A Pannon „Rezesek”, a 40 éves Pécsi Vonósok és Kocsis Zoltán 1848-as ünnepe

Plakátjaikon „Rezesek” címen hirdették a Pannon Filharmonikusok a műsorlapjukon már „Horizont” címmel ellátott március 3-i, Kodály Központbeli hangversenyüket, melyet két nappal később a fővárosban a MÜPÁ-ban is előadtak, s e két koncertet a Bartók Rádió reklámjában – hogy növeljük a sort – „A három B: Boldoczki, Bogányi, Bruckner” szlogennel hirdettek egy hónapon át.

Nos, talán ez utóbbi a leginkább helytálló választás, merthogy a „Rezesek” kicsit földhözragadtan direkt, a Horizont kissé homályos, hogy a német zene, vagy a német rézfúvós muzsika, netán Bécs zenéjének Horizontjába enged bepillantást a Richard Strauss által írt „A Bécsi Filharmonikusok fanfárja”, Haydn Esz-dúr trombitaversenye és Bruckner 8. szimfóniája, az viszont kétségtelen, hogy az est főszereplői a Pannon filharmonikusok mellett tényleg „a három B” voltak, akik közül mindegyiknek hasonló osztályrész jutott a megérdemelt nagy sikerből, s csak a szerző iránti elfogultság mondatja velem, hogy azért a legnagyobb talán mégis Bruckneré volt, akinek 8. szimfóniája Pécsett először hangzott fel, csaknem 130 évvel megírása után., hatalmas sikert aratva.

A koncert tehát Richard Strauss (1865–1949) 1924-ben a Bécsi Filharmonikusok első báljára komponált műve, A Bécsi Filharmonikusok fanfárja volt, melyhez a Pannon Filharmonikusok ezúttal vendégmuzsikusokkal kiegészített, ha jól számoltam 18 fős rézfúvóskara a Kodály Központ pódiumának hátsófala előtt felállva, két üstdobossal kiegészülve adta meg a koncert mindössze 2 és fél perces auftaktját, „felütését”.


Az igazán hangulatos kezdés után méretében jócskán kisebb – kevesebb mint negyedére csökkent – rézfúvósrészleg működött közre egy klasszikus vonós- és fafúvós együttes mellett Joseph Haydn (1732–1809) 1796-ban írott Esz-dúr trombitaversenyében. A szólista ezúttal a pécsi zenekar idei rezidens művésze, a világhírű Boldoczki Gábor volt, aki most is magával ragadó virtuozitásával és hangjának tökéletes szépségével és játékának leheletfinom egyéni sajátosságaival, agogikájával varázsolta el a pécsi közönséget, illetve egy-két kisebb kamarazenei pillanattal, mint például a Gárdai Viktória fuvola-szólamvezetővel való remek összjátékával, amit néha még a legnagyobb előadók felvételén is csak ritkán hallani.

A közönség szűnni nem akaró tapsait egy másik Esz-dúr hangnemű versenymű, Johann Nepomuk Hummel (1778–1837) 1803-ban komponált trombitaversenyének jól ismert fináléjával „köszönte meg” egészen elképesztő virtuozitással Boldoczki Gábor. Mi most a Dél-Holland Szimfonikus Zenekarral készült youtube-linkről ajánljuk Haydn trombitaversenyét, Boldoczki Gábor szólójával.

A Pannon Filharmonikusok koncertjének második felében az osztrák romantika egyik legnagyobb mestere, Anton Bruckner (1824–1896) 1887-ben komponált, majd 1890-ben véglegesen átdolgozott 8. c-moll szimfóniája szerepelt, mely grandiózus méretével, megfogalmazásának összetettségével, nemcsak Beethoven 9. szimfóniájával és a szeretve tisztelt mester, Richard Wagner zenéjével mutat rokonságot, de a tanítvány, Gustav Mahler szimfonikus nyelvezetének is egyik közeli előfutára, elég talán a 2. Feltámadás szimfóniára, vagy a még Bruckner csaknem másfél órás remekénél is tíz perccel hosszabb 3. szimfóniára, vagy a 8. és 9. szimfóniákra utalni. (Kár, hogy erről a Mahler előrehatásról a most kissé szűkszavú ismertető megfeledkezett.)

