Tarics Péter: (I)gazság és lehetőség között

Szerző: Tarics Péter
Cím: (I)gazság és lehetőség között
Alcim: Hogyan élt és halt meg Latinovits Zoltán?
Kiadó: Hungarovox Kiadó
Kiadás ideje: 2013
Kiadás helye: Budapest

item-thumbnail

Monumentális – ez jut először eszünkbe Tarics Péter könyve olvasásakor. Tiszteletünkre és elismerésünkre méltó, ha valaki több mint negyed századon át foglalkozik egy témával, s igyekszik összegyűjteni minden adatot azzal kapcsolatban. Ezt tette Tarics Péter is, aki rengeteg energiát fektetett Latinovits Zoltán élete és halála körülményeinek felkutatásába. Könyve megkerülhetetlen része lesz a színészkirályról szóló irodalomnak. A közöttünk élő színészkirály című fejezetben képet kapunk Latinovitsról az előadóművészről, a színpadi és filmszínészről, a rendezőről, az íróról és az emberről. A következő fejezetben pedig Latinovits 1976. június 4-i haláláról kapunk kimerítő elemzést. Ehhez fűzök néhány gondolatot.

Minden hirtelen halál fölvetheti azt a három lehetőséget, amelyet a Latinovits Zoltáné is fölvetett: véletlen baleset, gyilkosság vagy öngyilkosság történt. Háromféle történet, mindegyikre van példa a Latinovitsról szóló irodalomban. Tarics Péter nagyon sok érvvel szolgál a baleset mellett, olyannyira, hogy én hiszek is neki. De az ember vitatkozó állat, ezért fölvetek néhány szempontot, amelyek talán megfontolásra érdemesek.

Tarics Péter állítja, hogy ő nem gyártott összeesküvés-elméletet, éppen csak egy kézenfekvő magyarázatot adott Latinovits balesetére a fizika törvényeinek (Bernoulli törvénye) bevonásával. Ez igaz is, de már az öngyilkossági teória mögé mégiscsak egy komplett összeesküvést képzel, Aczél Györggyel a központban. Nem szeretjük a szocializmust, nem kedveljük Aczél elvtársat sem (még ha egy vizsgaszituáció előtti helyzetben a recenzensre bátorítóan mosolygott is vagy harminc éve), mégsem érthetünk egyet az ebben az ügyben játszott keresztapa szerepével. Semmilyen különös (létező szocialista) érdek nem szólt amellett, hogy Latinovits balesetéből öngyilkosságot kreáljanak. A mozdonyvezető és a MÁV bármely vizsgálatból ártatlanul került volna ki, a politika pedig elkerült volna mindenféle mítoszképződést. Egy balesettel nincs mit tenni, az öngyilkosság viszont a legdurvább tagadása a létezőnek. „A vasútnak az a felfogása, hogy a sínek között csak a vonatnak van helye.” (Moldova György: Akit a mozdony füstje megcsapott…, 1977. p. 174.) Első perctől öngyilkosságként kezelték – mindenféle politikai szándék nélkül – az ügyet, amikor még csak egy 40–45 közötti férfit említettek, már akkor is. (Az öngyilkossági verzió kialakulásának kérdésében tehát Tarics Péter téved.) Vahl Tivadarné jelentése egybevágott a külső szemtanú vallomásával. Ez utóbbival való utólagos beszélgetés ugyan Tarics Péter koncepcióját megerősíti, de az 1976-os vallomása értelmetlenné tett bármifajta vizsgálatot. Végül egy utolsó megjegyzés az ügyről: miért volt Latinovits kezében egy hét hónappal azelőtti Vigilia? Ráadásul egy gyönyörűséges búcsúztató szövegével, amit Majczen Mária színművésznő temetésére írt. (Vigilia, 1975. 12. sz. p. 840–841.) Eszembe se jut lobogtatni ezt a Vigilia-számot, de a kérdés föl sem vetődik a könyvben, és az általam ismert Latinovits-irodalom föl se ütötte ezt a számot, amely az összeroncsolt holttest mellett feküdt.

Molnár Gál Péter sem, aki pedig nagyszerű könyvet írt Latinovits Zoltán életéről. A könyvben megfogalmazott kritikusi éthoszhoz hű maradt besúgói jelentéseiben is: „Arra treníroztam magam életemben, hogy függetlenül rokonszenvektől-ellenszenvektől, barátságtól-haragtól: azt lássam, ami a színpadon van és igyekezzem is leírni a látottakat.” (Molnár Gál Péter: Latinovits, 1990. p. 240.) Latinovits halála persze örök rejtély marad, hiába próbálta az indulatvezérelt szeretet rövidre zárva a gondolkodást az utolsó MGP kritikában látni a bűnbakot. Egy ember öngyilkossága össztársadalmi teljesítmény, balesete viszont ostoba véletlen. Ki ebben, ki abban hisz, mind bizonyossághoz jut végül.

Utóirat: egy apró érdekesség, amit Károlyi Amy említ Vers és napló című művében: „Latinovits Zoltán mamája megszámolta fia színpadi és film szerepeit és sajátos megállapítást tett. L. Z. minden szerepében meghalt.” (p. 55.)

Kiss Zoltán

http://kisszoltan.freewb.hu/tarics-peter-latinovits-konyvenek-recenzioja




© 2011-2017 Csorba Győző Könyvtár Creative Commons Licenc