Történetek a gyerekszobából – interaktív könyvbemutató

Az iPadre íródott mesekönyvek illeszkednek az igazi digitális bennszülöttek, a Z generáció tagjainak igényeihez. A „Történetek a gyerekszobából” című könyv azonban magába foglalja, ötvözi mindezt.

Történetek a gyerekszobából – interaktív könyvbemutató

– Klikk a nagyobb mérethez! –

A mese alatt végig lágy zenét és zörejeket hallhatunk, mint például a rendőrautó szirénája. Ahogy lapozunk benne és haladunk a történetben, úgy minden gazdagon színezett oldal valami ötletes játékot, feladatot rejt magában.

Azonban a lényeg sem vész el, mert a szöveget nekünk kell elolvasni.A mai gyerekek szinte táblagéppel a kezükben születnek, halljuk ezt sok helyen. Napjainkban már nehezebb dolga van egy szülőnek vagy pedagógusnak, ha egy nyomtatott könyvet próbál megszerettetni a gyerekekkel, mert az ő figyelmüket már nehezebb lekötni, nem üti meg az ingerküszöbüket, ha nem mozog a kép, ha nem ad ki hangokat.

IMG_4993

A program az interaktivitásra épült, így miután az első fejezetet a pécsi írónő, L. Molnár Edit, a másodikat pedig az ugyancsak pécsi illusztrátor hölgy, Steiner Lídia kivetítette és felolvasta a gyerekeknek, a legnagyobb sikere annak volt, amikor maguk is megtapasztalták, hogy milyen az, amikor az ujjaikat végighúzva a képernyőn változásokat idézhetnek elő. Így például egy szivaccsal letörölhetőek a kiömlött tea foltjai, vagy a helyükre húzogathatók Panni baba képei, szemüvegeket próbálhatunk tigrisünkre, becsukhatunk ablakokat és még sok-sok ehhez hasonló tennivaló.

IMG_4992

De valljuk be őszintén, ki ne szeretne az érintőképernyő segítségével bütykölni és persze mindezt úgy, hogy megérkezik az új könyv First Colours, majd Panni baba ugyan nevet változtat, de mindvégig társaságunk tagjai között köszönthetjük, ahogy Csíkost, Nyúl Urat, Másik Nyuszit, Piszkét, Kacsa mamát, Bohócot, Kapitányt és Csörgőket, egy gyermekszoba megelevenedő bájos kis lakóit. A gyermekek, pedagógusok és szülők az élményen túl még haza is vihették egy-egy matrica formájában a számukra legbarátságosabbnak ítélt szereplő rajzát.

A díjazott könyv az iBooks-ról letölthető angol és magyar nyelven.További információ: http://www.pannibaba.hu/

Írta: Csuka Dalma
Fényképezte: Földesi Mihály


© 2011-2017 Csorba Győző Könyvtár Creative Commons Licenc