Nos, a Pannon Filharmonikusok együttese újabb mérföldkőhöz érkezett a zenekara történetében, ugyanis ilyen nagyszabású utóromantikus művet, mint Bruckner 8. szimfóniája, eddig még nem szólaltattak meg, bár vezetőkarmesterük, Bogányi Tibor vezényletével az elmúlt években előadták már Mahler 9. és Szkrjabin 3. szimfóniáját, melyek közül utóbbi sikerült maradéktalanul tökéletesre, míg előbbi hagyott némi kívánnivalót. Ezúttal azonban olyan hatalmas hangzásvolument szólaltatott meg a pécsi zenekar, amilyet eddig még alig hallottunk a Kodály Központban, úgyhogy néha szinte úgy érezhettük, hogy a mű előadásában nemcsak a helyszín, de „az egész univerzum belezeng”, ahogy a Mahler Nyolcadiknál fogalmazott egykoron annak komponistája.

A koncertet megelőző három hétben egy Pécsett is fogható klasszikus zenei csatorna jóvoltából három egészen katartikus előadásban volt módom meghallgatni Bruckner 8. szimfóniáját.

A legnagyobb Bruckner interpretátorok között jegyzett Sergiu Celibidache (1912–1996), a tavaly elhunyt Pierre Boulez (1925–2015) és Daniel Barenboim (1942–) ha másként is, de mind a mű egészének hatalmas emberi-isteni üzenetét híven tolmácsoló felfogásban vezényelték el és közelítették meg Bruckner remekét. Nos, a pécsi zenekarnak sem lehet oka panaszra, Bogányi Tibor eddigi pécsi pályafutásának koncepciójában is legkiérleltebb, legnagyszerűbb teljesítményét nyújtva vezényelte a Pannon Filharmonikusokat.

Bogányi Tibor koncepciójának lényege az volt, hogy mind az egyes tételeken belül is összetett szépségeket úgy engedte és hagyta kibontani muzsikusainak, hogy azzal egy végig nagyon egységesen és jól megválasztott tempó alapkarakterrel, a mű isteni méltóságát jól érvényesülni hagyó emberi attitűdöt adott át a pécsi közönségnek. A mű minden egyes tétele így alapvetően jól értelmezhető és átélhető szépséggel tudott megszólalni, melyből nem hiányzott a dráma, a kedélyes jókedv, a mély érzésű szenvedélyesség és a küldetéstudattal átitatott pátosz sem, s egyiket sem vitte túlzásig Bogányi. A mű hallgatása közben úgy tűnt, hogy az eddigiek alapján talán azért is sikerült most ilyen jól felépíteni a koncepcióját a még mindig ifjú pécsi karmesternek, mert ez a viszonylag egységes zenei karakterű mű áll legközelebb ahhoz a fajta zenei és emberi ízlésvilághoz, mely vélhetőleg leginkább sajátja Bogányi Tibornak. Ezzel a mű minden emberi és örök isteni szépségét felmutató, nagyszerű produkcióval Bogányi egy csapásra az eddigi pécsi Bruckner előadások élvonalába emelkedett, Breitner Tamás, Karolos Trikolidis, Izaki Masahiro, Nicolás Pasquet és Howard Williams produkciói mellé, mégpedig azzal a plusz többlettel, hogy neki a legnagyobb szabású és legnehezebb Bruckner-mű pécsi bemutatóját „kellett” elvezényelnie.

