200 éve született Arany János – kiállítás

200 éve született

ARANY JÁNOS

(Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.)

Mi a tűzhely rideg háznak,
Mi a fészek kis madárnak,
Mi a harmat szomju gyepre,
Mi a balzsam égő sebre;
Mi a lámpa sötét éjben,
Mi az árnyék  forró délben,…
S mire nincs szó, nincsen képzet:
Az vagy nekem, oh költészet!

(Arany  J.: A vigasztaló)

 

Arany János emberi és művészi nagysága csodálatos költői világában tükröződik, mely költészet a legszebb, legtisztább magyar nyelven szólal meg. Nemcsak páratlan szókincse, hanem személyiségének sokoldalúsága, sokszínűsége is messze felülmúlta költőtársait. Mindenhez értett: zenélt (gitározott, népdalokat gyűjtött, szép hangja volt), szobrokat faragott. Nyelveket tanult, fordított. Megtanulta a geometriát és térképeket rajzolt. Mikor jegyző volt, megtanulta a jogot és mindenkinek segített ügyén-baján. Irodalomtudósnak épp oly jó volt, mint költőnek.

Nagyszalontán született 1817. március 2-án elszegényedett nemesi családba. (Nemeslevelük birtokában, de kiváltságaiktól megfosztva, melyeket per útján sem tudtak visszaszerezni.)

Arany János szülőháza

Szülei: Arany György és Megyeri Sára, református vallású földművelők voltak. A kis Arany tizedik gyermekük volt, idősödő szüleinek egyetlen reménysége, vigasza, hisz nyolc testvérét temették el, csak legidősebb nővére élt. Édesapja, édesanyja rendkívül vallásosak voltak, ez a hajlam a gyermek Aranyra is korán átragadt. Tanulékonysága igen hamar kitűnt. Apja hamuba írt betűkön megtanította olvasni, így mikor iskolába ment, már tökéletesen olvasott, némi olvasottsággal is bírt, ismerte a bibliai történetetek és a ponyvairodalom termékeit.

Arany János kisiskolás könyve

Már ekkor halomra írta rímeit, melyeket tanítói büszkén mutogattak. Szalontán csodagyereknek számított a kis poéta. Hogy szüleit támogassa, már tizennégy évesen segédtanítóskodott. Tizenhat évesen Debrecenbe ment tanulni, de egy év után tanulmányait megszakítva, újra segédtanítónak állt Kisújszálláson. Itt megnyílt előtte Török Pál, későbbi református püspök nagy könyvtára, ahol éjjel-nappal olvasott, tanult. A habzsoló olvasóból itt lett tudatos önművelő.

Tizennyolc évesen visszatért Debrecenbe. Hamarosan az első diákok között volt. Belevágott a francia nyelv tanulásába, a latin klasszikusok mellett a német költészetet olvasta. Jól gitározott. Kitűnő hangjával a kollégium kórusában énekelt, sőt vezette is a kórust. Nem tudott dönteni: hol festőnek, hol szobrásznak, hol muzsikusnak készült. Annál nagyobb meglepetés volt, hogy a tartózkodó fiatalember felcsapott vándorszínésznek. Hamar csalódott. Két hónap után a „tékozló fiú” – hétnapi gyaloglás után – lelkiismeret-furdalás közepette hazatért Szalontára. Édesanyját hamarosan elveszítette, édesapja megvakult. Hogy édesapját ápolhassa, segédjegyzői (később aljegyzői) állást vállalt községében.

Aranyné Ercsey Julianna

Huszonhárom évesen megnősült, feleségül vette Ercsey Juliannát, aki egy életen át hű társa volt. Két gyermekük született: 1841-ben Juliska, 1844-ben László. (Felnőttként édesapja hagyatékának gondozója, költő és irodalomtudós lett.) Házasságakor megfogadta Arany, hogy hivatalának, családjának él, mint más közönséges ember.

1842-ben Szalontára érkezett iskolaigazgatónak egykori debreceni diáktársa, Szilágyi István, aki a költőt olvasmányokkal, nyelvkönyvekkel halmozta el és irodalmi tevékenységre buzdította. Az ő ösztönzésére Arany görög klasszikusokat kezdett fordítani és egyedül megtanult angolul. Shakespeare-t kezdte tanulmányozni és fordítani.

A Toldi eredeti kiadása a többi pályaművel

1846-ben már jelentek meg elbeszélései az Életképekben. A Kisfaludy Társaság pályázatára beküldte szatirikus költeményét, Az elveszett alkotmányt, amellyel pályadíjat nyert. A társaság újabb pályázatára írta a Toldit, melyben a népiességet a legmagasabb irodalmi igényességgel szólaltatja meg. A Toldi nemcsak pályadíjat hozott Arany számára, hanem országos népszerűséget is. (1848-ban a társaság felvette tagjai közé.) Még ebben az évben megírta a Toldi estéjét is.

 

Petőfi Sándor

Ekkor kezdődött legendás barátsága Petőfivel, melyet leghívebben levelezésük tükröz. Egyéniségük sokban eltért, de Petőfi céltudata Aranyba is hitet öntött. Barátságuk egyre mélyült, családiassá vált.
1848-49-ben a forradalom hűséges közkatonája: nemzetőrként részt vett az aradi várostrom körüli szolgálatban, majd  a belügyminisztérium tisztviselője volt. Pestre költözött, családja mindvégig Szalontán maradt. A szabadságharc bukása után elveszítette legjobb barátját, Petőfit és elveszítette állását, előlről kezdhetett mindent. A kétségbeesett reménytelenség, fásultság lett úrrá rajta, versei is ezt tükrözik.  „Oda vagy, érzem, oda vagy / Oh lelkem ifjúsága!” – írja a Letészem a lantot című versében.

