Egy Pécs város napjához méltó műsorú, jó színvonalú díszhangverseny

Talán szimbolikusnak is tekinthetjük a Pannon Filharmonikusok új plakátját, melyben már nem vezetőkarmesterük, Bogányi Tibor, mint „A finn erő” mosolyog ránk, hanem maga a zenekari tagság „adja ki” a Kodály Központ tetején a „PFZ” alakzatot, s a plakát szövegében magyarul és angolul is a „helyi érték” emelődik ki. A pécsi zenekar ugyanis ezúttal kifejezetten a város napjához illő és méltó műsor-összeállítású koncerttel ünnepelt szeptember elsején a Kodály Központban, ami korábban nem mindig volt ilyen hiányérzetet nem-hagyóan egységes hangvételű és hangulatú, arról nem beszélve, hogy mindkét magyar zeneszerző, Zádor Jenő és Dohnányi Ernő is szorosan kötődött Pécshez, s együttes szerepeltetésük a koncerten némileg csökkenti az elmúlt fél évszázad mellőzését mindkét komponista esetében.

Az már egy más kérdés, hogy a Pannonos piár ezúttal is csak fáziskéséssel és pontatlanságokkal emlékezett meg, mindkét szerző pécsi kapcsolatairól. Így például honlapjukon egy szó sem esett az idén épp 120 éve, Bátaszéken született Zádor Jenő (1894-1977) valószínűsíthetően Pécsett megkezdett zenei tanulmányairól, melyeket többek között Lipcsében, a kor egyik kimagasló orgonista-zeneszerzőjénél, Max Regernél folytatott, de arról sem, hogy első zenekari műveit az I. világháború ideje alatt Pécsett mutatták be, Pécsi József vezényletével, s hogy 1935-ben a mai zenekarnak is egyik elődjéül szolgáló Zenekedvelők Egyesületének Zenekara 40 éves jubileumi hangversenyén már mint Európa-szerte ismert komponista hangzott fel Várhalmi Oszkár vezényletével az ezen a koncerten is felhangzó Változatok egy magyar népdalra című műve, Magyar változatok címen. A koncert műsorlapjára azért már egy-két információ ezek közül, ha pontatlanul is, de felkerült – mert például nem Pécsett „végezte” csak „elkezdte” zenei tanulmányait Zádor, s a műsorlapíró nem vette észre, hogy a „Magyar változatok” azonos a most hallott művel –, de a máskor a bulvárra oly fogékony piár például említetlenül hagyta, hogy a maga is kiváló filmzeneszerző Zádor a Ben Hur filmben a zeneszerzői Oscar-díjat kapó Rózsa Miklóssal mint hangszerelő rendszeresen együtt dolgozott, s Kolumbusz Kristóf című operája 1939-es Amerikába távozását követően nagy sikert aratott a New York-i rádióközvetítés révén. Mindezek megtalálhatóak Ivasivka Mátyással írott Pécsi Concerto című könyvünkben, akárcsak Dohnányi pécsi kapcsolatainak részletei. Azt, hogy ezek elolvasása, vagy a koncertről írott előzetes beharangozó írásom néhány sora segítette-e a műsorlapot hivatalosan „jegyző” fővárosi Ignácz Ádámot, akinek nem feltétlen kell tudnia a pécsi zenei élet részleteiről – melyet már a Kodály Missa brevis tavaszi előadásánál szóvá tettem – vagy pedig a Pannon piár-felelősök pontatlanságokat tartalmazó kiegészítései, nem tudom, de tény, hogy még így is sok fontos „kihagyás” és „csúsztatás” jellemezte az írást.