A több mint 90 fős pécsi zenekarból természetesen a hatalmas méretű, vendégekkel is megerősített rézfúvóskart kell első helyen kiemelni – a négy-négy trombita, harsona és a tuba mellett a tíz tagú kürtszólamban négy úgynevezett Wagner-tuba is helyet kapott – mely minden eddiginél varázslatosabban „szonorus” hangzással lepte meg a pécsi közönséget, néhány csúcspont után úgy éreztük, hogy szinte „templomi hangzásközegért kiállt” ez a varázslat, melynek szépségét a Kodály Központ akusztikai közege is „megcsodálta”. A szólamok teljesítménye közül a Wagner-tubákkal megerősített kürtszólamot kell elsőként kiemelni, mely egészen káprázatosat produkált, a Solymosi Péter vezette trombitás sorból Kovács László szólózott igen jól, de harsonások és a tubás Bakró-Nagy György is nagyszerűen szóltak.

Az ütőszólamból pedig nem véletlen kapott – korai karmesteri felállítással is aláhúzott – kiemelést, a szólamvezető üstdobos, Góth Tamás.

Igazán nagyszerűen, puha, fényes tónussal szépen szóltak a fafúvósok, akik közül legyen elég talán Laduver Mihály klarinétos, Sturcz László oboás, Gárdai Viktória és Codeluppi-Szabó Gabriella fuvolás, Bravin Alessandro fagottos kiemelése, de többi szólamtársaik is emelték a hangzás szépségét.

A végig nagyszerű teljesítményt nyújtó vonóskart ezúttal Bánfalvi Zoltán koncertmester irányította, akinek szólamvezető társai, a másodhegedűsöknél Morvay Ágnes, a brácsásoknál Murin Jaroszláv, a csellistáknál Janzsó Ildikó, a nyolctagú (!) bőgősöknél Jónás Sámuel is érezhetően alapos munkával fogták össze szólamaikat, mely a nagyobb egységben is szép, és ha kellett erős, harmóniai és a melodikai fényességet adó játékkal szolgálta a mű megkívánta zenekari hangzást.

Összegezve, a Pannon Filharmonikusok, ha vétettek is néhány apróbb hibát a mű előadása közben, s a második tétel Scherzójának ritmusa lehetett is volna talán valamivel pregnánsabb, karakteresebben pontozott, mégis a koncert, s különösen is a Bruckner 8. szimfónia előadásának egészében, a Kodály Központban az elmúlt öt évben tőlük hallott egyik legjobb és legnagyobb hatású teljesítményével rukkoltak elő, melynek katarzisában elévülhetetlen érdemei vannak az egész estét nagyon jól, pontosan, mégis szépen és belülről építkező ihletettséggel vezénylő Bogányi Tibornak, aki szintén eddigi egyik legragyogóbb teljesítményével járult hozzá a pécsi zenekar nemzetközi mércével mérve is kimagasló teljesítményéhez. Melyhez mi most a Herbert von Karajan vezényelte Bécsi Filharmonikusok egyik templomi koncertjének felvételével igyekszünk hitelesítésnek is szánt hangzó-látható példáját átadni Tisztelt Olvasóinknak.


Nagyszerű koncerttel ünnepelte megalakulásának 40 éves jubileumát a Győri Kornél vezette Pécsi Vonósok együttese március 8-án este a Kodály Központban. Az 1975 őszén Dobos László akkori pécsi zeneiskolai igazgató kezdeményezésére többnyire volt zeneiskolai növendékekből és más amatőr pécsi muzsikusokból álló, Mihályi István és Marosi László vezetésével a Nagy Sándor vezette Pécsi Ifjúsági Házban megalakult, s első koncertjét 1976 áprilisában a Pécsi Ifjúsági Ház Vonószenekara néven adó együttes – melynek egy ideig Árvai Attila is karnagya volt Győri Kornél mellett – épp tíz éve, 2006-ban vette fel a Pécsi Vonósok nevet, így tehát akár kettős jubileumnak is nevezhető ez a mostani ünnepi hangverseny.

