„Ferenc Jóska fújatja a trombitát…” – A Kákics zenekar műsora

Miként ünnepelt együtt néhány órára magyar és orosz katona, hogy aztán a rövid békeszünet után folytatódjon az öldöklés? Erről is hallhatnak azok, akik megnézik a Ferenc Jóska fújatja a trombitát című zenés műsort.

„Ferenc Jóska fújatja a trombitát…” – A Kákics zenekar műsora

– Klikk a nagyobb mérethez! –

A székesfehérvári HírBeleBumm Szociális Szövetkezet célul tűzte ki, hogy a centenáriumi évben méltó megemlékezéssel tisztelegjen az első világháború áldozatai előtt. A Ferenc Jóska fújatja a trombitát című programsorozat katonadalokon keresztül mutatja be a „nagy háború” eseményeit. A program a különböző hadszíntereken született katonadalokra épül. Időrendi sorrendben járja körül a világháború fontosabb eseményeit, eközben korabeli feljegyzésekből, levelekből olvasnak fel a zenekar tagjai. A még hatásosabb élmény érdekében családi fényképekből, saját gyűjteményekből vetítenek katonákról, bajtársakról. A történelem dalokban tetten érhető mozzanatait P. Simon István író, történész segítségével azonosították a program szervezői.

A programsorozat fővédnöke Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára.

Időpont:
2015. január 28.  (szerda) 17.00 óra

Helyszín:
Tudásközpont, Nagyelőadó (-1. em.)

A programon való részvétel ingyenes!

A műsorral kapcsolatban további információk, érdekességek a Hírbelebumm Kreatív Kommunikáció Facebook oldalán vagy a Kákics zenekar hivatalos honlapján találhatóak.

Ferenc_Joska-csgyk— Klikk a képre  nagyobb mérethez! —


© 2011-2017 Csorba Győző Könyvtár Creative Commons Licenc