Sok műfajú értékes hagyományőrzés és megújítás a novemberi pécsi koncerteken – Hiromitól a 85 éves Tillai Aurélig

Egy tüneményesen temperamentumos japán dzsesszzongorista hölgyet, az 1979-ben Hamamatsuban még Uehara Hiromi néven született és ma már hivatalosan csak ez utóbbit művésznévként használó muzsikust hallhatott a pécsi dzsessz- és zongoramuzsika kedvelő közönség november 9-én, a zsúfolásig megtelt Kodály Központban, ahol 2012 óta érvényes triófelállásával, a világhírű basszusgitárossal, Anthony Jacksonnal és a szintén a legjobbak között jegyzett dobossal, Simon Philipsszel lépett közönség elé a kiváló zongorista.

A koncertet felvezető piár elsősorban a többek között Chick Coreával már 17 évesen és azóta is többször együtt koncertező Hiromit emelte ki, mint az est sztárfellépőjét, melyhez tegyük hozzá, hogy a nála generációnyival idősebb Anthony Jackson sem kisebb sztár nála, legyen elég talán csak arra utalni, hogy olyan világnagyságok mellett basszusgitározott, mint Dizzie Gillespie, Bolly Cobham, Chick Corea, John Scofield, vagy a Pécsett is járt Mike Stern, Pat Metheny és Al Di Meola, akinek több mint féltucat lemezén játszott. De zenélt már mostani triós dobos társa, Simon Phillips lemezén is, aki főleg rendkívül precíz és feszes ritmizálású dobolásról ismert a szakmában.

Nos, az eddig 3 közös lemezt jegyző trió pécsi koncertje egyikükre nézve sem hozott csalódást, még akkor sem, ha mint utóbb kiderült Jacksont kisebb baleset érte, a koncerten ez mégsem érződött játékán, talán csak a szólisztikusabb részeknél hiányoltunk tőle is egy-egy nagyobb szólót. Anthony Jackson azonban így is minden típusú zenéhez megadta a kellő ritmikai, vagy épp harmóniai alapot, amihez nagyon jól kihasználta az általa megépített 6 húros basszusgitárt, melyet az angol fordítást jól visszaadva, nagybőgő-basszusgitárnak nevezhetnénk. Különösen a Hiromival közösen egymásra hangolódva előadott részletek voltak a legmegkapóbbak játékában.

A dobos Simon Phillips hihetetlenül érzékeny és sokszínű dobolással kápráztatta el a közönséget, talán csak néha éreztük úgy, hogy kissé túl erőteljesek ütései, vagy ritmikus hangsúlyai, Hiromi az övénél finomabb megoldásai alatt. Ami viszont egészen káprázatos volt, az a dobszólója, mely épp azzal keltett legalábbis számomra különös meglepetést, hogy a Hiromitól átvett ritmikai képletet úgy variálta, hogy közben még a világ legjobb dobosaitól is többnyire eltérően cseppet sem esett szét, sőt ezt a ritmikai képletet nemcsak annak a többiek belépései előtti „visszaadásánál”, hanem közben is többször is, igazi nagy zenei élményt keltően visszaidézte.

Végezetül az est fénypontjáról, az egészen káprázatos technikával és zenei sokszínűséggel játszó Hiromiról kell és érdemes is szólnunk. Hiromi játékában végig ott érezhettük egy a klasszikus zenében is jártas, de fiatalkori és a Berkeley-i dzsessz tanulmányai hatását a progresszív könnyűzene világával is ötvözni képes muzsikus gazdag zenei gondolatokkal teli, feszesen ritmizált, mégis spontán muzikalitását. Azaz néha lehetett olyan érzetünk is akár, mintha egy-egy részben Debussy és Bartók hatása is jelen lenne, máskor pedig a mainstream, vagy fúziós jazz stílusjegyeit vélhettük felfedezni, mindezt persze legtöbbször hihetetlenül erőteljes és koncentrált energikusság jellemezte, de azért akadtak egészen költői, lírai pillanatok is zongorajátékában, melyek mind egy-egy nagyon jól kigondolt és felépített, többnyire általa megkomponált darab keretében, tökéletes szintézist alkotva jelentek meg a Hiromi Trió pécsi koncertjén, melyet mi most egy ehhez hasonló korábbi koncertjük youtube-linkjével igyekszünk alátámasztani.

