Betűméret + növelése | – csökkentése

Franz Schubert – Vas Bence: G-dúr szonáta

Szerző: Franz Schubert – Vas Bence
Cím: G-dúr szonáta
Alcim: gitár
Kiadó: Asaf Records Studio
Kiadás ideje: 2014
Kiadás helye:

item-thumbnail

Egy újabb zenetörténeti értéket jelentő Franz Schubert (1797–1828) átirattal gazdagította az egyetemes zenetörténetet a pécsi zenei élet, amikor A halál és a lányka című vonósnégyes Vass András (1979–) által készített szimfonikus nagyzenekari átirata után – mellyel szinte egy új Schubert szimfóniát hozott létre a Pannon Filharmonikusok állandó karmestere – Vas Bence (1971–) gitárművész, a PTE MK Zeneművészeti Intézetének igazgatója, vállalkozott nem kisebb feladatra, minthogy az egyik kései Schubert szonátát, az első tételéről „Fantázia-szonátának” is nevezett G-dúr szonátát (Op.78; D.894) ültesse át zongoráról gitárra, mégpedig azzal a jól hallhatóan felvállalt céllal, hogy az átirat hű és méltó legyen a kompozíció eredeti megjelenési formájához, így tán az sem véletlen, hogy nemcsak az előadója, de a felvétel készítője és hangmérnöke is maga volt. Az Asaf Recordsnál 2014-ben megjelent lemez tanúsága szerint megérte a fáradságot, mert Vas Bence több mint egy évtizedes munkája eredményeként egy nagyszerű, s nemcsak az eredeti mű szelleméhez, zeneiségéhez, de hangszeres kvalitásaihoz is maximálisan illő, ugyanakkor a gitár adottságait tökéletesen kiaknázó, mégsem öncélúan magamutogató, s így akár nagyon sok klasszikus gitáros által is jól játszható, s nekik bátran ajánlható Schubert-átiratot – ahogy mondani szokták – „tett le az asztalra”.

Pedig az eredeti 4 tételes zongoramű előadása is feladja a leckét előadónak és hallgatónak egyaránt. Magam – akinek lemezgyűjteményében sajnos nincs meg ez az érzékeny lelkületű, korai romantikus remekmű – mintegy tucatnyi, többnyire világklasszis, világhírű zongoraművész előadásában meghallgatva a művet, azt kell, mondjam, tempó- és karakterfelfogásban kevés ennyire végletesen eltérő előadást hallottam egy azon zeneműből az elmúlt évtizedekben. Csak néhány példa: a nyitó Fantáziát Wilhelm Kempff 11 perc alatt „elintézi”, Szvjatoszlav Richter több felvételén ez megközelíti a 25 percet (!), de Alfred Brendel is megáll 13 percen belül, míg Claudio Arrau és Arkagyij Volodosz 18-19 perc között. A második, Andante tétel viszont Richternél nincs 8 perc, míg Brendelnél több mint 10, Arraunál pedig 12 perc. Az összesített idő „bajnoka” Wilhelm Kempff a maga alig több, mint 30 percével, a leglassúbb tempójú Arrau és Richter a maguk 45 percével, bár Richter egyszer csaknem 50 percig is „elmegy”. (Volodosz 58 perce csak a link felrakójának hosszú percekig „hallható” csendjét dicséri.) A nagy átlag általában úgy 35-40 perc között van, ide tartozik Brendel, Radu Lupu, Paul Badura Skoda, Grigorij Szokolov és Schiff András is.

Vas Bence ebből a rendkívül gazdag előadói tradícióból nagyon jó ízléssel és nyilvánvalón saját művészi-emberi felfogásának megfelelően jó érzékkel választotta ki azokat a tempó, dinamikai és karakterbeli megoldásokat, melyek hangszere sajátosságaihoz is jól igazodva szolgálják Schubert zenéjét és az ő személyes zenei és esetleg azon túli mondanivalóját a G-dúr szonátáról. Ezért van, hogy bár a mű 46 perces előadási ideje nagyjából egyezik Arrauéval és Richterével – egyedül a rondószerű finálé lassúbb egy kicsit – azért alapvetően távol tartja magát a tempó és dinamikai szélsőségektől, így akár Brendel, vagy a „mi” Schiff Andrásunk objektívebb, kiegyensúlyozottabb felfogásához is közelállónak érezhetjük játékát és átültetését.

Franz Schubert-Vas Bence: G-dúr szonáta, 3. tétel
Vas Bence (gitár) 5’37”

 Kovács Attila
Amtmann Prosper- és Bartók Béla Emlék-díjas zenei szerkesztő




© 2011-2017 Csorba Győző Könyvtár Creative Commons Licenc