Véget értek az Országos Könyvtári Napok

Október 2–10-ig a Csorba Győző Könyvtár közel harminc eseményen várta az olvasókat az Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozatán. Intézményünk már megszokott módon két extra nappal meghosszabbította programjait. 

A tizenegyedik alkalommal megszervezett Országos Könyvtári Napok (OKN) programsorozata ismét nagy sikerrel zárult. A kilencnapos eseménysorozat megszólította a legkisebbeket és a legnagyobbakat is. Intézményünk fiókkönyvtárai és könyvtárpontjai is kivették a részüket a szervezésből, ezzel összesen 10 helyszínen vártuk a pécsi olvasóközönséget. A programokat összesen több, mint 2000 látogató látta és hallotta, a rendezvények megvalósításában pedig intézményünk közel negyven munkatársa működött közre. Baranya megyében 140 település összesen 365 programmal csatlakozott az OKN-hez.

 

Az eseménysorozat idén a “Csak tiszta forrásból” összefoglaló címet kapta. Ehhez igazodtunk rendezvényeinkkel, amelyekkel az információ- és tudásforrásokat, az élet forrásait vagy éppen a múltunk forrásait kerestük és igyekeztünk ezeket közelebb hozni látogatóinkhoz.

A teljesség igénye nélkül pár szó a programjainkról. A gyermeki boldogság kapcsán telt ház előtt beszélt Vekerdy Tamás gyermekpszichológus. Előadást hallhattunk a Tettye-forrás titkairól, és több pécsi középiskolai osztály vett részt a már hagyományos rendhagyó irodalomórán, amelyet idén Németh Gábor, Horváth Kristóf és Szilágyi Zsófia tartott. Az OKN közepén a Baranya megyei könyvtárosok Harkányban gyűltek össze, ahol jó hangulatú eseményen vitatták meg az elmúlt időszak fontosabb történéseit, továbbá itt mutattuk be a Csorba Győző Könyvtár egyik legújabb projektjét, a könyvtármozi foglalkozásokat segítő filmpakkokat. Csütörtökön Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert Libikóka címmel hozott el hozzánk egy zenés-irodalmi műsort, majd pénteken Hábetler András vezetésével hallgathattunk operameséket.

Október 7-én csatlakoztunk a Gesztenye Liget Fesztiválhoz, ahol Retro Könyvvásárral és a Pécsbányai KönyvtárPontunkban zenés gyerekműsorokkal vártuk az érdeklődőket. Az OKN utolsó napjain pedig két írót láttunk vendégül, hétfőn Nényei Pált hallgatták nagy örömmel a jelenlévő pedagógusok, kedden pedig Lackfi János beszélt költészetéről, munkásságáról egy igazán élvezetes előadáson.

A programsorozat idén is összefogásra buzdította a megye könyvtárosait és könyvtárait. Ebben az évben is megbizonyosodhattunk arról, hogy a könyvtár igazi közösségi térként tud működni.

“Jövőre, veletek, ugyanitt.”

Véget értek az Országos Könyvtári Napok

– Klikk a nagyobb mérethez! –


© 2011-2017 Csorba Győző Könyvtár Creative Commons Licenc