Az autentikus zenekari régizene-játszás viszonylag ritkán van jelen a pécsi zenei életben, habár a korábbi nevén Pécsi Szimfonikus Zenekar Szkladányi Péter vezetése alatt sokat tett érte, legfőképp Vashegyi György és együttesei, az Orfeo Zenekar és különösen is a Purcell Kórus bérletbe történő meghívásaival. Ezt a hagyományt folytatta a Pannon Filharmonikusok együttese, amikor 2015. november 12-ére egy lengyel régizenei együttest, a Wroclaw Baroque Orchestrát hívta meg saját bérlete keretében a Kodály Központban. Itt rögtön szögezzük le a műsorlap egyik súlyos hiányosságaként, hogy bár az est szólistáját és dirigensét bemutatta, de magát a zenekart nem.

Pedig a 2006-ban a Wroclawi Filharmonikusok tagjaiból Andrzej Kosendiak igazgató által alapított együttes többek között olyan, a régizene-játszás élvonalába tartozó világnagyságok keze alatt és vezetésével játszott már együtt az eltelt szűk egy évtized alatt, mint Philippe Herreweghe, Giovanni Antonini, Andrew Parrott, vagy Paul Mc Creesh, hogy csak néhányat említsünk a tucatnyi nagy mester közül, nem is beszélve a kiváló szólistákról, vendég-együttesekről, akikkel együttműködtek.

Az előzetes várakozás alapján – nevezetesen egy a Hiromi koncertre idelátogató fővárosi zenebarát-illetékes tájékoztatása alapján – arra lehetett számítani, hogy csak részben autentikus hangszereken játszó együttes jön Pécsre, no és azt tudhattuk meg, hogy a kisebb lábsérüléssel bajlódó Szilasi Alex helyett egy lengyel zongoristát és vele hangszerét hozza magával a zenekar. Nos, ami az előbbit illeti nem kellett csalódnunk – s rögtön szögezzük le, a szólistát illetően sem –, mert a Wroclaw Baroque Orchestra csupa autentikus barokk, illetve klasszikus kori hangszeren játszott, mind a réz- és fafúvósok, mind többségében a vonósok között. Ennek látványos példája volt a különleges tolókájú harsona, a fekete barokk fuvola és a háromtagú csellószólamban „helyet foglaló” két – térddel tartott – viola da gamba, no és természetesen a natúr kürtök és trombiták, valamint üstdob is színesítették a „repertoárt”, s amennyire megállapítható volt csak a hegedűk és a brácsák(?) voltak modern, vagy legalábbis későbbi hangszerek. Ilyen előzmények után izgalommal vártuk, hogy hogy fog szólni elsőként Beethoven – leginkább az Egmonttal párban jegyzett – Coriolan-nyitánya a wroclawi zenekar előadásában. Nos, a 2006 óta Jaroslaw Thiel művészeti igazgatósága alatt működő és általa vezényelt együttestől egészen káprázatos és a romantikus előadói gyakorlattal is versenyt álló előadást hallhattunk, mely mind a régizene-játszás, mind a romantika túlzásaitól és manírjaitól mentes tudott lenni! Mégpedig úgy – s ez az est többi műsorszámára is vonatkozott –, hogy egy csepp sem hiányzott a megszokott szimfonikus nagyzenekari hangzásból, mert mind dinamikájában, mind ritmizálásában, s intonációjában is ugyanolyan gazdagsággal és színvonalon szólt e régizenei interpretáció, mint a napjainkban megszokott hagyományos nagyzenekaré. Ez a dicséret különösen érvényes az est többi, Chopin zongora-zenekaros műveit és a két Rossini-áriát illetően, mert ezeknél még inkább bele ivódik a hallgatóság fülébe a romantikus szimfonikus zenekari hangzás.

