Híres zeneszerzők titkos élete

Szerző: Elisabeth Lunday
Cím: Híres zeneszerzők titkos élete
Alcim: amit tanáraink soha nem meséltek el
Kiadó: HVG
Kiadás ideje: 2013
Kiadás helye: Budapest

item-thumbnail

Elisabeth Lunday könyvében 34 híres zeneszerző titkos életével ismerkedhetünk meg: Vivalditól Bachon és Händelen át, a három nagy bécsi klasszikus mester, Haydn, Mozart és Beethoven életének és munkásságának rejtélyéig, de a könyv gerincét természetesen a romantikus és modern kori zeneszerzők élete szolgáltatja. „A megrögzött szoknyavadász Rossini, … az állítólagos nőimitátor Wagner és más zeneszerzők megdöbbentő történetein keresztül feltárul előttünk a komolyzene kiválóságainak rejtett, fülledt és fordulatos élete. Haydnt fej nélkül temették el, Puccini kilopta a sípokat a templomi orgonából, majd eladta fémhulladékként, hogy legyen pénze cigarettára, Sztravinszkij pedig a világ egyetlen elefántbalett-zeneszerzője” – olvashatjuk a kiadó ajánlójában. Mellettük pedig Liszt Ferenc, Verdi, Brahms, Mahler, Rachmanyinov, Debussy, Richard Strauss, Ravel, Gershwin, Sosztakovics és Bernstein életébe is betekintést nyerhetünk, akárcsak az egyetlen élő szerző, a 76 éves amerikai Philip Glass-éba is, akit taxisofőrként dolgozva egyik utasa emlékeztetett rá, hogy „neve azonos a híres zeneszerzőjével”, mire a komponista közölte, hogy nem azonos, hanem ő az.

Lunday könyvét azért is ajánlhatom minden olvasó figyelmébe, mert a zeneszerzők életének sztorizós feldolgozása mellett is ügyelt rá, hogy zenetörténetileg a teljességre törekvően hitelesek legyenek a történetek, s az egyes szerzőkről az „igazat” és nem csak a „valódit” mondják el. Akadt néhány apróbb pontatlanság a könyv törzsrészében is, mint például, hogy – vélhetőleg sajtóhibaként – 1949-re teszi Sosztakovics 7. „Leningrád” szimfóniájának Arturo Toscanini vezényelte amerikai bemutatóját, pedig ez 7 évvel korábban, még az 1942-es ősbemutató évében megtörtént. A legtöbb apróbb hiba viszont az egyébként rendkívül dicséretes, az adott zeneszerzőről szóló részt indító rövid összefoglalóban fordul elő. Így például az, hogy Puccini 1898-ban írta a Pillangókisasszonyt, ami így megelőzte volna a Toscát, pedig épp azután írta, 1904-ben. Vagy hogy Händelnél a nemzetisége sorba, azt írták, hogy német, majd amerikai, ami természetesen nem igaz, hiszen a németek mellett az angolok tekintik – lévén, hogy élete nagy részét Angliában töltötte – nagy nemzeti zeneszerzőjüknek a barokk zene korszakos géniuszát. S akad olyan állítás is, amivel lehet vitatkozni, lévén, hogy rendkívül szubjektív. Például, hogy mi számít a szerző legismertebb művének: én például Brahmstól nem a Bölcsődalt, hanem az 5. magyar táncot mondanám, ahogy Mahlertől sem a Kinderottenliedert, a Gyermekgyászdalokat, hanem az 5. szimfónia Adagiettóját. S Rachmanyinovtól is inkább a cisz-moll prelűdöt, mint az utána valóban „második legnépszerűbb” 2. zongoraversenyt. De hát „Kinek a pap, kinek a papné!”

