Balogh Ádám zongoristáé az I. Ifjúsági Tüke-díj

BaloghÁdidíjaelőtt

— Klikk a nagyobb mérethez! —

A „pécsiség” egyik országosan legismertebb egyedi szimbóluma az úgynevezett „Tüke-díj”, mely nevét a „tősgyökeres pécsi” fogalom és a szőlőtőkére utaló konkrét tárgyi valóság közös szegmenseként kapta.

A Tüke Alapítvány 2003-ban határozta el, hogy minden év január 21-én, Pécs szabad királyi város rangjára emelésének napján átadandó Tüke-díjat alapít, mellyel a pécsi polgárok szavazatai alapján olyan személyt jutalmaznak, aki Pécs fejlődéséhez példamutató tevékenységével jelentős mértékben hozzájárult. Az eddigi díjazottak között a tudomány, a művészet, a sport és a közélet területéről mindössze három olyan akadt, aki művészeti tevékenységével vívta ki ezt a rangos elismerést: Tillai Ernő építész és fotóművész 2009-ben, Gyermánné Vass Ágnes hegedűművész 2011-ben, Sólyom Katalin színművész pedig 2017-ben, míg most 2018-ban Pinczehelyi Sándor Munkácsy-díjas képzőművész érdemelte ki a díjat.

A 2013-ban jubileumi Tüke-emlékérmet, 2016-tól pedig Civil szervezetek számára adományozott elismeréseket is odaítélő, Kerényi János elnök vezette Tüke Alapítvány az idei évtől létrehozta az Ifjúsági Tüke-díjat, melyet első alkalommal Balogh Ádám zongoraművész vehetett át Habsburg Györgytől, a Tüke Alapítvány tiszteletbeli elnökétől.

BaloghÁdiTÜKE

— Klikk a nagyobb mérethez! —

Balogh Ádám, akiről már többször írtunk a Csorba Győző Könyvtár honlapján is, 1997.okktóber 30-án született Pécsett, muzsikus családban, szülei, Balogh Jenő ütőhangszerművész és tanár, valamint Révész Lívia zenekari csellóművész, a Pannon Filharmonikusok tagjai, bátyja, Balogh Balázs dzsesszdobos.

Ádám 7 évesen kezdett muzsikálni, a pécsi Liszt Ferenc Zeneiskolában, Megyimóreczné Schmidt Ildikónál, akinek vezetésével már nagyon hamar kimagasló sikereket ért el. 2009-ben és 2010-ben kétszer is megnyerte az Országos Ferenczy György Zongoraversenyt, s 13 évesen, 2010-ben két nemzetközi zongoraversenyen is 3. helyezést ért el: a budapesti Chopin+ Nemzetközi Zongoraversenyen és az egykor Pécsett is élt és alkotott zeneszerző-zongoraművészről elnevezett, grazi Takács Jenő Nemzetközi Zongoraversenyen.

Még nem volt 16 éves, amikor 2013-ban Rómában megnyerte a Piano Talents („Zongora-tehetségek”) elnevezésű verseny kategória- és fődíját, utóbbinak értékét növeli, hogy a 25(!) éves korhatárú verseny több mint 100(!) résztvevője között lett abszolút győztes. Érdemes megtekinteni a versenyről Chopin c-moll noktürnjét és Brahms Cziffra György rendkívül virtuóz átiratában előadott 5. magyar táncát, mely a zsűritől is álló vastapsot kapott.

Balogh Ádám már 12 évesen fellépett a Fischer Iván vezette Budapesti Fesztiválzenekarral, majd a Berlini Konzerthaus zenekarával, a Concerto Budapesttel, a Pannon Filharmonikusokkal és a Budapesti Danubia Zenekarral. Ádám ugyancsak 12 évesen felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kivételes Tehetségek Osztályába, 2016-tól pedig a Zeneakadémia tanulója, Eckhardt Gábor és Némethy Attila növendékeként.

BaloghÁdiTükés

— Klikk a nagyobb mérethez! —

2015-ben Balogh Ádám részt vett a világhírű amerikai zongoraművész, Van Cliburn nevét viselő ifjúsági versenyen és fesztiválon, a texasi Fort Worth-ben, ahol a legjobb 12 közé sikerült bejutnia a kiváló ifjú zongoristának, akinek teljes műsorát feltette a youtube-ra a verseny rendezőbizottsága, így hallhatjuk ragyogó Haydn, Chopin, Szkrjabin és Liszt-játékát is.

Tavaly, 2017 márciusában érte el eddigi pályafutása legnagyobb sikerét, amikor a szintén az Egyesült Államokban, a New York Concert Artist által rendezett „2017 Worldwide Debut Audition” (2017-es, Egész Világra kiterjedő Bemutatkozó Meghallgatás) elnevezésű versenyen bekerült a 3 zongoristából álló fináléba, ahol a győztes kínai hölgy mögött egy olasz versenyzővel végzett dobogós helyen, mint a verseny legfiatalabb, még csak 19 és fél éves résztvevője. A siker értékét növeli, hogy erre a versenyre a világ minden tájáról lehetett jelentkezni, és a februárban zajló élő előválogatásokra Los Angelesben, New Yorkban, Kölnben, Varsóban, Budapesten és Párizsban került sor, s a különböző helyszíneken lévő zsűrik ítélete alapján jutott be a New Yorkban március 7-én és 8-án megrendezett középdöntőbe 9 versenyző, s Ádámnak egy 30 éves magyar honfitársát is megelőzve sikerült közülük bejutni a döntőbe.

Ádi

— Klikk a nagyobb mérethez! —

Talán ennek a sikernek és a korábbiaknak is köszönhető, hogy Balogh Ádámot 2017-ben Junior Prima díjban részesítették, s Pécs városa, illetve a Tüke Alapítvány Kerényi János elnök vezette Kuratóriuma az I. Ifjúsági Tüke-díj odaítélésével ismerte el eddigi, Pécs város és zenekultúrájának jó hírét a világban népszerűsítő zongoraművészi munkásságát. Mi most végezetül a tavalyi New York-i versenyen készült Mozart A-dúr zongoraverseny felvételének megosztásával gratulálunk Balogh Ádámnak, s remélhetőleg szerzünk kellemes perceket Tisztelt Olvasóinknak!

Kovács Attila
Amtmann Prosper és Bartók Bélé Emlék-díjas zenei szerkesztő

Fotó: internet


© 2011-2017 Csorba Győző Könyvtár Creative Commons Licenc