A Wroclaw Baroque Orchestra remek teljesítménye mellett a koncert igazi szenzációja a Szilasi Alex helyére „beugró” világhírű lengyel zongorista, Karol Radziwonowicz egészen káprázatos zongorajátéka volt. Bár a varsói Paderewski Versenygyőzelme mellett annak is köszönheti világhírét, hogy az EMI 2010-es „Chopin int he Space” elnevezésű projektje keretében az általa játszott Chopin felvételeket eljuttatták a NASA egyik űrjárművének fedélzetére, mégis bizton állíthatjuk, hogy a hallottak alapján is napjaink egyik legkiválóbb Chopin-játékosát hallhattuk Pécsett. Radziwonowicz egészen lebilincselő billentéstechnikával és romantikus színekben is gazdag játékkal kápráztatta el a pécsi közönséget Chopin f-moll zongoraversenyében, a ritkán hallható Fantázia lengyel dallamokra című és a zárásul előadott Andante spianato és nagy polonéz című műveiben, azt is megmutatva, hogy egy nagy formátumú zongorista keze alatt egy viszonylag csekélyebb volumenű hangszer is tud szárnyalóan szépen muzsikálni. Emellett magával ragadó volt még leheletfinom lassításokkal, gyorsításokkal operáló egyéni agogikája, amely azonban mégsem ment el egyszer sem a szélsőséges túlzások határáig.

Szóljunk végezetül a kiváló ifjú magyar lírai koloratúrszoprán, Mondok Yvette jó teljesítményéről, aki Rossini Tell Vilmosának és A tó asszonya című operájának részleteiben, akárcsak a ráadásként előadott Chopin-dalban méltó partnere tudott lenni Karol Radziwonowicznak és a wroclawi zenekarnak, talán csak egy-egy drámai részletben lehetett volna hangja egy kicsit erőteljesebb. Mindent összevetve, egy rendkívül magas színvonalú, igényes műsorú régizenei koncert részesévé tette a pécsi zenebarátokat a Wroclaw Baroque Orchestra, mely kiváló szólistáival Chopin, Rossini és Beethoven műveiben példamutatóan színes előadásban mutatta fel, hogy a régizene-játszás modern gyakorlatában is lehet túlzásoktól mentesen is érdekes és élményekben gazdagon muzsikálni. Mi most írásunk mellékleteként a zenekar és zongoraszólistája egy-egy youtube-linkjét ajánljuk Tisztelt Olvasóink figyelmébe.



November 15-én egy kiváló pécsi fúvós kamarazenei együttes, a pályáját a régi toronyzenei hagyományok felmutatásával kezdő és nevet is abból a korból választó, a ma már azonban elsősorban populáris showműsorai és fellépései révén ismert Daniel Speer Brass tartotta a Kodály Központban 25 éves jubileumi koncertshowját, melyben egészen kimagasló színvonalon szólaltatták meg ezúttal is a közelebbi és távolabbi múlt könnyűzenei és dzsessz örökzöldjeit. Ha valami hiányérzetünk maradhatott koncertjük után az nem volt más, minthogy mondjuk legalább a koncert elején illett, vagy lehetett volna egy minimális ízelítőt adni a régebbi repertoárból is, ha mást nem is, legalább egy Daniel Speer szonátát. Így akkor a műsort remekül vezető Bognár Szilvia ismertetője a névadóról nyert volna némi hangzó értelmet és megerősítést. Mindez azonban mit sem von le a koncert egészének értékéből.

A DSB muzsikusai, Horváth Zoltán és Hammer Gábor trombitások, Pétersz Árpád kürtös, a zenekarvezető Sörfőző Zoltán harsonás, Maronics Zsolt tubás és Péter Zoltán ütőhangszeres most is megmutatta, hogy egészen kiváló, tökéletes előadói a könnyebb műfajú zenei átültetéseknek.

A rendkívül precízen kidolgozott összjáték a koncert egészében hihetetlenül magas színvonalú profizmust sugárzott, melyhez remekül társult a tőlük megszokott módon hangulatos táncos mozgások koreográfiája és élményt keltően jók voltak az együttes tagjainak szólói is, melyből legyen elég most csak Hammer Gábor Sting Englishman in New York című számában hallott trombitaszólóját és Sörfőző Zoltán James Brown I feel good című számában a remek éneklés mellett hallott kitűnő harsonaszólóját kiemelni. De kiválóak voltak a kollégák is, akik közül Péter Zoltánról csak azért teszek külön említést, mert egy aznapi színpadi baleset ellenére nemcsak, hogy vállalta, de kitűnően meg is oldotta ebben az állapotban cseppet sem könnyű feladatát, így rendkívül szimpatikus, de teljesen felesleges volt „bocsánatkérése” teljesítménye miatt.