A hazai és a külföldi kamarazenekari életben rendszeresen fellépő együttes szépen építkező és nem túlméretezett ünnepi műsorának első részét főként a barokk zene nagy mestereinek szentelte.

Elsőként Georg Friedrich Händel Vízizene-szvitjének öt tételét adták elő a Pannon Filharmonikusok velük máskor is gyakran fellépő tagjai és néhány ifjú pécsi muzsikus közreműködésével. A Győri Kornél által precíz és kellően friss mozdulatokkal vezényelt és bármelyik magyar kamarazenekari formáció színvonalához méltán mérhető produkció nagyszerű előadásának sikerében egészen biztosan ott érezhettük az együttes saját próbái mellett az első részben koncertmesteri feladatokat is ellátó sztárvendég, Rolla János Kossuth-díjas hegedűművész, a világhírű Liszt Ferenc Kamarazenekar művészeti vezetőjének nagyszerű tapasztalatátadását, melyből egy az ezredforduló környéki közös együttmuzsikálás vizuális dokumentumát a koncert elején a közönséggel is megosztotta a jubiláló együttes. Rolla vezetésével a Pécsi Vonósoknak nemcsak hegedűsei, de a többi vonós szólama is egészen egységes szép tónussal és friss tempókkal játszott, melyhez remekül kapcsolódtak a fa- és rézfúvós szólisták, így például a fuvolás Codeluppi-Szabó Gabriella, Sturcz László oboás, a trombitás Kovács László és az üstdobos Balogh Jenő is.

A koncert folytatásában Vivaldi a-moll kéthegedűs versenye hangzott fel Rolla János és Simonné Kiss Gyöngyi – a Pannon Filharmonikusok hegedűművésze és egyben a Pécsi Vonósok egyik koncertmestere – szólójával, akiket egészen remekül kísértek a jubiláló Pécsi Vonósok.

Az, hogy mindkettejük szólója hibátlan volt, szinte természetesnek is tekinthető, de azért az, hogy egészen finom összjátékot produkáltak, ez már igen dicséretes egy ilyen alkalmi felállásban. S ez Rolla János kamaramuzsikusi, partneri erényei mellett a kifejezetten szép hangon játszó pécsi szólista hölgy teljesítményét is maximálisan dicséri.

A koncert következő műsorszámával, a korai olasz barokk egyik jeles mesterének, Giulio Caccininak Ave Mariájával, illetve annak Gyöngyösi Levente (1975–) által készített trombita-zenekaros átiratával a zenekar néhai tagjaira emlékeztek, melyhez kifejezetten szép tónusú érzékeny hangú trombitajátékkal járult hozzá a Pannon Filharmonikusok kiváló trombitaművésze, Kovács László.

A Pécsi Vonósok jubileumi hangversenyének első felét egy az együttes által gyakran játszott neobarokk örökzöld, Farkas Ferenc (1905–2000), több hangszerelésben feldolgozott Régi magyar táncok című 11 (!) részből álló szvitje zárta, melynek mindegyik tétele a hozzá leginkább szükséges karakterrel, tempóban és ritmizálással szólalt meg, melyben a zenekar és karmestere – csak néhány apróbb intonációs pontatlansággal megszólaltatott, egyébként egészen kiváló – összmunkája mellett, ismét csak Rolla János koncertmesteri és muzsikusi tapasztalatátadását is dicsérni kell.

A Pécsi Vonósok jubileumi estjének második felét egy remek, crossovernek is nevezhető blokk nyitotta, melyben a kiváló olasz zeneszerző-karmester Gian Piero Reverberi (1939–), saját Rondo Veneziano nevű együttesének írott, barokk-pop hangvételű zeneművét hallhattuk, melynek előadásában a más stílusban való jártasságukat is ragyogóan felmutatták a pécsi muzsikusok, akik Győri Kornél vezényletével már máskor is adtak hasonló, például filmzenei melódiákat is tartalmazó, könnyedebb hangvételű koncertet, de akár utalhatunk Carl Jenkins Adiemusának előadására, vagy az Oláh Kálmán Triójával a Kodály Központban adott legutóbbi koncertjükre.