1851 őszén meghívást kapott a nagykőrösi gimnázium magyar irodalmi tanszékére. Családjával átköltözött Nagykőrösre, ahol kilenc éven át tanított a magyar mellett latint és görögöt.

Tanítványai nagyon szerették. A nagykőrösi évek életének legtermékenyebb korszaka.

Itt írta híres balladáit, melyek egyedülállóak költészetünkben.

Arany Jánosék nagykőrösi háza

A Toldi mellett a balladák őrzik legtisztábban Arany arcát. Jellemformáló ereje és erkölcse, formai gazdagsága és életszemlélete, költői hivatásérzete e művekben jutnak legbiztosabban szóhoz. Közben megszülettek verstani és irodalomtörténeti tanulmányai is. Mindezek mellett Arany a nagykőrösi éveket magányosan, lelki válságban élte meg. Ugyan az országos érdeklődés is nagy volt a költészete iránt, az iskolai szolgálat taposómalmától, az elszigeteltségtől, a társadalmi számkivetettségtől szenvedett.

 

Az Akadémia épülete az 1860-as évek végén.

A Magyar Tudományos Akadémia tíz évi szünet után megtartott nagygyűlésén, 1858-ban előbb levelező, majd rendes tagjává választotta Aranyt. 1859-ben Zrínyi és Tasso című tanulmányával megtartotta akadémiai székfoglalóját.

1860-ban felkérték, hogy vállalja el a Kisfaludy Társaság igazgatói tisztét. Ő elvállalta és  így Pestre költözött a családjával. (Általános örömkiáltás fogadta a fővárosba való jövetelét! ) „ Ha rossz sínen érezte életét, meglassult, s megállt tétlen vesztegelve; ha elemébe került, ha egynek érezte magát feladatával, óriások munkáját végezte félelmetes könnyedséggel és munkabírással. Amellett, hogy akadémikusként eljárt az előadásokra, megbeszélésekre, ülésekre, igazgató-titoknokként újra szervezte a Kisfaludy Társaságot, üléseket rendezett, országos társadalmi alapot teremtett, kiadványokat szerkesztett, nagyarányú vállalkozásokat kezdeményezett.” (Keresztury Dezső) 1860-ban megindította a Szépirodalmi Figyelő című hetilapot,  amit 1862 végéig szerkesztett. 1863-ban ismét lapot indított, a Koszorút, amely 1865-ben szűnt meg. Mindkét lapban számos cikket, értekezést (a magyar verselésről), bírálatot írt.

Arany íróasztala

Eötvös József javaslatára 1865. január 26-tól a Magyar Tudományos Akadémia titkára lett. (1870. január 17-től főtitkárnak nyilvánították. )

Az 1865-ös évben súlyos csapás érte. Lánya, Júlia, tüdőbajban meghalt. Árván maradt kislányát, Széll Piroskát Aranyék nevelték 1868-tól. Ebben az évben eltemette barátját, Tompa Mihályt.

Tompa Mihály, Arany másik igaz barátja

A tragikus események hatására több mint egy évtizedes hallgatás következett költői pályáján. Ezekben az években összes költeményei összegyűjtésével foglalkozott, amit 1867-ben egykötetes díszkiadásban és hatkötetes változatban is kiadtak.

1871-től 1874-ig lefordította Arisztophanész összes vígjátékait, mely meg is jelent 1880-ban három kötetben. Befejezte a Hamlet és a János király fordítását. Elkészült a Bolond Istókkal.

1877-ben lemondott főtitkári hivataláról, de az akadémia nem fogadta el, egy év szabadságot kapott Arany. Az év letelte után újra lemondott, de az akadémia ismét nem fogadta el, hanem újabb egy évre meghosszabbították a szabadságidejét. Harmadszori kérelmét végre teljesítették. Mivel titkári fizetését 1877 óta nem vette fel, felkérték, hogy legalább az akadémia palotájában lévő lakását tartsa meg, és tiszteletbeli főtitkári címmel ruházták fel.

Az utolsó képek egyike, a híres „kalapos-botos”

Hogy szabad lett hivatalától, újra megszállta az ihlet, a Margit-sziget tölgyfái alatt megírta az Őszikék című ciklusát.  Még ebben az évben elkészült a Toldi szerelme, a trilógia középső része, melynek első kiadása két hónap alatt elfogyott. Az MTA és a Kisfaludy Társaság is jutalmával tüntette ki.

Egészségi állapota folyamatosan gyengült. Régi betegsége, hörgőgyulladása súlyosbodott. 1882. október 10-én megfázott, tüdőgyulladást kapott. Néhány nap múlva, október 22-én déli 12 órakor elhunyt Budapesten, az akadémia palotájában.

Temetése 24-én volt a Kerepesi temetőben református szertartás szerint. Tízezrek kísérték utolsó útjára.

Sírboltja a Kerepesi-temetőben (rajz az 1880-as évekből)

„Arany János nemcsak nagy költő volt, hanem nagy ember is. Jellemének tisztasága, gondolkodásmódjának nemessége, szívének nagysága és szerénysége alkotják magánéletének is, mint költészetének, legvonzóbb oldalát s emelik őt az erkölcsi tökéletesedés kiváló példaképei közé.”     (Pallas Lexikon)

Az emlékére rendezett kiállítás megtekinthető 2017. március 31-ig a Tudásközpont első emeletén lévő irodalmi sarokban.


© 2011-2017 Csorba Győző Könyvtár Creative Commons Licenc