A vendég fellépők közül elsőként kell szólni a Pannon Filharmonikusok muzsikusairól és az együttes egykori tagjairól, akikkel együtt a DSB egy egészen kiváló alkalmi Big Bandet alkotott, s önállóan, valamint főleg kísérőként egészen remek hangulati alapját adták a velük fellépő meglepetés és sztárvendégeknek. Előbbi a Pannon Filharmonikusok kiváló harsonása Kiss Szabolcs volt, aki éneklésben is remek teljesítményt nyújtott, míg a sztárvendégek közül a pécsi Vivat Bacchus énekegyüttes és a Pa-Dö-Dö-s Falusi Mariann is elsősorban ezzel az együttessel mutattak fel egészen különleges és nagyon jó hangulatú produkciót. Bár a Vivat Bacchus Michael Jackson Billie Jean-feldogozása is remek volt, miként Falusi Mariann a New York, New York és a Hello Dolly zárásul „összkarként” előadott részleti mellett egy különösen szép, Deák Bill Gyulának írt Presser Gábor örökzölddel is megajándékozta a pécsi közönséget, mellyel azt is megosztotta, hogy 30 éve, mint vokalista énekelte e dal refrénjét.

Visszatérve a Daniel Speer Brass koncertshowjára, benne a jubiláló együttes egészen kiváló csapatteljesítménnyel alapozta meg a koncert alaphangulatát, melyhez egyénileg is nagyszerű zenei, tánc és show elemekkel járultak hozzá, de jó volt a képi, vizuális vetítés is, s mindez összegészében megmaradt az ízlésesség határain belül, ami az ilyen jubileumi koncerteknél ritka erény, miként az a szerénység is, mellyel bő teret adtak és engedtek vendégeik produkcióinak is. Mi most Tisztelt Olvasóinknak viszont az DSB youtube-linkjeiből válogatva próbáljuk felidézni a jubileumi hangulatot, Hacsaturján most is remekül előadott Kardtáncának, Mancini Rózsaszín párducának és Michael Jackson Thrillerjének korábbi felvételeivel.




A Pannon Filharmonikusok november 19-i Beethoven – Korngold hangversenyét egy bosszantó programegyezés miatt nem volt módomban meghallgatni, mivel a Kodály Központbeli koncert órára pontosan egybeesett a Pécsi Nemzeti Színházban megtartott „Hommage á Lantos – 30 éves a Martyn Ferenc Művészeti Iskola” című ünnepi műsorral, melynek fővédnöke dr. Páva Zsolt, Pécs város polgármestere volt, aki ma is követendő, támogatandó példaként szólt az iskoláról.

Nos, bár természetesen nem bántam meg, hogy utóbbi rendezvényt választottam, de az azért mégis bosszantó, hogy mondjuk a Korngold-hegedűversenyről azért kellett lemondanom, s még jó néhány pécsi zenebarátnak, mert a programok szervezői nem egyeztettek egymással, vagy legalább nem vették figyelembe a másik rendezvényt. (Magam afelé hajlok, hogy a pécsi zenekarnak lehetett volna könnyebb kitérnie egy-egy nappal, lévén, hogy a színházi koncert vendégei érkeztek több, közte nemzetközi helyszínről, míg nekik csak a szólistájukkal kellett volna egyeztetniük.)

