Vidám zenés évkezdés Pécsett, komolyzenei világsztárokkal

Januári pécsi zenei programajánlónkat szokás szerint a Pannon Filharmonikusok 2004 óta hagyományosan január 2-án sorra kerülő hangversenyével kezdjük, melyben ezúttal a 2016-os Riói olimpia magyar győzteseinek és érmeseinek, Hosszú Katinkának, Kozák Danutának, Szilágyi Áronnak, Imre Gézának és a pécsi Kenderesi Tamásnak játszanak sportos, vagy ahhoz is köthető muzsikákat. A karmester Bogányi Tibor lesz, a szólista a világhírű magyar hegedűs, Lednvay József aki többek között Paganini Moto perpetuoját, Waxman Carmen-fantáziáját és John Williamstől a Schindler listája főtémáját is eljátssza majd. S ha már Williams, akkor hallhatjuk majd az általa az 1996-os Atlantai olimpiára írott muzsikáját, de megszólal Sosztakovics 1954-es Ünnepi nyitánya is, melynek nyitófanfárja az 1980-as Moszkvai Olimpia zenéje volt. Emellett hallhatjuk Händel Tűzijáték szvitjét, Bruckner 8. szimfóniájának Scherzóját, Rimszkij-Korszakov Dongóját, Hacsaturján Kardtáncát, Dave Brubeck együttesének, Paul Desmond által írt Take a five (Ötnegyedben) című örökzöldjét, Marquez Danzon No.2-jét, ifjabb Johann Strauss Gyorsuló dallamait, Lehár Ferenc Aramy-ezúst keringőjét és Johann Strauss Radetzky indulóját is.

Január 6-án, pénteken este 7-kor a Kodály Központban folytatódik az év eleji jókedv és hangulat, hiszen a két évtizedes múltra visszatekintő, rendhagyó koncerteket adó, lengyel vonósnégyes, a MozARTGroup lép fel Budapest után Pécsett, s vélhetőleg kápráztatja el a pécsi közönséget cseppet sem szokványos koncert show-jával, mely a Cambridge Buskers, Spike Jones, vagy a Mionthy Pithon előadásaihoz hasonlítható.

Budapest Bár

Január 7-én szombaton este 7-kor is garantáltan jó hangulat várja a Kodály Központba látogatókat, ugyanis ismét Pécsett ad koncertet a Budapest Bár A Budapest Bár zenekara: Farkas Róbert,hegedű, gitár, Farkas Mihály cimbalom, Ökrös Károly harmonika, zongora, Farkas Richárd bőgő és Kisvári Ferencdob, az énekesek pedig Németh Juci, Rutkai Bori, Keleti András, Kollár-Klemencz László, Kiss Tibor, Szűcs Krisztián és Mező Misi lesznek.

Január első hétvégéje a pécsi Est Caféban is mozgalmasnak ígérkezik, hiszen január 6-án pénteken este 9-től Random trip Special Pécs programra kerül sor, melyben alkalmi és meglepetés fellépők jelentik az érdekességet, míg másnap, 7-én szombaton este 9-től Made in Pécs Fesztivál záróestjére kerül sor, a vendégként fellépő The Beans és a The Nobody Elses együttesekkel kiegészítve.

„Érzelmes extrémitás, kiszakadó lélek és józan racionalitás, akár egy szál gitáron (vagy ukulelén) is előadható dalok és végsőkig kidolgozott hangszerelés, tábortűz-romantika és nadrágszár-lobogtató basszus, vonósnégyes és kifacsart elektronika, finom irónia, metsző szarkazmus és mély emberi drámák a szövegekben” – ez a szegedi Honeybeast. Együttes népszerűségének titka, melyről meggyőződhetnek azok is, akik elmennek január 14-én szombaton este 9-re a Pécsi Est Caféba.

Akik pedig egy kis klasszikus zenére vágynak, azoknak a kicsiknek és nagy kísérőiknek a Pannon Filharmonikusok Csigaház sorozatának feketén-fehéren című koncertjeire érdemes ellátogatnia a Kodály Központba január 14-én, szombaton fél 4-kor vagy 5-kor, ahol Boros Misi tanárnője, Megyimóreczné Schmidt Ildikó zongoratanárnő lesz segítő társa Csigabának és Csiganyónak, azaz Kiss Szabolcsnak és Szendrői Zsuzsannának.

Január 17-én, kedden délután 4-kor Mozart D-dúr divertimentójával folytatódik a Pannon Filharmonikusok a legkisebbeknek szóló Babzsák sorozata, melynek játékmestere Hrubi Zsuzsanna lesz, a muzsikát pedig a Buborék Kvartett, Vass Ágnes és Németh-Tóth Tímea hegedűs, Misányi Gabriella brácsás és Herczeg Nóra csellista szólaltatja meg.

