszerkesztés pogány pagonya,
kötőszók: sok-sok illanó fodor,
s hangsúly, te vidám, hangsúly, te komor,
lelkünk dolmánya, szőtteses, világszép
s búzavirágkék.

Múlt T-je: történelmünk varjúszárnya,
karók, keresztek és bitófák árnya,
s melléknevek, gazdag virágbarázdák,
busák, buják, burjánzók és garázdák,
melyik vidám faeke nyomtatott?
S ti mellérendelt, kurta mondatok
mint paprika, ha füzére vereslőn
lóg az ereszről.

Ragok: szegények szurtos csecsemői,
kapaszkodtok s nem tudtok nagyra nőni,
és E-betűk serege: fekete
mezőn zsellérek koldus menete,
s ti kongó-bongó helyhatározók,
kukoricásban jó irányt hozók,
ban-ben-bim-bam: toronyból messze hangzó
könnyű harangszó.

Jelentőmód. Az aszály mindörökre
ráült a szürke, megrepedt rögökre.
Magánhangzó-illeszkedés! Kaján
törvénykönyvvé Werbőczi gyúrt talán?
Mi vagy? Fülledt ötödfél százada
robotba tört paraszt alázata,
vagy összhang, mely jövendő, szebb utakra
messze mutatna?

És főnevek, ti szikárak és szépek,
ti birtokos ragokkal úri népek,
országvesztők, elmozdíthatlanok,
s ti elsikkadt, felőrölt alanyok,
megölt vagy messze bujdosó fiak,
Hajnóczyk, Dózsák meg Rákócziak –
ó jaj nekünk, mi történt ennyi lánggal
és a hazánkkal?

Parasztok nyelve, nem urak latinja,
nem grófok rangja, de jobbágyok kínja,
magyar nyelv! fergetegben álló fácska,
hajlongasz szélcibáltan, megalázva –
s ki fog-e törzsöd lombbal hajtani?
Te vagy jelenünk és a hajdani
arcunkat rejtő Veronika-kendő
és a jövendő.

Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk
és forró, mint forrongó szellemünk.
Nem teljesült vágy, de égő ígéret,
közös jövő és felzengő ítélet,
nem hűs palackok tiszta óbora,
nem billentyűre járó zongora,
de erjedő must, könnyeinkben úszó
tárogatószó.

(Páris, 1940)

 


© 2011-2017 Csorba Győző Könyvtár Creative Commons Licenc