Rátérve a programra, Lantos Ferenc Kossuth-díjas képzőművész, Pécs Város Díszpolgára és felesége, Apagyi Mária Weiner Leó-, Apáczai Csere János-, Pro Urbe Komló- és Pro Civitate-díjas zenepedagógus, még Komlón kezdte el azt a közös munkát, melynek eredménye lett az 1985-ben Pécsett útjára indított komplex művészeti és nevelési program, melyet a korábbi nevén Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskola képviselt itthon és külföldön egyaránt, Göncz Árpád néhai köztársasági elnök által is követendő példaként elismerve, hatalmas sikerrel. A módszer lényege, hogy a két művészeti ág és más tudományterületek közös szegmenseire építve alakítsanak ki egy olyan a teljes személyiséget formáló és azt átható szemléletet, mely a kreativitásra és az improvizációra építve formálja a tanulót. A módszer sikerességét sok kiváló egykori tanítvány és tanár kolléga is igazolja, így az alapító Lantos-Apagyi házaspár mellett Király Csaba, Liszt-díjas zongora- és orgonaművész, a Magyar Liszt Társaság elnöke, Szabó Szabolcs Dániel, a Montreaux-i Jazz Fesztiválon is győztes nemzetközi hírű dzsessz-zongoraművész, Binder Károly Erkel-díjas magyar dzsessz-zongoraművész, zeneszerző, a Zeneakadémia Jazz tanszékének vezetője, aki az iskola vendégtanára volt éveken át, Esztényi Szabolcs Budapesten született Varsóban élő és dolgozó zongoraművész, zeneszerző és improvizátor, aki szintén éveken át volt vendégtanára az iskolának, Vörösné Udvardy Gizella, a Pannon Filharmonikusok oboaművésze, vagy Kyle Gregory amerikai trombitaművész.

Az említettek közül mindegyik részt vett személyesen, vagy videó-üzenet és muzsikálás révén a mostani jubileumi ünnepi műsorban, melynek első részében a jelenleg Rónaszéki Mónika igazgató vezette iskola növendékeinek és tanárainak rendkívül sokszínű produkcióit láthattuk-hallhattuk. Utóbbi azért is volt különösen érdekes, mert az ifjú és idősebb növendékek saját vizuális munkáikra improvizáltak muzsikát, hanem az iskolaalapító, Lantos Ferenc alkotásaira is.

Különösen magas színvonalú volt a jelenlegi tanárok a második részt nyitó közös improvizációja, Szalai Klára és Tóth Gábor zongora négykezese, valamint Oláh Géza zongoraszólója, melyben Liszt befejezetlen IV. Mefisztó keringőjét kapcsolta össze egy ebből építkező improvizációval. A jubiláló Martyn Ferenc Művészeti Iskola ünnepi műsorának csúcspontjait persze a „sztárvendégek” produkciói jelentették. Apagyi Mária mindegyik megszólalása azzal a „fegyelmezett szabadsággal” szólalt meg, mely pályáját mindig is jellemezte.

Binder Károly szóló improvizációja a dzsesszen túl, kortárs komolyzenei hangvételével, Király Csaba pedig improvizációinak rendkívül feszes ritmikai fegyelmével keltett meglepetést, utóbbiba nem véletlenül kapcsolódott be Binder is, ritkán hallható, fergeteges, kettős zenei élményt átadva a közönségnek. Esztényi Szabolcs pedig egy olyan, szinte e koncert keretein messze túlmutató, kortárszenei improvizációs élménycsokrot nyújtott át a közönségnek, melyben a preparált zongora felhasználásának minden öncélúságtól mentes alkalmazásával még a kortárs előadók élvonalának is példát mutatott, nem véletlen, hogy Apagyi Máriával nem csak e koncerten, de már máskor is tökéletes zenei partnerei voltak egymásnak. Az amerikai trombitaművész, Kyle Gregory pedig most is, akárcsak korábban az iskolában, a kortárs és dzsesszmuzsika határán mozgó játékával kápráztatta el a közönséget szólóban és Apagyi Máriával, Udvardy Gizellával trióban egyaránt.

Az est különleges fénypontja volt a Los Angelesben élő Szabó Szabolcs Dániel videó üzenete, melyben nemcsak tanáraira, Apagyi Máriára és Lantos Ferencre, valamint az iskolára emlékezett, de egy olyan katartikus dzsessz-improvizációt is előadott a tavaly elhunyt Lantos Ferenc tiszteletére és emlékére, mely ennek a kiváló intézménynek törekvéseihez is a legméltóbb volt. Mi most Szabó Szabolcs Dánielnek egy olyan youtube-linkjét ajánljuk meghallgatásra-tekintésre, mely triójának tavalyi, MÜPA-beli koncertjén készült, ahol a világhírű amerikai dzsessz dobos, Peter Erskine és a szakmában szintén a legjobbak közt jegyzett kollégája, a bőgős Edwin Livingston voltak a partnerei a „Barbaro con brio” című szerzeményben az egykori szabadiskolai növendéknek.