 

Január 19-én, csütörtökön este 7-kor a Pannon Filharmonikusok évadjának egyik legnagyobb szabású és talán legjelentősebb hangversenyére kerül sor a Kodály Központban, ahol a koncert első felében a világhírű Németországban élő orosz zongoraművész, Andrej Gavrilov a zenetörténet egyik legnagyobb szabású kihívásának számító Rachmanyinov 3. zongoraversenyt adja elő, majd a Bogányi Tibor vezényelte zenekar pécsi bemutatóként szólaltatja meg Dmitrij Sosztakovics a 2. világháború alatt a német megszállás elleni küzdelem szimbólumává lett 7. Leningrád szimfóniáját, mely mintegy 80 perces időtartama ellenére a 20. századi zene egyik legtöbbet játszott zeneművévé lett a maga korában, és Sosztakovics a kortárs zeneszerzők közül elsőként még a Time magazin címlapjára is felkerült, tűzoltó felszerelésbe öltözve. Mi most a Rachmanyinov zongoraversenyt Martha Argherich, a Sosztakovics szimfóniát pedig Valerij Gergijev koncertfelvételéről ajánljuk Tisztelt Olvasóink figyelmébe.

Január 20-án, pénteken este 9-től a Pécsi Est Caféban ad koncertet az ex-Pokolgép énekes, Kalapács József immár 15 éve saját vezetéknevén működő rock-csapata a Kalapács, melyet a magyar metálzenekarok meghatározó együtteseként tartanak számon napjainkig.

Egy napot vissza és egy napot előre ugorva az időben, két különleges csemegét adó koncertre kerül sor a Zsolnay Negyed E78-as termében. Január 19-én, csütörtökön este 8-kor a kiváló ifjú dobos, Balogh Balázs 2014-ben Grazban alakult nemzetközi kvintettje, Marcelo Valezi-tenorszaxofon, fuvola, Tóth Lajos zongora, Fenyvesi Márton gitár, Ivar Krizic nagybőgő és Balogh Balázs dobos lép fel a Metronóm Jazz Klub sorozata keretében.

A tavalyelőtt egy szlovákiai jazz fesztiválon 2. helyezett, tavaly pedig egy romániait megnyerő csapat elsősorban a névadó saját szerzeményeit és hangszereléseit játssza

Január 21-én, szombaton este 8-tól Európa első számú, Elvis Presley pályájához kötődő zenekara, az Ed Philips and the Memphis Patrol („Memphisi Őrjárat”) lép fel a ZSÖK E78-as termében, ahol saját rockabilly és ronc and roll zenéjük mellett, a vendégként fellépő Fool Moon énekegyüttest is hallhatja a pécsi közönség.

Nemzetiek

Január 24-én, kedden este 7-kor, a Filharmónia Mester-bérlete keretében, a Kodály Központban ad koncertet a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, akik Kovács János vezényletével adják elő a még Kocsis Zoltánnal meghirdetett programot, melyben Igor Sztravinszkij két kiszenekari szvitje és Mozart Serenata notturnája és Haffner szimfóniája között Mendelssohn e-moll hegedűversenyét a világhírű, Moszkvában született, 27 éves francia hegedűművésznő, Alexandra Soumm adja elő. Mi most a műsor mellett az ő 14 évesen készített káprázatos felvételét is közreadjuk Waxmann Carmen fantáziájában, Mendelssohn versenyművét pedig a nála tíz évvel idősebb amerikai világsztár, Hilary Hahn felvételéről ajánljuk.

varnusXavér

Január 27-én, pénteken este 7-kor a Kodály Központban egy nem mindennapi ősbemutatóra kerül sor: a világhírű orgonaművész, Varnus Xavér ezúttal Bach Máté passióját adja elő, s átültetésének megszólaltatásában Bärnkopf Balázs orgonista és a Szolnoki Szimfonikus Zenekar lesznek partnerei. Mi most két örökzöldet ajánlunk Tisztelt Olvasóink figyelmébe Varnus Xavér előadásában: Bach d-moll toccata és fúgáját, valamint Albinoni (valójában Remus Giazotto) Adagióját.

Aki másfajta, nevezetesen rockzenére lenne kíváncsi január 27-én, pénteken este, annak 21 órakor a Pécsi Est Caféba érdemes ellátogatnia, ahol három különböző stílusú metálzenekart hallgathat meg: az Apey & The Pea-t, a Uzipovot és a Stubbornt.

Kínai Tánc Akadémia

„Tradicionális népzene és néptánc Kína különböző etnikai tartományaiból” – ezt ígéri a Kodály Központ január 30-i, hétfőn este 7-kor kezdődő táncos-zenés programja, melyet a Baijing Dance Academy, azaz a Pekingi Tánc Akadémia ad elő.

Chanticleer

S a hónap végére is maradt egy igazi szenzáció, egy világhírű énekegyüttessel. Január 31-én este 7-kor a Kodály Központban lép fel a New Yorker magazin által „a világ egyik vezető férfikarának” nevezett,12 tagú, kétszeres Grammy-díjas, San Franciscói énekegyüttes, a Chanticleer, akik nevükhöz méltóan a „tiszta éneklés” követeiként adják elő a gregoriántól a kortárs zenéig, benne a könnyebb műfajokig terjedő repertoárjukból ezúttal a legszebb szerelmes énekeket. Csak néhány név az idén 35 éves együttes műsorán szereplő szerzők közül: Palestrina, Glinka, Rachmanyinov, Gershwin, Edith Piaf, Freddie Mercury vagy épp a napjaikban rendkívül népszerű 46 éves amerikai kóruskomponista, Eric Whitacre.

Kovács Attila
Amtmann Prosper- és Bartók Béla Emlék-díjas zenei szerkesztő

Fotók: Internet


© 2011-2017 Csorba Győző Könyvtár Creative Commons Licenc