Országos Könyvtári Napok Pécsett és Baranyában

Kedves Olvasóink!

Az Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozatot tízedik alkalommal szervezi meg az Informatikai és Könyvtári Szövetség. A már megszokottnak mondható októberi héten a szervezők összefogásra buzdítják az ország minél több könyvtárát, azzal a céllal, hogy a lehető legtöbb programmal szólítsák meg az olvasókat a legkisebbektől a legidősebbekig. A mostani kerek évfordulóhoz intézményünk és a baranyai szolgáltató helyeink is színvonalas programokkal csatlakoznak.

Az október 5-11-ig tartó héten mintegy 20 rendezvénnyel várjuk olvasóinkat. A Tudásközpontban találkozhatnak többek között Péterfy Gergellyel vagy Dragomán Györggyel, meghallgathatják dr. Zacher Gábor előadását vagy részt vehetnek Grecsó Krisztián és Kollár-Klemencz László zenés előadói estjén.

A rendezvénysorozat baranyai eseményei közül kiemelhetőek Lőrincz L. László író-olvasó találkozói Mohácson, Komlón és Sellyén vagy a Kávészünet együttes fellépései Szentlászlón, Felsőszentmártonban és Beremenden. Természetesen ezek mellett is rengeteg rendezvény, illetve játékok várják az olvasókat, többek között rajzversenyt és kvízjátékot is meghirdetünk Baranyában.

Az Országos Könyvtári Napokat 2015-ben egy új kezdeményezés is színesíti majd, hiszen országosan több mint 100 településen indul el a KönyvtárMozi szolgáltatás, amely a filmek megtekintése mellett beszélgetésre, előadások meghallgatására invitálja az érdeklődőket. A megyében indulásként 11 szolgáltató hely, valamint a 2 könyvtárbusz egy-egy településsel csatlakozik az új szolgáltatáshoz.

Úgy vélem, a számos program között minden korosztály megtalálhatja a neki megfelelőt és minél többen megfordulhatnak könyvtárainkban.

Programjainkról részletesen tájékozódhatnak a www.csgyk.hu weboldalunkon vagy a facebook oldalunkon is. A szervezők ebben az évben a “A könyvtárba mentem! Gyere utánam!” mottóval buzdítanak a programokon való részvételre.

Kedves Olvasóink, jöjjenek utánunk!

Miszler Tamás igazgató

Országos Könyvtári Napok Pécsett és Baranyában

– Klikk a nagyobb mérethez! –

2015. OKTÓBER 5. HÉTFŐ

10.00 óra 35 éves a Várkonyi Nándor Fiókkönyvtár – születésnapi visszatekintés »»»
A könyvtár születésnapján az egykori igazgatók emlékeznek a könyvtár fennállásának legszebb perceire a Pécsi Nemzeti Színház művészeinek közreműködésével.
Helyszín: Várkonyi Nándor Fiókkönyvtár (Pécs, Nagy Jenő u. 24.)

14.00 óra  A Nyugat története – A Petőfi Irodalmi Múzeum kiállításának megnyitója* »»»
A 20. század eleji Magyarország pezsgő szellemi életében sorra alapították a lapokat, szinte minden évben új irodalmi folyóirat indult. A Nyugat közvetlen előzményeinek tekinthető lapokban összegyűlt, évről évre formálódott a legendás folyóirat kezdő gárdája, Osvát Ernő, Ignotus, Fenyő Miksa, Ady Endre, Hatvany Lajos, Kaffka Margit, Gellért Oszkár. Hajnalba nyúló kávéházi beszélgetések során határozták el a Nyugat elindítását. A kiállítást összeállította: Kelevéz Ágnes irodalomtörténész, irodalmi muzeológus és Szilágyi Judit irodalomtörténész, irodalmi muzeológus A kiállítást megnyitja: Kelevéz Ágnes irodalomtörténész
A kiállítás 2015. október 30-ig tekinthető meg a könyvtár nyitva tartási idejében. Iskolai csoportok számára előzetes bejelentkezés alapján tárlatvezetést tartunk.
További információ: kiss.karmen@baralib.hu, 72/501-500/28012
Helyszín: Tudásközpont, földszint

2015. OKTÓBER 6. KEDD

11.00 óra Lenka és Palkó – mesés kézműves foglalkozás gyerekeknek* »»»
Gyere és alkoss együtt a Lenka és Palkó, az Álomcirkusz, a Tündér Lala és még sok szép mese hőseinek rajzolójával, Szegedi Katalinnal. Alkossatok együtt, rajzoljatok, készítsetek bábokat!
A foglalkozásra előzetes regisztráció alapján lehet jelentkezni a bencze.gyongyi@baralib.hu email címen.
Helyszín: Várkonyi Nándor Fiókkönyvtár (Pécs, Nagy Jenő u. 24.)