Két évvel ezelőtti „Dalok régről és nemrégről” című pécsi, Kodály Központbeli koncertje után bevallom ismét nagyon vártam Presser Gábor újabb fellépését ugyanitt, mert kíváncsi voltam vajon meg tud-e ismétlődni a két évvel ezelőtti csoda, amikor Presser úgy elvarázsolt szólóban és Falusi Mariann, valamint a szájharmonikás, Szabó Tamás társaságában, hogy nehezen feledhető pillanatokat tudott szerezni akkori fellépésével. S az igazat megvallva az azt két évvel megelőző, 2011-es, a Karen Carroll-lal és a Mississippi Grave Diggers nevű magyar blues formációval adott koncertjük hagyott egy kis hiányérzetet bennem, főleg Pici bá’ improvizációs játékát illetően, pedig akkor olyan kiválóság is fellépett vele, mint Frankie Lato, az európai élvonalba tartozó magyar jazz-rock hegedűs.

Nos, november 25-én ismét nem kellett csalódnom Presser Gáborban, aki ezúttal Rúzsa Magdival közös, „Angyal mellettem” című műsorával örvendeztette meg a pécsi közönséget, melyben a kiváló énekesnővel közösen nemcsak a címadással is jelzett, neki írt dalokat, de a korábbi Presser-slágereket és lírai örökzöldeket is megszólaltattak egészen új köntösben. A mostani siker titka is természetesen elsősorban Presserben rejlik, hiszen olyan nagyszerű dalokat írt már az LGT-s időkben is, melyek még most, négy évtized távolából is megállják a helyüket a pódiumon, de a Zalatnay Saroltának és Kovács Katinak írt dalok is kitűnően állnak egy olyan még mindig nagyon ifjú őstehetségnek, mint Rúzsa Magdi, aki még rá is tud tenni egy lapáttal a Miért mentél el? vagy a Rock and roller eredeti hangvételére, a maga sajátos, karakteres hangi és előadói szépségével.

De az igazi nagy meglepetést ezúttal az keltette bennem, hogy Presser Gábor maga is olyan eredetien új felfogásban tudta megszólaltatni a fülünkben egyféleképpen már élő örökzöld dalait, mint mondjuk a Popfesztivál Valaki mondja meg című ars poeticaszerű vallomását, vagy az eddig leginkább rockeres karakterrel ismert „Rozsdás szög”-et, hogy azok – főleg ez utóbbinak bluesos karakterrel való megszólaltatása – egy igazi „stílus-improvizációs” élményt is jelenthetett mindannyiunk számára. Főleg úgy, hogy Presser ezen az estén egy egészen kiváló, drámaiságban és bensőséges lírai pátoszban és katarzisban is hozzá egészen közelálló és méltó társat kapott Rúzsa Magdi személyében is. De egészen kiváló volt most is a kísérőcsapat, melyből első helyen a trombitán és hegedűn is nagyszerűen játszó Kovács Ferencet kell kiemelni. De most is remek volt Szabó Tamás szájharmonika-játéka, s az ütőhangszeres Födő Sándor produkciója is, akikhez Rúzsa Magdi tangóharmonikával – sőt egyszer még kisdobosként is – valamint Presser Gábor is remek szájharmonikázással csatlakozott, s így egy egészen különleges, nemegyszer szinte világzenei élményt átadó hangszeres kíséretet adtak az egy cseppet sem retró ízű muzsikálásnak, melynek alapját természetesen leginkább Presser és Rúzsa Magdi azonos hőfokon izzani tudó duettezése jelentette. Az átélt katartikus élmények átadásaként a koncert címadó számának hivatalos linkjét és egy most is elhangzott korábbi Presser–Rúzsa Magdi sláger, az Egyszer közös élő felvételét valamint Presser „Te majd kézen fogsz és hazavezetsz” című mindhárom eddigi pécsi koncertjén elhangzott örökzöldjének klipjét is Tisztelt Olvasóink figyelmébe ajánljuk.



