PÁLYÁZATI ELSZÁMOLÁS CSORBA GYŐZŐ KÖNYVTÁR | NKA 3505/02713

A Csorba Győző Könyvtár bemutatása

 A Csorba Győző Könyvtár 2010. január 1-jén jött létre a Pécs Városi Könyvtár és a Csorba Győző Megyei Könyvtár összevonásával. Az intézmény 2010. október 22-től a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa Projekt keretében megvalósult Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontban működik.

 A Csorba Győző Könyvtár Baranya megyében a legmagasabb szintű közkönyvtári szolgáltatásokat nyújtja. Mint megyei szakmódszertani központ, koordinálja, segíti a baranyai könyvtárak munkáját. Képzéseket, továbbképzéseket szervez könyvtárosok és közművelődési szakemberek részére, részt vesz a nemzetiségek könyvtári ellátásában is. Egyes szakterületeken – zene, képzőművészet, irodalomtudomány, néprajz- szakkönyvtári feladatokat is ellát. Pécsett négy fiókkönyvtárat működtet. 1988-ban az intézmény tudományos könyvtári besorolást is kapott.

 A könyvtár a Baranya megyei könyvtárellátási szolgáltató rendszer irányítója; 2010-től az európai feltételeknek is kiválóan megfelelő könyvtárbusszal nyújt magas szintű és minőségi könyvtári szolgáltatást 28 kistelepülésen. A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében és az országban elsőként elkészített jármű olyan korszerű könyvtári szolgáltatást biztosít, amely a hagyományos könyvtári szolgáltatások mellett számítógép és internet használatra (pl. e-ügyintézés), valamit kisebb rendezvények megtartására is alkalmas. A könyvtárbusszal olyan hátrányos helyzetű kistelepülésekre jut el a könyvtári szolgáltatás, ahol nem működik könyvtár. 2012-ben egy újabb könyvtárbusz pályázatot nyert el a könyvtár, s ennek megfelelően a 2013-as év végén a második baranyai könyvtárbusz szolgáltatása is elindult.

A Csorba Győző Könyvtár partnerségben dolgozik a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtárával, illetve a megyében működő könyvtári és közművelődési intézményekkel, iskolákkal, önkormányzatokkal, civil szervezetekkel.

A könyvtár kiemelten fontosnak tartja az esélyegyenlőség érvényesítését, a hátrányos helyzetűek, a gyermekek, a fiatalok olvasóvá nevelését, olvasásfejlesztési programok és a szabadidő hasznos eltöltéséhez kapcsolódó rendezvények szervezését – együttműködve a civil szervezetekkel, a pedagógusokkal és a családokkal is.

  Környezeti károsító tényezők a Csorba Győző Könyvtár Tömörraktárában:

A nem megfelelő környezet az adott helyiségben lévő összes dokumentumot egyszerre károsíthatja.

Abszolút és relatív légnedvesség

A könyvtári dokumentumok szerves anyagai mindig tartalmaznak vizet. A levegő nagy vagy kicsi relatív nedvességtartalma hatással van az anyagok nedvességtartalmára és ezáltal állapotára. Különösen károsító hatásúak a hőmérséklet és a relatív légnedvesség gyakori, nagy, hirtelen változásai.

Tekintettel a raktár épületen belüli elhelyezkedésére (2 szinttel a földszint alatt) illetve a konstrukciós hibákból adódó ismételt leázások számára és az elhelyezett dokumentumok számát és értékét is figyelembe véve szükségesnek láttuk beszerezni a mobil párátlanító készülékeket.

Célunk a károsodást megelőzni illetve, ha már bekövetkezett a vis major, menteni, helyrehozni, használhatóvá tenni az állományt.

A pályázat keretén belül a Csorba Győző Könyvtár 4 db HT 20269 Párátlanító Sinclair CFO-45E készüléket vásárolt.

A SINCLAIR CFO-45E párátlanító, légszárító berendezés az egyik legnagyobb forgalmazott párátlanító berendezés. A készülék szép megjelenésű, teljesítményéhez mérten kompakt készülék. Az érintőgombos vezérlésével 10%-os lépésekben állítható a kívánt páratartalom. Teljesítményéhez mérten csendes készülék, széles felhasználásra alkalmas. Használatával elkerülhető a páralecsapódás a falakon, üveg felületeken, így nem rongálja a nedvesség a könyveket, dokumentumokat, nem képződik penészedés.

A párátlanító berendezések a hűtve szárítás elvén működnek. Röviden ez azt jelenti, hogy a berendezés egy hűtőberendezéshez hasonló hűtőrendszert tartalmaz. Egy átlagos szűrőn keresztül beszívott levegő először a hideg hőcserélővel találkozik.

 A hideg felületen a levegőben lévő pára kicsapódik, hasonlóan a hűtőből kivett üdítős üvegre kicsapódó párához. A kicsapódott víz lecsurog és egy kondenzátum tartályban gyűlik, a tartály telítettsége esetén a berendezés kikapcsol. A párátlanított, száraz levegő ekkor kicsit lehül, viszont ez után áthalad a hűtőrendszer kondenzátor részén, ami viszont egy meleg hőcserélő. Itt a levegő visszamelegszik, sőt kis mértékben még túl is melegszik eredeti hőmérsékleténél, mivel a hűtőrendszer működtetését végző kompresszor hulladék hője és a páralecsapódás során felszabaduló hő kis mértékben emeli a levegő hőmérsékletét. A berendezés ezt a párátlanító folyamatot addig végzi, míg le nem csökken a levegő páratartalma a kívánt szintre. Ha ez megtörténik, akkor a beépített hygrosztát, páratartalom érzékelő lekapcsolja a párátlanító kőrfolyamatot.

paraelszivo-berendzes_metszeti-rajza

 A berendezések megvásárlásával sikerült kiküszöbölni a nedvesség okozta problémát könyvtárunk tömörraktárában.


© 2011-2017 Csorba Győző Könyvtár Creative Commons Licenc