16.30 óra Az internet veszélyei – “rendhagyó szülői értekezlet” »»»
Nálunk is egyre elterjedtebb a köznyelvben a Facebook-depresszió, a Facebook-függőség és a Facebook-ragadozó kifejezés. Az előadásból a közösségi oldalak rejtette veszélyekről és azok kiküszöböléséről hallhatunk hasznos információkat Fekete Rita rendőr alezredesről, aki a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának kiemelt ifjúságvédelmi főelőadója.
Helyszín: Várkonyi Nándor Fiókkönyvtár (Pécs, Nagy Jenő u. 24.)

18.00 Író–olvasó találkozó Péterfy Gergellyel* »»»
Péterfy Gergely Déry, Márai- és József Attila-díjas íróval forgatókönyvíróval és szerkesztővel Ágoston Zoltán, a Jelenkor főszerkesztője beszélget nagy sikerű Aegon Művészeti Díjas könyvéről, a Kitömött barbár című könyvéről. A mű Kazinczy és a fekete bőrű Angelo Soliman barátságának története. A szerző tíz évig írta a regényt, szereplőivel szinte együtt élt: házának sziklakertjébe néhány méretes kődarabot vitt Kazinczy egykori széphalmi birtokának istállófalából, bécsi levéltárakban komoly kutatásokat végzett a regénye hátteréül szolgáló történelmi korszakról.
A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrációját az alábbi email címre várjuk: okn@baralib.hu
Helyszín: Tudásközpont, -1. szint, nagyelőadó

2015. OKTÓBER 7. SZERDA

10.00–16.00 óra Könyvtárosok szakmai napja Helyszín: Tarnai Nándor Városi Könyvtár és Kulturális Intézmény (Mágocs, Szabadság u. 19.)

18.00 óra Zacher Gábor előadása: Miért óvjuk meg gyermekünket a káros szenvedélyektől?* »»»
Függőnek lenni betegség, amelynek megvannak a testi és pszichés tünetei. “Persze amikor szóba kerül a függőség, szinte mindenki az úgynevezett rossz függőségekre gondol, úgymint alkohol, kábítószer, dohányzás, játékszenvedély. De mi a helyzet a többi függőséggel: koffein, vásárlás, számítógép, Facebook, csokoládé, edzés, vásárlás, szex.” – teszi fel a kérdést Dr. Zacher Gábor toxikológus.
A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrációját az alábbi email címre várjuk: okn@baralib.hu
Helyszín: Tudásközpont, -1. szint, nagyelőadó

2015. OKTÓBER 8. CSÜTÖRTÖK

11.00 óra Találkozás Berg Judittal, a Rumini könyvek szerzőjével »»»
A szerző saját bevallása szerint három lánya és kisfia nemcsak ihletője történeteinek, de néha ötletgazdáik vagy épp “megrendelőik” is. Az Év Gyermekkönyve-díjat 2007-ben Rumini című könyvéért kapta meg, 2011-ben József Attila-díjjal ismerték el írói tevékenységét. Történeteit mindenkinek érdemes olvasni: a gyerekek könnyen megértik, ám a felnőtteknek sem együgyű. A mostani programon Berg Judit az olvasástanulásról tart majd interaktív előadást a Tökmag sorozatot bemutatva. A program 6-8 éves gyerekeknek szól. A találkozón a Berg Judit történeteivel kapcsolatos rajzpályázat legjobb alkotásait is díjazzuk, kiállítjuk. A díjakat maga a szerző adja át.
Gyermekcsoportok jelentkezését az alábbi elérhetőségeken várjuk: korbirodalom@baralib.hu
Helyszín: Tudásközpont, 4. emelet, Körbirodalom Gyermekkönyvtár

18.00 óra Méhes Károly: Néma galambok utcája című könyvének bemutatója »»»
Méhes Károly új könyve 2015-ben jelent meg a Scolar Kiadó gondozásában. “Az epikus road movie egy középkorúak válságában szenvedő, magányával és szüleihez fűződő kapcsolatával számot vető férfi nyarát beszéli el. Egy férfiét, aki új életet kezd, vagy talán éppen visszatalál önmagához. A pergő párbeszédekkel teli, humoros regény lapjain mindannyian magunkra ismerhetünk: mi vagyunk a magyarországi városok utcáin járó-kelő és az utak mentén autóstoppoló Porr Benedek, az olykor csetlő-botló, esendő kisember, aki azonban hatalmas felfedezést tesz: sosem késő nekiindulni az életnek.”
Helyszín: Várkonyi Nándor Fiókkönyvtár (Pécs, Nagy Jenő u. 24.)