Nagyszerű, a pécsi és baranyai kórusmuzsika hagyományaihoz méltó kóruskoncert részesei lehettek azok, akik november 28-án ellátogattak a Pécs–Kertvárosi Református Templomba, Tillai Aurél Liszt- és Magyar Örökség-díjas, Érdemes művész, professzor emeritus karnagy és zeneszerző szerzői estjére, melyre november 23-i, 85. születésnapja alkalmából került sor pécsi és baranyai kórusok részvételével.

Tillai Aurél, nemcsak mint az általa Dobos Lászlóval közösen alapított Pécsi Kamarakórus – valamint korábban a Mecsek és az Egyetemi Kórus – karnagya tett le maradandót a magyar és az egyetemes kórusmuzsika asztalára – melynek kézzelfogható tanúbizonysága a tucatnyi nemzetközi kórusverseny megnyerése és díjai –, hanem mint egy sajátos pécsi kórushangzás és iskola megalapítója is, aki kiváló tanítványok egész sorát nevelte ki. Legyen elég talán Kertész Attilára, Szabó Szabolcsra, Nagy Ernőre, Lakner Tamásra, Kamp Salamonra, vagy Hoppál Péterre utalni. Emellett igen jelentős az a zeneszerzői életmű is, melynek kezdeteit Kodály Zoltán, Bárdos Lajos és Szervánszky Endre dicséretei és elismerő szavai fémjelezték, napjainkban pedig kisebb és nagyobb apparátussal kísért, vagy acapella kórusműveit szerte az országban éneklik, s nemcsak a pécsi és baranyai kórusok. Akik most egy reprezentatív szerzői esttel köszöntötték a Mestert.

De ott volt a Tillai Aurélt köszöntők sorában a tanítványból kultúráért felelős államtitkárrá lett dr. Hoppál Péter, aki sajátja mellett Balog Zoltán miniszter köszöntését is magával hozta, a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége (korábban KÓTA), élén Mindszenty Zsuzsánna elnökkel, a Magyar Kodály és Bárdos Társaság képviselői, valamint a Pécsi Tudományegyetem és rektora, dr. Bódis József képviseletében az egykori tanítvány, dr. Lakner Tamás karnagy, dékán.

A példamutatóan megtervezetten építkező műsorú est keretében felhangzottak Tillai Aurél világi és egyházi örökzöldjei és viszonylag újabb alkotásai, melyek közül ezúttal az egyházi művek voltak túlsúlyban, lévén, hogy erre az alkalomra jelent meg legújabb, egyházi kórusműveit tartalmazó, „Fons amoris” (A szeretet forrása) című kóruskötete, melyet a szerző a helyszínen dedikált is.

Mégis, nagyon stílszerű volt a műsort az egykori alma mater, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának Laudate Vegyeskarával kezdeni, akik Tillai Aurél egyik legnépszerűbb és nemzetközileg is sokszor és sok helyütt előadott – eredetileg a kóruskarnagy jó barát, Ivasivka Mátyásnak ajánlott – Zengő felett című, dr. Berze Nagy János baranyai gyűjtése nyomán komponált népdalcsokrának vegyeskari változatát adták elő, Havasi Gábor vezényletével, jó színvonalon.

Őket a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola Leánykara követte, akik egy-egy finn, illetve német nyelvű, gyermek- és ifjúsági kórusok körében népszerű Tillai Kórus-művet adtak elő (Italaulu;Frühlingsbotschaftt) Bontovicsné Rába Mária vezetésével, kimagaslóan szép előadásban.

Az első részt az ország legjobb kórusai között jegyzett Komlói Pedagógus Kórus műsora zárta, akik alapító karnagyuk, dr. Szabó Szabolcs vezényletével három kimagasló Tillai-művet adtak elő: a Janus Pannonius versére – halálának 500. évfordulójára – 1972-ben komponált Pro pace (A békéért) című kórust, a Pécsi Kamarakórus Fesztiválok és Versenyek gyorséneklési versenyére írott Stabat matert, valamint a 105. genfi zsoltárt szólaltatták meg a koncert egészét tekintve is kimagasló és a kórus hazai és nemzetközi versenysikereihez méltó színvonalon. S ebben a kórustagok remek teljesítménye mellett a műveket betanító karnagyé, dr. Szabó Szabolcsé a meghatározó érdem, aki a koncert második felében az egykori pécsi Leöwey Gimnáziumbeli tanítványaiból alakult Pécsi Leöwey Klára Nőikar élén is nagyszerű előadásban szólaltatta meg Tillai Ave Mariáját és Cantate Dominóját.