A felszabadultan zenélő Pécsi Vonósok egy nagyszerű pécsi zenés összefogásra építő produkcióval zárták jubileumi hangversenyüket: Bach Vivaldi nyomán írott a-moll, négyzongorás koncertjének előadásával, melyhez a kiváló pécsi zeneiskolai, de immár a Pécsi Művészeti Gimnáziumban tanító zongoratanárnő, Megyimóreczné Schmidt Ildikó és három kiváló versenygyőztes növendéke, Boros Mihály (Boros Misi), Boateng Kármen Stephany és Szamosközi Kinga vállalkoztak. A mű egészen kiváló és nagyszerű előadása amellett, hogy méltó a nagy barokk géniuszokhoz, azt is megmutatta, hogy az egy zenei műhelyből jövő három ifjú tanítvány és zongoristaként is egészen kiváló tanáruk, mennyire különböző zenei egyéniségek is amellett, hogy nagyszerűen tudnak szövetkezni egy ilyen remekmű egységes előadására. Boros Misi és tanára játékát inkább az erőteljes, de azért rendkívül könnyed elegancia jellemezte, míg a két ifjú hölgyét egy kicsit finomabban érzékeny, mondhatni „impresszionista” tónus.

A Győri Kornél vezette Pécsi Vonósok – az est második felében immár Horváth Ferenc koncertmesterük vezetésével – ismét megmutatták, hogy a zenekari kíséret megkívánta érzékenységgel is maximálisan rendelkeznek, s egy Győri Kornél által is hangszerelt népszerű crossover Händel-átültetéssel – bevonva a Bach-mű szólistáit is – köszönték meg a lelkes közönség jól megérdemelt tapsait. Mi most a 40 éves Pécsi Vonósokról szóló a Tudásközpontban április elsejéig látható kiállítás megnyitóján készült felvételt és a 2012-es Kodály Központbeli koncert egy részletét ajánljuk Tisztelt Olvasóinknak meghallgatásra és megtekintésre.


Egy nagyszerű műsorösszeállítású és színvonalú koncerttel ünnepelték az 1848-as forradalom és szabadságharc 168. évfordulóját a Pannon Filharmonikusok 2016. március 15-én a Kodály Központban, Kocsis Zoltán vezényletével. S világhírű zongoraművészünk, a Nemzeti Filharmonikusok kétszeres Kossuth-díjas főzeneigazgató-karmestere ezúttal is az őt mindig is jellemző igényességgel állította össze és vezényelte el a Pannon Filharmonikusokkal adott ünnepi koncertjének műsorát, melynek előadását jól érezhetően alapos betanulás előzött meg.

Nem véletlen, tehát, hogy egy nagyszerű és méltó szimbolikus gesztussal fejezte ki háláját a pécsi zenekar mellett Pécs Városának vezetése is, Kocsis Zoltánnak ítélve Pécs Város Kulturális Nagydíját, melyet Páva Zsolt polgármestertől vett át a kiváló muzsikus.

A Himnusz és a Szózat zenéjével keretezett koncert műsorán két Liszt-mű és köztük Bartók Kossuth-szimfóniája szerepelt, s utóbbit 18 évvel ezelőtti legutóbbi megszólalása óta immár többszöri beígérés után végre ismét az őt megillető nagyszerű előadásban hallhattuk.

A nyitó műsorszám azzal keltett elsőként számomra meglepetést, hogy írásos információ hiányában jómagam arra számítottam, hogy Liszt Ferenc Funerailles (Temetés) című Chopinnek és a ’48-as szabadságharcnak is emléket állító zongoradarabját majd Kocsis Zoltán átiratában halljuk.