Dohnányi Ernő Ruralia hungarica című művénél jó lett volna, ha nem csak a műsorvezető emlékezik meg a mű eredeti, zongoraváltozatának Pécsett épp 90 éve történt szerzői ősbemutatójáról, mely a zongoristaként adott 10 (!) és egy karmesteri koncert között kiemelt helyet foglal el, mint az egyetlen ilyen nagy komponista által Pécsett adott ősbemutató, vagy legalább elhangzik, ha már nem íratott le, hogy Dohnányi volt az, aki első pécsi koncertje előtt „zenevárosnak” és „ősi kultúrvárosnak” nevezte Pécset. A műsorismertetőben pedig helyet kaphatott volna, hogy Dohnányi Bartók 1923-ban megjelent” Erdélyi magyarság. Népdalok” című 150 népdalt tartalmazó gyűjteményének inspiráló hatása alatt fogott neki első, igazi népzenei ihletésű művének megírásához, s a most felhangzott zenekari változattal kapcsolatos, Bartóktól származó dicséret, hogy „végre egy magyar zenekari mű, mely hangszerelve van”.

A legsúlyosabb „csúsztatás” a műsorismertetést követő „szerkesztőségi cikknek” nevezhető részben található, mely a „Holokauszt Magyarországi Emlékévében” való műsorra tűzést indokolja. (Azt zárójelben jegyezzük meg, hogy Dohnányi zenekari műveinek egy részét az elmúlt évtizedben mind Hamar Zsolt, mind Bogányi Tibor jóvoltából egyre többször hallhattuk, Zádor Jenő esetében azonban az elmúlt fél évszázadban Pécsett „csak” a MÁV Szimfonikusok 2010-es Howard Williams vezényelte koncertjét tudja zenei életünk felmutatni.) Tény, hogy Zádor Jenő 1939-ben a magyarországi zsidótörvények és a háború hatására távozott Amerikába, s az is, hogy Dohnányi Ernő már 1938-ban sokat tett a zsidó muzsikusokért, a fasiszta szellemű Zenei Kamara felállítása elleni tiltakozásával. Azt állítani azonban, hogy emiatt „nemkívánatos szerzővé” lett, nyilvánvaló túlzás, hiszen például ebben az évben hangszerelte meg Erkel Himnuszát a ma is hallható zenekari változatban, műveit játszották, s később, Bartók távoztával továbbra is a magyar zenei élet első számú alakja volt, Kodály Zoltánnal együtt. Arról nem is szólva, hogy ő az egyik legjelesebb megzenésítője még 1920-ban Papp–Váry Elemérné Nemzeti Hitvallásának, mely a Horthy-korszak egyik szimbólummá lett szállóigéjét is tartalmazta: Hiszek Magyarország feltámadásában. Úgyhogy egy ilyen szerző nem tudott volna egy-könnyen „nemkívánatossá” válni.

Persze tény az is, hogy „1941-ben az antiszemita törvénykezés elleni tiltakozásul lemondott tisztségeiről”, ezután viszont azt a fél mondatot odatenni, hogy „1944-ben pedig elhagyta az országot” azt sugallja, hogy az egyre inkább jobbra tolódó kormányzat miatt tette ezt. Nos, a kép ennél árnyaltabb, mert, ahogy Bartók Amerikában ő is tartott az akkor már hazánkat „felszabadító” Szovjetunió politikai és társadalmi rendszerétől. Ahogy Bartók fogalmazta egyik akkori levelében: „és szegény Magyarország, hátában az orosz veszéllyel.” Dohnányi egyébként 1941-ben fejezte be 1903-ban elkezdett fő művét, a Madách Ember tragédiája nyomán írott „Cantus vitae”-t (Az élet éneke), melynek egyik nevezetes zenekari tételében a Marseillaise és a „munkás–Internacionálé” csap össze, s ez utóbbi – 1944-ig a Szovjetunió hivatalos himnusza (!) – kegyetlenül eltiporja a francia forradalom szabadságdalát. A műsorlap-, vagy a „szerkesztőségi cikk” írója viszonylag röviden emlékezik meg arról a Dohnányi Ernő távozását követő csaknem fél évszázados szilenciumról, melynek kommunista-szocialista ideje alatt tényleg „nemkívánatos szerző”, sőt Kodály hathatós közbenjárásáig hivatalosan is „háborús bűnös” lett Dohnányi, akinek műveit nagy merészségnek számított játszani. Annak ellenére, ahogy Tátrai Vilmostól tudhatjuk, épp szovjet muzsikusok hívták fel arra a figyelmet az 1950-es évek közepén, hogy miért nem játszanak a magyar zenészek Dohnányi műveket.