A szünet után Tillai Aurél egyik korábbi kórusa, a Mecsek Kórus adta elő a dr. Hoppál Péter korábbi kórusának, a Mohácsi Bartók Béla Vegyeskarnak ajánlott, Schneider Lajos gyűjtése nyomán komponált Mohácsi nótákat, s a Tillai-tanítványok doyenje, a Liszt-díjas Kertész Attila által vezényelt produkció most is azt a fiatalos vitalitást tükrözte, mely nemcsak e műnek, de a vezénylő karnagynak is sajátja. A Mecsek Kórus által előadott másik mű, a karácsonyi hagyományhoz kötődő Adeste fideles pedig már az új karnagy-generáció, a kórusból előlépő tehetséges tagjának, az orgonista-zeneszerzőként is ismert Balatoni Sándornak ihletetten precíz vezénylésével szólalt meg.

A Tillai Aurél által 1956–2000 között vezetett Pécsi Egyetemi Kórus ezúttal már a tanítvány, dr. Lakner Tamás, Liszt-díjas karnagy, PTE Művészeti kari dékán vezényletével vállalkozott egy nagyszabású feladatra, Tillai Aurél Zsoltárkantátájából 3 részlet előadására. Az ihletetten jól sikerült produkcióban Tillai Tímea szoprán, Janzsó Ildikó gordonka-, Szőke Szilvia orgona- és dr. Vas Bence gitárművész működött közre.

A végére maradt, hogy a Tillai Aurél nevével nemzetközileg is fémjelzett Pécsi Kamarakórus – mely korábban a Pécsi Nevelők Háza Kamarakórusaként is ismert volt itthon és külföldön egyaránt – szintén tisztelegjen 85 éves Mestere előtt, egy-egy művének előadásával. Elsőként a Lauda Siont hallottuk a jelenleg is Pécsi Kamarakórus-tag és kiváló karnagy-tanítvány, Halmi Gábor vezényletével, s a kórus keze alatt a Mestertől megszokott magas színvonalon szólalt meg.

Ezután következett az eredetileg Hoppál Péter vezényletével tervezett, – de a próbaidőszak alatti államtitkári elfoglaltságok miatt – végül is a Pécsi Vonósokat vezető, szintén Tillai-tanítvány, Győri Kornél által vezényelt 42. zsoltár, mely immár két évtizede az egyik gyakran felhangzó Tillai-mű, mely ezúttal is kiváló vokális és hangszeres előadásban szólalt meg. (Itt említtessék meg az est minden hangszeres közreműködője név szerint is: Bártfai Zsuzsanna-zongora, dr. Fodor Gabriella-zongora, Balatoni Sándor-orgona, Szőke Szilvia-orgona, Nepp Ivett-fuvola, dr. Vas Bence-gitár, Janzsó Ildikó-gordonka, Győri Kornél-nagybőgő, Tillai Tímea-ének és a Villányi Vonósnégyes: Deák Márta és Bartha Noémi-hegedű, Murin Jaroszláv-brácsa, Janzsó Ildikó-gordonka)

A Tillai Aurélt 85. születésnapja alkalmából köszöntő szerzői est zárásaként az egyik legújabb, a 2015-ös pécsi Europa Cantatra komponált mű, a Dicsőítő ének zárta, mely az ünnepelt szerző vezényletével ezúttal is azzal a nagyszerű, szolidan romantikus pátosszal szólalt meg, mellyel a július végi Dóm téri Europa Cantatot nyitó koncerten is zajos nagy sikert aratott.

Fotók: internet és Kiss József (Tillai-koncert)

Kovács Attila
Amtmann Prosper- és Bartók Béla Emlék-díjas zenei szerkesztő


© 2011-2017 Csorba Győző Könyvtár Creative Commons Licenc