20 éve hunyt el Csorba Győző – Kossuth-díjas költő, műfordító

clip_image001clip_image002clip_image004clip_image005clip_image006

„A humanizálás ma nem csupán emberiesítés, emberhez-alkalmazás, hanem az ember-ideál, a morális-ember szolgálata is, jobban, mint bármikor.
Verseimmel ebben szeretnék segíteni.”

Csorba Győző ars poeticájából szólnak hozzánk az örökérvényű szavak.

Névadónk a huszadik századi magyar irodalom értékekben gazdag, sajátos hangú, egyéni életutat járó költője. Egy olyan században született, azt élte végig, s abban teremtette meg költői életművét, amelyben nagyon gyakran csak kivételes igénnyel, tartással és erőfeszítéssel lehetett tisztességesnek megmaradni, jelentőset alkotni. Személyisége és költészete a kor és a hely megszabta korlátok között lett örökkévalóvá.

A költő nemes vonásait talán dédapjától örökölte, aki még gazdag és előkelő családból származott, de akinek a nemesi címen kívül már semmije sem maradt. Nagyapja és apja, Csorba György is a MÁV szolgálatában dolgozott Budapesten. Itt ismerkedett meg, s kötött házasságot a költő leendő édesanyjával, Borsódi Máriával. A család (már két gyerekkel) 1902-ben költözött Pécsre.

Itt született 1916. november 21-én a szegény és népes családba Csorba Győző, akire illett a csorba név is, hiszen testi hátránnyal, fél karral született. De győző is volt, akinek még életében kéttucat verseskönyve, tíz műfordításkötete, életrajzi interjúkötete jelent meg, aki részt vett a korszak minden pécsi irodalmi folyóiratának (Sorsunk, Ív, Dunántúl, Jelenkor) szerkesztésében, aki mérce, Mester volt Pécsett. Írók, költők az újabb nemzedékből „hozzá jártak iskolába”, tőle tanultak minőséget, aki példa volt emberségből és nem utolsó sorban, aki vidéki költőként először kapott Kossuth-díjat.

Jogi doktorátusát a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen szerezte. A versírást magánügynek tekintette a tűnődő, befelé forduló, korán verselni kezdő fiatalember mindaddig, amíg élete két meghatározó élménye nem érte. 1938-ban saját kiadásban megjelent első kötete, a Mozdulatlanság, mely megszerezte számára Várkonyi Nándor barátságát.

clip_image008

Csorba Győző és Várkonyi Nándor

A másik életre szóló élménye Weöres Sándorral kötött szoros barátsága, aki ekkor már három kötettel és két Baumgarten-díjjal a legnagyobb ígéretek közé számított. Ő írta róla 1978-ban: „Csorba Győzőben láttam a feltétlenül valódi költőt, a hazugság-mentes abszolút lírikust ….. Pécsi családi körében, társas magányában az örökkévalóságnak dolgozik.”

clip_image010 clip_image012

Harcos Ottó, Weöres Sándor, Csorba Győző Weöres Sándor levele Csorba Győzőhöz

A három évvel idősebb Weöres Sándor a pécsi bölcsészkaron végzett, majd 1943-ban a Pécsi Városi Könyvtár vezetésével bízták meg, de a kötöttséget egy hónapnál tovább nem vállalta, s távozása után Csorba Győző lett az utód, aki viszont egészen nyugdíjazásáig megmaradt választott szakmájánál, a könyvtárosságnál. Fél évszázadot dolgozott könyvtárvezetőként, igazgatóként, igazgatóhelyettesként, osztályvezetőként, vagy szükség esetén egyszerű könyvtárosként a Pécsi Városi Könyvtárban, majd az örökébe lépő Baranya Megyei Könyvtárban egészen 1976-ig. Mellékfoglalkozását is hivatásként művelte.

clip_image014

Csorba Győző megyei könyvtári dolgozószobájában

Csorba Győző költészete József Attila bűvkörében indult, de hamar megtalálta saját stílusát, a költői alkatához illő hangot. A szép szó, a tiszta beszéd olyan alapértékek voltak a számára, melyek beépültek költészetébe, s már megjelentek a második (Híd panasza, 1943) és harmadik kötetében (Szabadulás, 1947) is. Az ötvenes évek irodalompolitikája visszavetette költői kibontakozását. Verseket nem írt, fordított. Költészetének kiteljesedését a hatvanas évek hozták meg. Férfikori lírájának kulcsszava a „rend”, a „törvény”. A Séta és meditáció (1965) című kötete óta munkáiról rendszeresen jelentek meg kritikák az irodalmi folyóiratokban, lapokban. Az előbbi kötetről Rónay György írta a következőt: „elejétől végig mind fokozódóbb hangsúllyal, az élet iránt való mély erkölcsi felelősségtudat vonul végig: […] Szólamok és pózok nélkül, kendőzetlen őszinteséggel, aminek éppen egyszerűsége, hitelessége ad ragyogást és távlatot.”

Versszemléletét, költészetfelfogását legtömörebben az őr képével fejezte ki. Az „őr”, az „őrség”, az „őrizni” képei mellé a hetvenes évek verseiben megjelenik a költő számára egy másik vállalt szerep, a költészet emberformáló, közösségi szerepe, a világ felé forduló üzenetközvetítő.

A megjelent önálló kötetei mellett: Lélek és ősz, (1968), Időjáték, (1972), Anabázis (1974), Észrevételek (1976), A világ küszöbei (1981), Simeon tűnődése (1983), Görbül az idő (1985), A szavak bolyhai (1988), Csikorgó (1995), munkásságának jelentős része fordítói tevékenysége. Nagyszámú latin, német, olasz, francia és orosz mellett ismertek görög, lengyel, norvég és finn versfordításai is.

Többször járt könyvtárosi és írószövetségi kiküldetéssel, ösztöndíjjal vagy magánúton külföldön: Olaszországban, Franciaországban, Németországban, Lengyelországban, Belgiumban, Jugoszláviában, azonban a nyarakat legszívesebben a Balaton mellett, Révfülöpön épített nyaralójában vagy pécsi kertjének gyümölcsfái és virágai között töltötte családja körében.

clip_image016

Családjával, szeretett és sokszor megénekelt kertjében.
(Noémi, Margitka, Zsófia, Csorba Győző és Eszter)

Csorba Győző költészete, közéleti tevékenysége példa arra, hogy a maga választotta őrhelyen (soha nem akarta elhagyni szülővárosát) állva is lehet a maradandóság jegyében alkotni. Irodalomszervezői, szerkesztői tevékenységéért, költészetéért, fordítói munkásságáért 1985-ben, vidéki költőként először részesült Kossuth-díjban.

Hetvenkilencedik évének betöltése előtt hunyt el. Halála után egykori dolgozószobájában emlékszoba nyílott. 1998-ban a Baranya Megyei Könyvtár felvette Csorba Győző nevét. 2004-ben egy mellszobor készült a költőről, mely az Apáca utcai könyvtár udvarában lett felavatva. Mára az emlékszoba és a mellszobor is átkerült a Tudásközpontba.

clip_image018

Csorba Győző 2004. november 23-án avatott mellszobra a költőről elnevezett Megyei Könyvtár udvarán.
(Trischler Ferenc szobrászművész alkotása)

Névadónkra emlékezünk a Tudásközpont első emeleti hírlapolvasójában elhelyezett kiállítással, mely megtekinthető 2015. szeptember 30-ig.


© 2011-2017 Csorba Győző Könyvtár Creative Commons Licenc