Kiállításunk: 95 éve született Kuczka Péter

Kuczka Péter 1923. március 1-jén született Székesfehérváron, 1999. december 2-án hunyt el Budapesten. Költő, műfordító, szerkesztő. Első emeleti kiállításunkkal a szerzőre emlékezünk. 

Nevéhez fűződik a megjelenés előtt betiltott Életképek című folyóirat szerkesztése is, amely a háború utáni nemzedék lapja lett volna, de a forradalom bukása megjelenését megakadályozta. 1956 után a forradalom „szellemi előkészítéséért” és a forradalomban való részvétele miatt 1964-ig eltiltották a publikálás lehetőségétől.

1964-től versei folyóiratokban megjelenhettek ugyan, de önálló kötetet nem adhatott ki. A kényszerű hallgatás idején fordult érdeklődése a film, a tudományos-fantasztikus irodalom, a jövőkutatás és a futurológia felé. Ez utóbbiak hazai megismertetésében és szervezésében úttörő szerepe volt.

Nevéhez fűződik a Kozmosz fantasztikus könyvsorozat, majd 1972-től a Galaktika című folyóirat szerkesztése, amely számos egyéb díj mellett elnyerte Európa legjobb tudományos-fantasztikus folyóiratának díját. Számos nemzetközi kitüntetést kapott a tudományos-fantasztikus irodalom kiadásáért, népszerűsítéséért.

A szöveg forrása: https://pim.hu/hu/dia/dia-tagjai/kuczka-peter

Kiállításunk: 95 éve született Kuczka Péter

– Klikk a nagyobb mérethez! –


© 2011-2017 Csorba Győző Könyvtár Creative Commons Licenc