A háború és a holokauszt zenéje

A Csorba Győző Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és barátait Kovács Attila zenés-vetítéses előadására 2014. április 28-án 17.00 órára a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontba.

Letölthető: A háború és a holokauszt zenéje – plakát (.pdf)

A cseh zeneszerző, Bohuslav Martinů a Csehszlovákia felosztását és a Német Birodalomnak való kiszolgáltatását eredményező Müncheni Egyezmény aláírásának napján fejezte be Kettősversenyét, melynek második tétele mintegy „a háború előérzete”, akárcsak Bartók Béla Divertimentójának 2. tétele, melyet két héttel a világháború kitörése előtt írt, Dmitrij Sosztakovics 7. „Leningrád” szimfóniája megírásakor első zeneszerzőként került a Time magazin címlapjára, s művét mikrofilmen kijuttatva, Arturo Toscanini mutatta be Amerikában, ahol a II. világháború végéig csaknem ezer előadás volt belőle. Csak néhány fontos zenetörténeti adalék, melyek a háborúhoz kapcsolódnak.

De például azt már kevesebben tudják, hogy Lajtha László elsőként állított emléket a háború első francia áldozatainak In Memoriam című művében, Olivier Messiaen pedig a görlitzi fogolytáborban ötezer ember előtt adta elő rabtársaival Kvartett az idők végezetére című művét.

Mindezekről hallhatnak-láthatnak további részleteket Kovács Attila zenés-vetítéses előadásában.

A háború és a holokauszt zenéje

– Klikk a nagyobb mérethez! –


© 2011-2017 Csorba Győző Könyvtár Creative Commons Licenc