2015. OKTÓBER 9. PÉNTEK

10.00–12.00 és 13.00–15.00 óra Böngéssz Nagyi! – ismerkedés az internettel* »»»
A program célja az internetezés és a közösségi oldalak használatának gyakorlatorientált átadása. Az interaktív előadásra előzetes ismeretek nélkül is bátran lehet jelentkezni! A csoportok megfelelő tempóban, gyakori ismétléssel, az egyes lépések jegyzetelésével dolgozzák fel és gyakorolják be az új ismereteket. Témák: böngészés, közösségi oldalak megismerése.
A programon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni lehet az alábbi elérhetőségeken: szeifer.csaba@baralib.hu, 72/501-500/28058
Helyszín: Tudásközpont, 2. emelet, számítógépterem

17.00 óra Nők, nők, férfiak – Zenés irodalmi est Grecsó Krisztiánnal és Kollár-Klemencz Lászlóval* »»»
A dalszerző, frontember (Kistehén zenekar) és az író közös estjén előkerül ihlet és barátság, szerelmek és szeretők, maradás és menekülés, remény és lemondás. Mindez közös dalokban, új novellákban. Régi történetek, fülledt esték, adomák és legendák. A zenés kalandozás különlegessége, hogy Kollár-Klemencz László prózaíróként, Grecsó Krisztián pedig dalszerzőként is bemutatkozik. A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Regisztrációját az alábbi email címre várjuk: okn@baralib.hu
Helyszín: Tudásközpont, -1. szint, nagyelőadó

2015. OKTÓBER 10. SZOMBAT

9.00–17.00 Könyves szombat a Várkonyi Nándor Fiókkönyvtárban »»»
Ezen a napon ingyenes beiratkozással és meghosszabbított nyitva tartással várja olvasóit a Várkonyi Nándor Fiókkönyvtár 9.00–17.00 óráig. Emellett a lejárt határidejű könyveket késedelmi díj nélkül visszaveszi.
Helyszín: Várkonyi Nándor Fiókkönyvtár (Pécs, Nagy Jenő u. 24.)

13.00–18.00 Retro Könyvvásár a Hamerli Házban »»»
Ha régóta keresel egy bakelit lemezt vagy ritkaságokra vágysz, ott a helyed!
Helyszín: Belvárosi Könyvtár (Pécs, Király u. 9.)

17.00 óra Találkozás Lőrincz L. Lászlóval* »»»
Lőrincz L. László orientalista, író, műfordító. A Leslie L. Lawrence és Frank Cockney álnéven is alkotó szerző – könyveinek eladott példányszámát tekintve – jelenleg Magyarország legsikeresebb írója. Többségében keleti tárgyú kalandregényeiben ötvöződik a biztonsággal kezelt tudományos ismeretek és a kutatások során felhalmozott tapasztalatok ismeretterjesztő szándéka, valamint a fordulatos, izgalmas cselekmény. E kettősség a tudományos háttér és az élvezetes olvasmányosság adja e művek igazi értékét. A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Regisztrációját az alábbi email címre várjuk: okn@baralib.hu
Helyszín: Tudásközpont, -1. szint, nagyelőadó

2015. OKTÓBER 11. VASÁRNAP

17.00 óra Opera-mesék: Egy zseni meg egy másik – Mozart és Da ponte »»» Hábetler András és barátainak operanépszerűsítő előadása kicsiknek és nagyoknak. Az est során szórakoztató, humoros formában ismerhetjük meg az operák történetét, szereplői pedig testközelbe kerülnek a hallgatósággal. A zenés beszélgetés során részletek hangzanak el a Don Giovanni, a Figaro házassága és a Cosi fan tutte című operákból.
Helyszín: Tudásközpont, 0. szint, konferenciaterem

2015. OKTÓBER 12. HÉTFŐ

11.00 óra A rettegő fogorvos – Vig Balázs játékos mese délelőttje* »»» A Zománc utca 20-ban rendel a félelmetes Fognyűvő doktor. Rebesgetik róla, hogy gyerekeket eszik. Gyerekeket, akik élnek-halnak az édességért, de fogat mosni már nem szeretnek. Az igazság az, hogy Fognyűvő doktor a legfélénkebb orvos a világon. Amikor Pajti és Hugi a rendelőjébe lép, ő nyomban a széke alá bújik. A két testvért nagyon kíváncsivá teszi a fogorvos félénksége. Vajon miért retteg Fognyűvő doktor a gyerekektől?
A mesés zenés előadásra előzetes bejelentkezés alapján nagycsoportos ovis és első osztályos csoportok jelentkezését várjuk az alábbi email címen: villanyi.rozsa@baralib.hu
Helyszín: Csipkefa Gyermekkönyvtár (Pécs, Bajcsy-Zsilinszky u. 10.)