Hiszen a zeneszerzőként és hangszerelőként is elismert muzsikus már több zongora, vagy zongorakíséretes darabot remekül átültetett, legyen elég talán csak Schönberg korai Op.11-es Két darabjára, Kodály Kocsis által zenekari kísérettel ellátott 20 népdalára, vagy Liszttől az Oberman völgye Kocsis-féle meghangszerelésére utalnunk. Nos, ehelyett a precíz műsorvezetés által szóban közölten, Farkas Ferenc (1905–2000) hangszerelésében hallhattuk a művet, melyet 1974-ben a már akkor karmesterkedő fia, Farkas András számára készített a kiváló magyar komponista, aki ifjú éveiben az olasz hangszerelő zseninél, Ottorino Respighinél folytatott tanulmányokat.

Nos, Farkas Ferenc hangszerelésében, ha alapvetően ökonomikusan is, de szikár drámaiságának minden szépségét és mélységét jól visszaadó gazdagságban hallhattuk viszont Liszt Ferenc zongoradarabjának minden markáns vonását és részletszépségeit is. S ez a végig nagyon jól játszó, Bánfalvi Zoltán vezette vonóskarnak, s azon belül is a nagyon szép tónussal játszó mélyvonósoknak is köszönhető, akik maximális odaadással követték Kocsis Zoltán árnyaltan vezénylő mozdulatait.

Ezután következett az est fő műsorszáma, Bartók Béla (1881–1945) 1903-ban komponált Kossuth című „szimfóniai költeménye” ahogy maga a szerző meghatározta új műve műfaját, mellyel a liszti szimfonikus költemények hagyományához kapcsolódott, még ha egy kissé Richard Strauss zenekari színeinek hatása alatt is az ifjú Bartók, aki egyik, édesanyjához írott levelében nemcsak e mű, de egész akkori zeneszerzői és emberi világának, hazafiságának is összegzését adta:

„Kell, hogy minden ember, midőn férfiúvá fejlődött, megállapítsa, minő ideális cél érdekében akar küzdeni, hogy eszerint alakítsa egész munkálkodásának, minden cselekedetének minéműségét. Én részemről egész életemben minden téren, mindenkor és minden módon egy célt fogok szolgálni: a magyar nemzet és magyar haza javát.”

Bartók ehhez az emberi hitvalláshoz a legmegfelelőbb programot 1848-ban és annak legnagyobb politikusában, Kossuth Lajosban találta meg, s a magyar szabadságharc kifejezésére a Liszt által is felhasznált magyar népies műzenei hangot alkalmazta, mely a már említett Strauss-féle hangszerelés eszközeit is felhasználva nagyon nagy népszerűséget ért el már a maga korában. Az elmúlt háromnegyedszázadban azonban csak elvétve szólalt meg e mű, részben a Rákosi- és Kádár-korszak a „magyar nemzeti nacionalizmustól” tartó hozzáállása miatt, majd a rendszerváltás után is részben hasonló okokból. Jellemző, hogy 1998-ban, az 1848-as Forradalom és Szabadságharc 150. évfordulóján csak a Pécsi Szimfonikus Zenekar nyári Fesztiválja keretében hangzott fel a Kossuth-szimfónia, igaz azóta a pécsi zenekar sem játszotta ezt a véleményem szerint általános és középiskolai szinten is – legalább részleteiben – kötelezően tanítandó művet.