A számomra egyik leginkább összetetten hiteles történet Hector Berliozé, akinek nemcsak a Fantasztikus szimfóniáját inspiráló, később feleségévé lett ír színésznővel való ambivalens kapcsolatát mutatja be Elisabeth Lunday, hanem néhány korábbi és későbbi szerelméét is. Így például azét a Marie Moke-ét is, akiért – miután megtudta, hogy a híres zongorakészítő Ignaz Pleyel legkisebb fiához, Camille Pleyelhez akar férjhez menni -, női ruhába öltözve és felfegyverkezve még kettős gyilkosságra is képesnek mutatkozott a zenei romantikát elindító Berlioz, aki végül is lehiggadva szerencsére elállt szándékától.

A legszebb sztori azonban első szerelméhez, a 18 éves Estelle Dubeufhöz kapcsolódik, akibe 12 évesen volt szerelmes Berlioz. Annak ellenére, hogy csupán néhány szót váltottak egymással, sohasem felejtette el. S innét idézzük szó szerint a könyvet: „1864-ben, amikor Berlioz 61 éves volt, Estel pedig közel 70, elutazott Lyonba, hogy találkozzon a nővel. Estelle egy tiszteletben álló ügyész özvegye és négy felnőtt gyermek édesanyja kedvesen fogadta Berliozt: emlékezett a férfira, és tudta, hogy közben híres lett. A látogatást követő levelek tanúbizonysága szerint Berliozt ismét magával ragadta a szenvedély. Könyörgött Estelle-nek, hogy magával vihesse Párizsba; amikor a nő meglátogatta a barátait Svájcban, elkérte tőle az ottani címét, hogy meglátogathassa. Az özvegy először szórakoztatónak, azután különösnek, és végül kissé ijesztőnek találta Berlioz rajongását. 1866-ra elviselhetetlenné vált a helyzet, és Estelle méltóságteljesen behúzta a kéziféket. Véget vetett Berlioz rendszeres látogatásainak, de továbbra is levelezhettek egymással. Berlioz első és utolsó szerelme végül túlélte őt. A végrendeletében Estelle-re is hagyott némi rendszeres jövedelmet, ami bizonyítja, hogy élete végéig romantikus maradt.”

Ezután a költőiséggel áthatott prózai történetleírás után engedtessék meg, hogy olvasóink figyelmébe ajánljam a Berlioz és Estella történetét feldolgozó színművet, melyet 1959-ben írt Hubay Miklós (1918-2011), s melynek egyik legnagyszerűbb előadását Sinkovits Imre és Tolnay Klári főszereplésével egy 1993-as előadásból megtekinthetünk egy YouTube videóról.

Elisabeth Lunday „Híres zeneszerzők titkos élete – amit tanáraink soha nem meséltek el” című, könyvtárunk zeneműtárából is kölcsönözhető könyvét azzal ajánlom olvasóink figyelmébe, hogy ha kedvet kapnak egy-egy zeneszerző életének és munkásságának alaposabb megismeréséhez, könyvekkel, kottákkal, DVD-kel és CD-kel is rendelkezésükre állunk zeneműtárunkban.

Kedvcsinálóként Berlioz Fantasztikus szimfóniájának két részletét ajánlom figyelmükbe: a 2. tétel, a „Bál” kedves, kedélyes keringős muzsikáját, majd a záró, 5. tétel, a „Boszorkányszombat” virtuózan meghangszerelt „fergeteges forgatagát”, melyben a középkori „Dies irae” végítélet témát is felhasználta Berlioz, akinek muzsikáját Ferencsik János (1908-1984) utolsó, 1984. január 6-i koncertfelvételéről hallhatjuk az Állami hangversenyzenekar közreműködésével.

Berlioz: Fantasztikus szimfónia: 2. tétel: Bál 6p44mp
A Magyar Állami Hangversenyzenekart Ferencsik János vezényli

Berlioz: Fantasztikus szimfónia: 5. tétel: Boszorkányszombat 10p08mp
A Magyar Állami Hangversenyzenekart Ferencsik János vezényli

Kovács Attila




© 2011-2017 Csorba Győző Könyvtár Creative Commons Licenc