13.30 óra Puszirablók – Vig Balázs játékos mesés előadása* »»» Szeretke királylány a Panelpalota fürdőtermében hosszúra nyúlt esti fürdőzését végzi, amikor a kád pótlefolyójából hatalmas kalózhajó csobban a vízbe. Aztán, ahogy jött, úgy tűnt el a pótlefolyón át Szeretkével a Panelpalota csőrendszerében, majd a nyílt tengerre veszi az irányt. Vajon hogyan jutnak haza? A kalózkapitány furcsa alkut ajánl: gyűjtsenek össze egy mázsa puszit a szabadulásukért. De vajon mekkora a súlya egy puszinak? És hogyan lehet begyűjteni ennyit?
A mesés zenés előadásra előzetes bejelentkezés alapján alsós csoportok jelentkezését várjuk az alább email címen: kissne.heinrich.szilvia@baralib.hu
Helyszín: Kertvárosi Fiókkönyvtár (Pécs, Honvéd tér 1.)

17.00 Populáris zenekultúra Magyarországon a nyolcvanas évektől napjainkig »»»

Retkes Attila előadása, mely a jazz, az underground, a pop-, a rockzenei műfajokról, stílusokról, azok létrehozóiról és a populáris zenekultúra magyarországi intézményrendszeréről szól. A populáris zene tanítása 1995 óta szerepel a Nemzeti Alaptantervben, a NAT-ban. Az általános- és középiskolai ének–zene tanárok, akik rendszeres látogatói Zeneműtárunknak, sokszor kérnek a zenei könyvtárosoktól olyan szakmai anyagot, ami ezt a témát járja körül. Sajnos ezidáig a populáris zenekultúráról könyv, tanulmány magyar nyelven szinte alig jelent meg. Retkes Attila zenetörténész, zenei szakíró azon kevesek közé tartozik, akik e témakörben már publikáltak.
Helyszín: Tudásközpont, 4. emelet, Zeneműtár

18.00 óra Szabó T. Anna és Dragomán György közös irodalmi estje* »»» Egy prózaíró és egy költő. 25 éve egy pár. Mindketten Erdélyben születtek, kamaszként költöztek Szombathelyre. Dragomán legutóbb fiktív Erdély-trilógiájának második részével, a Máglyával, Szabó T. pedig egy Patrick Ness ihlette ifjúsági kötettel, a Senki madarával jelentkezett. Dragomán György főzéssel vezeti le az írás feszültségét, Szabó T. Anna pedig hol zenészekkel improvizál a színpadon, hol madarakkal telefestett ruhában vonul végig a kifutón.
A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrációját az alábbi email címre várjuk: okn@baralib.hu
Helyszín: Tudásközpont, -1. szint, nagyelőadó

PROGRAMOK BARANYA MEGYÉBEN

Találkozás Lőrincz L. Lászlóval
2015. október 7. szerda 17.00
Helyszín: Sellye Városi Művelődési Ház, Könyvtár és Muzeális Intézmény
2015. október 8. csütörtök 17.00
Helyszín: Mohácsi Jenő Városi Könyvtár, Mohács
2015. október 9. péntek 17.00
Helyszín: Komló Város Önkormányzat József Attila Városi Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény

Rendhagyó irodalomóra Szabó T. Annával
2015. október 12. hétfő 14.00
Helyszín: Kozármisleny

Kávészünet zenekar fellépése
2015. október 9.
8.00      Szentlászló
10.00   Szentlőrinc
13.00   Felsőszentmárton
16.00   Beremend
2015. október 12.
9.30      Somogyapáti
12.00   Harkány
13.30   Villány

A Kávészünet zenekar, a könnyűzenei élet különleges szereplője, a modern verszenésítés legsikeresebb képviselője. A dallamba öltöztetett költemények jelentős része az iskolai kötelező tananyagot is felöleli. “Szövegíróik”: József Attila Petőfi Sándor, Radnóti Miklós, Weöres Sándor, Ady Endre (és még sorolhatnánk).

TOVÁBBI PROGRAMOK: 2015. OKTÓBER 5–12.

14.00–18.00 KÖNYVCSERE a könyvtárban Hozd el régi, megunt, nem használt vagy többpéldányos könyveidet, és gyűjtsd be mások kincseit ingyen! Ahány könyvet hozol, annyit vihetsz, ám visszatérésedre is számítunk – újabb gazdára váró könyvekkel! Hogy mindenki boldogan távozzon, csak jó állapotban lévő könyveket fogadunk el. A megmaradt köteteket határon túli könyvtáraknak ajánljuk fel.
Helyszín: Tudásközpont, 0. szint


Keresd kvíz játékunkat honlapunkon és az olvasópultokon! Szavazz a kedvenc könyvtárosodra!

Valamennyi rendezvényünk ingyenes, a csillaggal jelölt rendezvények regisztrációhoz kötöttek! A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.

További információ: www.csgyk.hu

Design: Földesi Mihály — Klikk, a nagyobb mérethez! —-


© 2011-2017 Csorba Győző Könyvtár Creative Commons Licenc