Kocsis Zoltán személyében most a mű – a Bartók összkiadásban is megörökítetten – egyik legavatottabb tolmácsolója vezényelte el a művet, s Kocsis még a szinte karmesteri védjegyévé vált gyors tempói mellett is igazán hiteles és ragyogó előadását hozta ki a Kossuth-szimfóniának a pécsi zenekarból. A fa és rézfúvósok játszotta „Gott erhalte”-császárhimnuszos osztrák zene ellenében írott, a magyar seregeket szimbolizáló „huszáros vonós roham” ugyan talán kissé gyorsabb volt a megszokottnál, de egyrészt ez hűen szimbolizálta eleink harcias hazafiságát, másrészt a Pannon Filharmonikusok vonósai, s főként Bánfalvi Zoltán vezette hegedűsei remekül „állták a sarat”, s Kocsis tempóit követve is hibátlanul játszottak. Ugyanakkor Kocsisnak „volt szíve” és ideje az érzelmesebb zenei részletek, méltóságteljesen lassúbb kijátszására, legyen elég talán a szép koncertmesteri hegedűszólóra, vagy egy-egy fafúvós, klarinét, oboa-, fuvola-, vagy fagott-szólóra utalni, Arnóth Zoltán, Sturcz László, Gárdai Viktória és Herpay Ágnes előadásában, de Kocsis igazán beszédes nagy szüneteket tartva játszotta ki a szabadságharc leveretésének elhaló hangjait is, s természetesen emelkedett hangon és tempóban szólaltatta meg a Kossuthot szimbolizáló, s nagyon plasztikusan játszó 8 fős kürtszólamot is, akiket nem véletlenül állíttatott fel elsőként a mű végi tapsrendnél, akárcsak később a többi rezeseket, így a trombitásoknál jól szólózó Kovács Lászlót is.

Az igazán remek és hiánypótló Bartók Kossuth-szimfónia után egy Bartókra is előremutató Liszt művet, a zongoradarab formájában is „megörökített” kozák vezért ábrázoló, Mazeppa című szimfonikus költeményt hallhattuk, mely kissé barbáran erőteljesen heroikus hangjával évtizedekkel megelőzte korát. Kocsis épp ezt a Bartókra előremutató hangot hozta ki kellően lehengerlő dinamizmussal a pécsi zenekarból, melynek most is mindegyik részlege remekül vizsgázott élükön a grandiózus rézfúvóskarral, melyhez most is erőteljes játékkal csatlakozott a vonóskar, s e kettő közötti átmenetet a fafúvósok ezúttal is szépen oldották meg. Kocsis Zoltán ezúttal is a drámaiság megteremtése téren nyújtott kiemelkedőt, de itt is volt érzéke az elmúlás és a rövid, de fontos patetikus rész, a megdicsőülés ábrázolására is.

Összegezve elmondható, hogy egy végre nagyon jól megszerkesztett és 1848 szelleméhez kifejezetten méltó műsor-összeállítású koncertet hallhattunk a Pannon Filharmonikusoktól, akiket kifejezetten inspirált a Pécs Város Kulturális Nagydíjával kitüntetett Kocsis Zoltán rendkívül tudatos, precíz, mégis kellően érzékeny koncepciójú vezénylése és betanító munkája. Talán csak két apró kívánságának hadd adjon hangot a kritikus. Egyrészt mivel pontosan behatárolható a szerző által megadott program, a Kossuth-szimfónia esetében nem ártott volna egy vetített programleírás. Másrészt Bartók Kossuth-szimfóniája után egyszer már jó lenne hallani Liszt méltatlanul mellőzött Hungária című szimfonikus költeményét is, mely már címével jelzetten is az ő hazafias hangjának tükre, nem mellesleg a verbunkos és más későbbi magyar műzenei tradícióknak is ragyogó összefoglalása, ami persze nem von le semmit a Mazeppa remek előadásának értékéből. De az így hallottakért is köszönet Kocsis Zoltánnak és a nagyszerűen játszó Pannon Filharmonikusoknak.

Mi most Bartók Kossuth-szimfóniájának egy az internetre feltett példamutatóan igényes és a programleírást is tartalmazó youtube-linkjét ajánljuk meghallgatásra-tekintésre Tisztelt Olvasóinknak.

Fotó: Bublik Róbert és internet

Kovács Attila
Amtman Prosper és Bartók Béla Emlék-díjas zenei szerkesztő


© 2011-2017 Csorba Győző Könyvtár Creative Commons Licenc