Azt csak a felhangzó mű miatt jegyzem meg, hogy még az is nagy bátorságnak számított, hogy Pécsi Rádiós zenei szerkesztő elődöm-kollégám, dr. Nádor Tamás a Pécsett ősbemutatóként előadott Ruralia hungarica zenekari változatának 2. tételéből a második témát („Verd meg Isten azt az anyát…) választotta ki a Pécsi Rádió Dél-Dunántúli Krónikája szignáljának. S azt némi örömmel nyugtáztam, hogy a koncert szünetében próbára tett muzsikus, Osztermayer Péter, a Pécsi Ércbányász Fúvószenekar kürtöse az általam neki előénekelt rövid részletből is ráismert erre a három évtizedig naponta hallható szignálra, de más neves muzsikus is akadt, aki feloldva a rejtvényt, azt mondta: Jé, tényleg.

Mindezek a piár-hiányosságok azonban semmit sem vontak le a műsor előadásának kifejezetten jó színvonalából, mely a Pannon Filharmonikusok muzsikusait, köztük az ezúttal szólistaként a nagyközönség előtt is megmutatkozó Janzsó Ildikó gordonkaművészt, valamint utóbbi, az egész estét remekül vezénylő, karmesterré lett fiát, Erdélyi Dánielt dicséri. Zádor Jenő Pécsett legutóbb 80 éve játszott műve, a „Változatok egy magyar népdalra” elsőként is rendkívül színes hangszerelésével lepte meg a közönséget, melyben ott érezhettük a kor akkor bontakozó „magyaros” zenei stílusának egyéniesített hatását éppúgy, mint a Zádort később jellemző egyetemes filmzenei nyelvet is, ami azért is meglepő, mert e mű 1929-ben, épp egy évtizeddel Amerikába történt távozása előtt íródott. A Pannon Filharmonikusok zenekari szólamai, kezdve az egységes tónusú vonóskartól, a lírai és harsányabb színekben is gazdag fafúvósokon át – akik közül Arnóth Zoltán, Aubrecht Dénes klarinétosok, Herpay Ágnes és Haszon Balázs fagottosok emeltessenek ki – a kellő hatásossággal megszólaló rézfúvósokig és ütősökig, a negyedórányi mű minden szépségét kellő illusztrativitással mutatták fel, s ebben Erdélyi Dániel a precízség mellett intenzitásban is gazdag karmesteri mozdulatai is segítségükre voltak, de a zongorista” Huszics Ibolya is – akárcsak a Dohnányi Ruraliában – stílusosan szép színekkel gazdagította a zenei hangulatvilágot.

Egy kicsit hangulatilag a meghittebb, Brahmsot idéző, későromantikus hangvétel felé léptünk vissza Dohnányi Ernő Konzertstück című versenyművével, melyet másfél évtizede Onczay Csaba szólójával hallhattunk, idén pedig a Fenyő László helyére beugró finn Jan-Erik Gustfassonnal, most pedig az a Janzsó Ildikó volt a szólista, aki májusban a „Segítség, komolyzene!” című „utánpótlás-nevelő”sorozatban adta elő a művet. Nos, a már korábban is több ragyogó zenekari szólóval és koncerttel a pécsi közönséget megörvendeztető kiváló zenekari szólógordonkás ezúttal is nagyszerűen felmutatta legfőbb erényeit: az intenzív érzékenységű finomságokra is fogékony csellóhangot, melynek nőies alapkarakterét gyakran férfiakat „megszégyenítő” erőteljességig fel tudja „izzítani” dinamikájában, s akkor még nem is említettük a ritmikai és dallamformálás „íveit” és precizitását.

Janzsó Ildikó játékában ezúttal talán a korábban hallottnál is gazdagabb lírai árnyalatokat hallhattunk a lírai játékmódban, s talán csak egyszer-kétszer fordult elő, hogy a megtévesztően jó pódium-akusztika miatt a zenekar kissé „takarta”, pedig karmester fia, Erdélyi Dániel láthatóan mindent elkövetett a zenekarral való jó összjátékért, s a csellószólam is – akárcsak az egész este folyamán – igyekezett szép játékkal segíteni vezetőjét.

Janzsó Ildikó olyan érzelemgazdagsággal játszotta Dohnányi Ernő Liszt Ferenccel is együttmuzsikáló műkedvelő csellista édesapja tiszteletére komponált művét, amilyen bensőséges szeretettel azt a komponista megírta, s ha ez a túlfűtött érzelmi hevület néha eredményezett is egy-egy nem a legtökéletesebb intonációjú hangot, ezek messze eltörpülnek a zene egészének átadásában Janzsó Ildikótól kapott nagyszerű élményekhez képest, melyeket mind a szólisztikus, mind a kamarazenei játékban felmutatott.

A városnapi koncert első felében átélt élményeket tovább fokozta a második részben hallott Dohnányi-mű, a Ruralia hungarica – melyet talán Magyar falusi daloknak fordíthatnánk, bár nem szokták –, melyet a legutóbbi, 2005-ös, Hamar Zsolt vezényelte pécsi előadáshoz hasonlítható nagyon jó színvonalon szólaltatott meg a Pannon Filharmonikusok együttese, s ebben a muzsikusok jó teljesítményei mellett is elsősorban a betanító-vezénylő karmesteré, Erdélyi Dánielé az érdem, aki amellett, hogy minden egyes szólamot jól hallhatóan alaposan felkészített, még arra is „maradt ideje”, hogy egy-két helyen eredetinek tűnő és felfedeztető részletszépségeket is kibontson. A legfontosabb persze az volt, hogy az 5 tételes zenekari változat minden egyes tételét, az őket leginkább jellemző leghitelesebb karakterrel adjon át a közönségnek, s ez maximálisan jól sikerült.

Az alapvetően lírai, bensőséges, személyes hangvételű 1., 3. és 4. tételben a zenekar muzsikusai közül sokan remek szólókkal is segítették a produkciót, közülük az oboista Udvardy Gizella, a klarinétos Arnóth Zoltán, a fuvolás Gárdai Viktória, a brácsás Murin Jaroszláv, a csellista Pechán Dávid, a hárfás Lakatos Ida és a remek hegedűszólót játszó koncertmester Deák Márta feltétlen kiemelést érdemel. De a vonóskar egységesen szép tónusú és dinamikailag is nagy ívű játéka is kiemelést érdemel, akárcsak a rendkívül színgazdag második és fergeteges záró tételben remeklő – az ütősök által jól erősített – rézfúvóskar nagyszerű és már megszokottan erőteljes hangzása is. A Pannon Filharmonikusok a finálé részletével megköszönt ráadást kitapsolóan nagyszerű előadása méltán hívta fel a figyelmet Dohnányi egyik a legnagyobb hallgatóság által is megismerésre érdemes és méltó művére, mellyel Bartók és főként Kodály népzenei átültetéseinek nemzetközileg is a legkiválóbbak között jegyzett stílusához csatlakozott a mű eredeti változatát Pécsett bemutató Dohnányi Ernő. A Pannon Filharmonikusok zenekara joggal lehet büszke erre a mostani városnapi díszhangversenyre, mellyel igazi helyi, pécsi értéket mutattak fel, nemcsak műsorválasztásában, de előadásában is nemzetközileg is jó színvonalon, amihez az írott piár is felnő majd egyszer talán, leginkább a helyi értékek felmutatásában.

Fotó: Bublik Róbert és Internet

Kovács Attila

Amtmann Prosper- és Bartók Béla Emlék-díjas zenei szerkesztő


© 2011-2017 Csorba Győző Könyvtár Creative Commons Licenc